Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Tudatlanságból költekező gyerekek

Tudatlanságból költekező gyerekek
(Tudósítónktól)

Könnyen leköthető a gyerekek figyelme a hosszú nyári napokon táblagéppel vagy okostelefonnal, vagyis „elektronikus bébiszitterrel”. Ellenőrzés és megfelelő biztonsági beállítások nélkül azonban a kicsik és nagyobbak is rövid idő alatt akár százezreket is elkölthetnek virtuális játékokra.

A G DATA figyelmeztetése szerint mindennapos esetnek számít, hogy a felügyelet nélkül tabletező gyerekek kisebb-nagyobb összegeket költenek a szülők bankkártyájáról különféle virtuális termékekre, például a játékok kiegészítőinek megvásárlására. Kiugró esetek is történnek: egy gyerek 2015 karácsonyán például mintegy 1,6 millió forintot költött a Jurassic Park játékban dinoszauruszokra. Miután a szülők a sajtó nyilvánosságához fordultak, az Apple ebben az esetben megtérítette a kárt – noha nem lett volna köteles.

Az üzleti modell közismert: maga a játék fizetés nélkül letölthető, freemium-nak nevezik. Ha azonban bárki újabb karaktert szeretne vásárolni, vagy gyorsítana a haladáson a játékmenetben, akkor néha meglehetősen mélyen a zsebbe kell nyúlni.

Egy tavalyi német felmérés eredményei szerint a 6‒13 évesek negyede naponta vagy csaknem naponta játszik okostelefonon, nem egészen a harmaduk pedig hetente többször is. Ez indok lehet arra, hogy a szülők megvizsgálják, milyen alkalmazással és hogyan játszanak a gyerekeik.

Amikor bárki a Google Play vagy Apple App Store áruházból vásárol, vagy csak letölt egy ingyenes játékot, akkor meg kell adnia egy érvényes bankkártya adatait is. Tanulva a nagy pénzköltéssel járt előzményekből, az Apple App Store-ját eleve úgy állították be, hogy a vásárlásokhoz és alkalmazásokon belüli vásárlásokhoz mindig kérjen jelszót. Ezen azonban – felelőtlenül – könnyíthet a „nagyvonalú” kuncsaft, ha beállítja: a jelszó megadása után az áruház 15 percig ne kérje újra.

Ha az eszköz nem kéri a jelszót, de már eltárolta a bankkártya adatait, a gyerek könnyen vásárolhat újabb játékokat vagy játék-kiegészítőket anélkül, hogy a következményekkel tisztában lenne.

A biztonsági szoftvereket gyártó német vállalat szakértői javasolják a szülőknek, hogy beszélgessenek el a gyerekükkel, és kövessék figyelemmel, hogy milyen játékokat kedvel, játszik. Üljenek le a csemetéjükkel, játszanak együtt egy-egy menetet, miáltal nem csupán megismerik a játékot, hanem alkalom is nyílik a beszélgetésre.

A szakemberek javasolják, hogy a gyerekekért felelős felnőttek vizsgálják meg az internetes áruházak alapbeállításait, és tegyék kötelezővé, hogy minden egyes vásárlás csak jelszó megadása után történhessen meg – a jelszót pedig ne közöljék a csemetéjükkel. A serdültebbekkel, akiknek saját készülékük van, beszéljék meg az internetes vásárlás anyagi következményeit.

Ha lehet, a gyerek készülékének a regisztrációjakor egy csaknem üres bankkártya adatait adják meg – a rendszer ugyanis nem ellenőrizni, hogy van-e pénz a kártya mögött. Ha a gyerek virtuális játékokra szeretné költeni a zsebpénzét, vásároljanak neki Google Play vagy Apple App Store ajándékkártyát – így biztosan csak a rendelkezésére álló összeget költi el.

A G DATA szerint segítség, ha a gyerekek által használt telefonokra és tabletekre eleve egy biztonsági alkalmazást telepítenek. Ilyenre az Android operációs rendszernek a vírusok elleni védelem miatt is szükség van. Emellett beállítható, hogy a gyerek mennyi ideig használhatja a telefont, és az egyes alkalmazások – például az áruház vagy a játékok – megnyitása is jelszóhoz köthető. A gyerek biztonságát növeli a védelmi szoftverekben megtalálható pánikgomb is. Ennek megnyomása után a telefon az aktuális GPS koordinátái mellett egy előre meghatározott szöveget küld a beállított telefonszámokra.