Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2019. július 16. Az év 197. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737653. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Skót újnácik és templomos lovagok Magyarországon

Skót újnácik és templomos lovagok Magyarországon

A Facebook azt ígéri, hogy a tudomására jutott terrorista vagy terroristagyanús beírásokat igyekszik minél hamarabb eltávolítani a világhálóról, miután technikai és emberi oldaláról is elemzi a bejegyzéseket.

Ezt a manchesteri és a szombat éjszakai londoni terrortámadást követően jelentette be a Facebook tartalmakért is felelős vezetője, Simon Milner. Válaszul Theresa May brit kormányfő felszólítására, aki szerint az internet sokkal szélesebb és szigorúbb ellenőrzésére van szükség, mert részben az IT-cégek is felelőssé tehetők a szélsőséges ideológiák terjesztéséért és terjedéséért. Simon Milner azt mondta, ha tudomásukra jut, hogy a Facebookon keresztül bárki biztonságát közvetlen veszély fenyegeti, akkor még a nyomozó hatóságokat is értesíteni fogják – adta hírül a Reuters.

Megbuktak az Oroszország elleni szankciók,  az Európai Unió válaszút előtt áll – idézte Szijjártó Péter külügyminisztert az orosz TASZSZ hírügynökség. A magyar politikus arról beszélt, hogy az unió 6,7 milliárd dollár export-veszteséget könyvelhet el a szankciók miatt, amelyeket a Minszki Egyezmény meg nem tartása miatt róttak ki az orosz félre. Elérte a célját a szankciók kivetése? – kárdezte Szijjártó a a Szentpétervárott rendezett nemzetközi gazdasági fórumon. Aztán meg is válaszolta: nem. Hozzátette ugyanakkor, nem fogja megvétózni Magyarország a várható döntést, mert nem akarja megbontani az unió egységét.

A Putyin-kormány propagandatévéje és honlapja, a Russia Today is foglalkozott a hétvégén azzal, hogy Soros György hadüzenetet küldött Orbán Viktornak, legalábbis a magyar kormányfő megítélése szerint. A Russia Today Orbán segítségére siet, s megjegyzi, nem igaz, hogy Orbán Viktor magát a nemzeti szuverenitás bajnokának állította be, ahogy azt Soros állítja. A cikk elemzi, hogy Orbán kormánya és az Európai Parlament tárgyalásai egyelőre holtpontra jutottak azok után, hogy előbbi megszavazta a kötelezettségszegési eljárás megkezdését, miután Magyarország felrúgja a közös szabályokat és az uniós értékrendet.

Szintén az orosz kormányzati támogatásból fenntartott Szputnyik News ír arról, hogy ismét komolyra fordult a Déli Áramlat megépítése. Újraindultak a tárgyalások Oroszország, Magyarország és Szerbia között – erről Szijjártó Péter adott tájékoztatást. Elmondta azt is, hogy Bulgáriával és az Európai Bizottsággal újból egyezkedni kezdenek. A hírportál megjegyzi, hogy Moszkva állt el 2014-ben a Déli Áramlat megvalósításától, miután az unió akadályokat gördített elé.  A 63 milliárd köbméteres szállítási kapacitással tervezett gázvezetékről letéve a Kreml Törökországgal ütötte nyélbe az üzletet, és ezen keresztül igyekszik Európa gázszállításait lebonyolítani.

A kínai hírügynökség, a Xinhua Trumpnak a párizsi klímaegyezményből kihátrálása kapcsán Orbán Viktort idézi, akit sokkolt az amerikai elnök erre vonatkozó bejelentése. Tudvalevő, hogy Kína átveheti a világ vezető szerepét az Egyesült Államoktól a klímavédelemben, ugyanis bejelentette: ezek után még inkább elkötelezett a Föld felmelegedése elleni küzdelemben. Mint ismeretes, Kína a világ első számú szennyezője, őt Amerika követi. A kínai hírügynökség részletesen beszámol arról, miként reagáltak a magyar ellenzéki pártok Trump bejelentésére, s milyen megoldásokat tartanának fontosnak.

A Magyarországról kitoloncolt skót fasiszta, Jim Dowson azt állítja, hogy szervezete, a templomos lovagok egyáltalán nem rasszisták, mert tagjai közt több száz feketét és ázsiait is nyilván tart – adta hírül a skót Daily Record. A lap megjegyzi, a múlt héten kiutasított Jim Dawson az egyik főszereplője a magyar szélsőjobbnak, amelyik a menekülteket akár fegyveres milicisták bevetésével is kész megakadályozni. Ahogy kapcsolatban állt az újnáci «magyar önvédelmi mozgalommal», úgy tartott szoros kapcsolatot a napokban hazánkból szintén kiutasított Nick Griffinnel is. Mindketten azon dolgoztak, hogy a templomos lovagok minél több tagját letelepíthessék Magyarországon, ahol Orbán Viktor migránsellenes politikát hirdetett meg.