Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Ady rajongva ajánlotta az eszperantót

Az újságíró archívumából: Ady rajongva ajánlotta az eszperantót
Kulcsár László

Hivatása legfőbb eszközeként használja az újságíró a nyelvet, nyelveket. Mindenekelőtt, persze, az anyanyelvét, hiszen valamennyi ország újságírója elsősorban a saját nyelvi közösségében alkot, azoknak ír, akik ugyanúgy beszélnek, értenek, mint ő.

Ennek ellenére az újságíró sem lehet meg, nem boldogulhat más nyelv(ek) ismerete nélkül, mert mindegyre határtalanná váló világunkban (a sokak szerint elegendőnek nyilvánított angol beszélőin, értőin kívül) az emberiség szerencséjére még nagyon sok nyelven szólnak egymáshoz a népek. Valamennyiük nyelvét, természetesen, senki sem képes megtanulni, de minden bizonnyal a nagy többség üdvözölne egy olyan nyelvet, amely azáltal lehetne mindenkié, hogy senkié sem, és ezáltal nem fűződnének hozzá rossz emlékű hódító, gyarmatosító, politikai, gazdasági célok.

Az emberiség ősi vágya az egyetemes, nemzetközi nyelv megalkotása. A 19. és 20. században, amikor tömegessé válhatott az utazás, és a nemzetközi kapcsolatok addig soha nem tapasztalt szintre emelkedtek, és amikor némely elmék küldetésüknek érezték egy ősi utópia megvalósítását, kezdtek elterjedni a mesterséges nyelvek, az emberiség (reménybeli) megértésének eszközei. A nem kevés idealizmustól sarkallt nyelvalkotók abban (is) bíztak, hogy ha a különféle népek az egyetlen és semleges közvetítő nyelv által szólhatlak egymáshoz és vitathatják meg kis és nagy ügyeiket, a háborúk is elkerülhetővé válhatnak a nyelvi egyenrangúság birtokában…

A mesterséges nyelvek sorából kiemelkedik az eszperantó – írja a Wikipédia: „Az eszperantó nemzetektől független, mindenki számára egyenjogú nyelvhasználatot biztosító, élő, mesterséges eredetű, semleges nemzetközi segédnyelv. A mesterséges nyelvek közül ezt beszélik a legszélesebb körben…”

A szócikk két, nagyon fontos megállapítása: élő és semleges. Ez a két jellemzője különösen értékessé teszi, még akkor is, ha napjainkra – tekintettel az angol nyelv kis híján mindenhatóságára – mintha csökkent volna az eszperantó népszerűsége.

Az archívumomból most kiemelt (a Magyar Hírlap 1987. március 23-i számában megjelent) és alább újra publikált írásom aktualitását az akkor éppen 100 esztendős eszperantó nyelv jubileuma és az azokban a napokban megrendezett magyar eszperantó-kongresszus adta. Ide kívánkozik a megjegyzés: az eleve eszperantóul alkotó magyar írók és költők, a nyelvet úttörő módon tudományos munkájukban használó magyarok által nemzetközileg is nagy elismerésnek örvendő Magyarországi Eszperantó Szövetség az idén 115 éves.

Hídnyelv

Egy idegen nyelv tanulása sem ajándékozott meg akko­ra sikerélménnyel, mint dr. Zamenhof alkotása, az esz­perantó. Elsős gimnazistaként, akkor már némi tapasz­talattal az orosz, a latin, a német és az angol tanulásában, édesanyám nyelvétől idegen szavak ízlelgetése közben ja­vasolta osztályunknak egy több nyelvet beszélő tanárunk az eszperantó tanulását. Kitűnő pedagógiai érzékkel éppen akkor nyitott ablakot tizenéves tanítványainak a világra, amikor azok a legfogékonyabbak voltak. Néhány óra alatt még a „botfülűbbek” is átrágták magukat az új nyelv grammatikáján. Százával tanultuk az olaszosan hangzó szavakat, jóformán ragadtak ránk, miután a zseniálisan megszerkesztett elő- és utóképzők segítségével szerfölött sebesen szaporodott szókincsünk.

A Magyar Posta éppen 60 évvel ezelőtt, 1957-ben légiposta-bélyeget adott ki az eszperantó nyelv megjelenésének 70., megalkotója, Zamenhof halálának 40. évfordulója alkalmából.

Néhány hét múltán pedig megadatott a nagy élmény: átléptük az idegen nyelv küszöbét. Nem csupán írtunk, olvastunk az új nyelven, hanem gátlások nélkül beszél­tünk, énekeltünk, különösebb nehézség nélkül fordítot­tunk magyarról eszperantóra és eszperantóról magyarra. Még ma is emlékezem Petőfi Szeptember végén című köl­teményének felejthetetlen soraira — eszperantóul: „Floradas ankoraŭ la floroj en valo / Kaj verdas ankoraŭ la poplo ĉe l' pont', / Sed vidu, jam tie la vintra vualo, / La neĝo ekkovris la supron de l' mont'.”

És miután akkori tanárunk kiterjedt nemzetközi kapcso­latokat is ápolt, mindnyájunknak jutott hasonló korú levelezőtárs közeli s távoli országokban egyaránt. A szó leg­igazibb értelmében kitárult előttünk a világ: máig tartó szép emberi kötődéssé, évtizedeket s országokat, sőt, föld­részeket átfogó barátsággá erősödtek a kamaszkori levél­váltások. Felejthetetlen személyes találkozásokká itthon s külföldön egyaránt. Büszke és boldog vagyok, hogy tizen­éves koromban át- s megélhettem a gondolatközlés nyelvi határokon fölülemelkedő internacionalizmusát. Néhány iskolatársammal ugyanis elkerekeztem Varsóba, az eszperantó világkongresszusra. Hetven-egynéhány nemzet lányaival, fiaival egyazon nyelven, egyenrangú társként cserélhettünk gondolatot.

Azóta, persze, munkám is rászorított, hogy más idegen nyelven is megszólaljak. Bármennyire igyekszem is elhessegetni a szorongásomat, érzem az idegen anyanyelvi fölé­nyét, miként minden bizonnyal a másajkú is tisztában van ja magyar nyelvi környezetbe beleszületett ember kommu­nikációs előnyeivel.

Nyelvünk által mi, magyarok – és még hány kis nemzet gyermekei! – kénytelenek vagyunk legalább egy (még jobb, ha két-három) idegen nyelvet megtanulni, hogy bol­doguljunk a világban. Akár csak közvetlen környezetünkben is! „Az élet egyre komplikáltabb és nehezebb lesz. Nem lesz időnk száz nyelvet tanulni. Gondoskodni kell tehát arról, hogy anyanyelvűnk mellett egy közös nyelvvel él­hessünk ... Őrjöngenünk kellene az örömtől, hogy van egy nyelv, mely játszva lop be bennünket a kultúrnépek közé. Avagy, ha nem tetszik nekünk az eszperantó, tessék egy magyar tudósnak jobb világnyelvet föltalálni...” Jó nyolcvan esztendővel ezelőtt Ady Endre írta ezt a Budapesti Naplóban.

Tudósok, nyelvészek, politikusok sokasága vallja, hogy az eszperantó használatának általánossá válása közvetlenül is segítené a nemzetközi kapcsolatok kiteljesedését és az egyetemes békét. Gondoljuk meg: az emberiség napjaink­ban mintegy háromezer nyelven gondolkodik, beszél, ír. Világhírű tudósunk, Korach Mór így érvelt: „...vezessék be világszerte, minden iskolában, második anyanyelvnek... az egyetlen nyelvet, amely nem sérti egyik nép önérzetét sem. Így lehetővé válna, hogy közmegegyezéssel az összes tudományos és szakfolyóiratok csupán ezen a nyelven je­lenhessenek meg, s minden szakmából ne jelenjen meg egynél több ilyen folyóirat...”

Nem ellenségei a nemzeti nyelveknek az eszperantó vi­lágméretű bevezetésének hívei! Az ésszerűség, a népek kö­zötti megértés, a századok során kialakult nyelvi imperia­lizmus leküzdése céljából ajánlják az éppen az idén száz­éves nemzetközi nyelvet első idegen nyelvként az ember-milliárdoknak. Ortutay Gyula így érvelt az eszperantó mel­lett: „... összehasonlíthatatlan előnye, hogy – mint az emberiség közös nyelve – minden nemzeti érdek fölött áll, és a Föld minden lakója sajátjának érezheti.” Napjaink­ban mintegy harmincmillióan beszélik a „modern idők la­tinját”. Könyvtárnyi a saját, az eredeti nyelven alkotott irodalma, és természetesen még több a fordítás. A világb­irodalom sok remekét a hídnyelvkent is használt eszperantó közvetítésével tették érthetővé más nép(ek) számára.

Éppen kilencven esztendő óta honos az eszperantó ha­zánkban is. Hívei (nem kevesen megszállottjai) is tehettek arról, hogy a népek közötti megértést szolgáló e nagyszerű eszköz és a körötte kibontakozott pártoló mozgalom nem minden időben örvendett egyértelmű elismerésnek. Sokan ugyanis türelmetlenek voltak, oktalanul a nemzeti nyelvek rovására, azok helyettesítésére akarták terjeszteni az esz­perantót, s ezzel népszerűtlenné tették sokak előtt.

Kevesen tudják, hogy Schima Bandi (1882-1959) iparművész, Győr aranykoszorús ötvös mestere, Magyarország aranykoszorús mestere ugyancsak nagy híve volt az eszperantónak. Bizonyítékként álljon itt a mester tagsági igazolványa, amelyet az Egyetemes Eszperantó Szövetség, az UEA állított ki a számára: 

Napjainkban minden haladó rendszer támogatja az esz­perantót, amely az UNESCO világméretű segítségét élvezi. Újságok, folyóiratok, könyvek ezrei jelennek meg, rádióállomások tucatjai sugároznak eszperantóul. A múlt évti­zedekben csupán Magyarországon mintegy 200 ezer nyelv­könyv és feleannyi szótár jelent meg. A Magyar Eszperantó Szövetség, amely tagja a száznál több országot fölölelő Eszperantó Világszövetségnek, mindenekelőtt a nyelv ter­jesztését, alkalmazását, a nemzetközi kommunikáció meg­könnyítését írta zászlajára. Miniszteri utasítás alapján a magyar általános iskolai tanulók második idegen nyelv­ként, a középiskolások fakultatív tárgyként tanulhatják az eszperantót; a felsőoktatásban második kötelező nyelvül választható, és állami nyelvvizsgával elismertethető a tu­dása. Hazai és nemzetközi kísérletek bizonyítják, hogy azok a gyerekek, akik előbb eszperantóul tanultak, más idegen nyelvet is gyorsabban, hatékonyabban sajátítanak el.

Egyebek között erre is rájött – sok évtizeddel ezelőtt – poliglott tanárunk a gimnáziumban. Az érettségi banketten ugyanis bevallotta: minimális célként, más idegen nyelvek tanulásához kedvcsinálóul ajánlotta, hogy tanuljunk esz­perantóul. Sokan bizonyíthatjuk: gazdagodtunk a nemzet­közi nyelv által. Fiatalon, eszperantóul nem tudó társaink­nál élőbb, másokat értőként és megértőként léptünk ki a világba.