Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Olimpiai játékok Párizsban, 1924 – Bartók Béla nem ért rá, elmaradt a zeneiérem-osztás

Olimpiai játékok Párizsban, 1924 – Bartók Béla nem ért rá, elmaradt a zeneiérem-osztás
Matuscsák Tamás

Az I. világháború miatt elmaradt 1916-i olimpia után az olimpiai bizottság eleget tett a visszavonulását bejelentő Pierre de Coubertin kérésének, és az olimpiai eszme újjászületésének harmincadik évfordulójára, 1924-re másodszor is Párizs kapta a rendezés jogát.

Hajós és Lauber stadionterve.

Coubertin báró célja nem az volt, hogy önmaga nimbuszát fényezze, hiszen mint kijelentette: „A művem már elkészült”. Jóval inkább arra törekedett, hogy a meglehetősen zűrzavarosra sikerült 1900-i játékok után a francia főváros bebizonyíthassa: igenis képes magas színvonalon vendégül látni a világ sportolóit. A játékok népszerűsítésére pedig Coubertin egy latin nyelvű, mindmáig használatos mottót vezetett be: „Citius, altius, fortius” (Gyorsabban, magasabbra, erősebben).

A jól sikerült propaganda hatására 44 ország 3089 atlétája érkezett Párizsba. A versenyzők között azonban még mindig csak 135 volt nő. Egész pontosan nem is Párizs volt a legtöbb versenyző végállomása, hanem az elővárosok, mivel az előző olimpiától eltérő módon ezúttal a legtöbb versenyszámot a főváros környékén rendezték meg. A Párizstól néhány kilométerre északnyugatra elterülő előváros, Colombes lett a játékok központja. Első ízben az olimpiák történetében ott épült fel az olimpiai falu, amely valójában igen szerény, háromszemélyes fabarakkokból álló tábor volt, ahol azonban pénzváltó, fodrászüzlet, posta, újságos bódé, ruhatisztító és értékmegőrző is a versenyzők rendelkezésére állt, valamint ugyanott napi háromszori étkezést is kaptak.

Szintén Colombes-ban épült fel a hatvanezer személyes, többfunkciós olimpiai stadion, amelyben a tehetősebbek húszezer ülőhelyről figyelhették az eseményeket, a többiek csak állva nézhették a versenyeket.

A többször átalakított, de ma is álló stadionban – amely négy évvel az olimpia után egy repülőgép-balesetben elhunyt tehetséges rögbijátékos, Yves du Manoir nevét kapta – játszotta a magyar válogatott az 1938-i labdarúgó-vébé döntőjét Olaszország ellen, a tervek szerint a 2024-i olimpián pedig a gyeplabdának adna helyet e nagy múltú helyszín. 

Sportolónők felvonulása

Az olimpia az első világháború miatt meggyengült gazdaságú Franciaországnak nagyon nagy teher volt, így az állam igyekezett minél több támogatót, befektetőt bevonni. A stadiont például a Racing Club de France sportegyesület finanszírozta, amely azután évtizedeken át használta az építéskor sok kritikát kapott sportlétesítményt. A nyitóünnepségen kívül ott kaptak helyet az atlétika, a lovaglás, a labdarúgás legfontosabb mérkőzései, a torna, az öttusa futószáma, a vívás, a tenisz és a rögbi, illetve ott volt az országúti kerékpározás befutója is. A nyitóünnepségen az alig egy hónappal azelőtt megválasztott államelnök, Gaston Doumergue köszöntötte a vendégeket. 

Németországot nem hívták meg a játékokra, azzal az ürüggyel, hogy nem tudják garantálni a csapat biztonságát az I. világháborút még meg nem bocsátó franciák bosszújától tartva, de a többi, az 1920-i antwerpeni olimpián még nem szerepelt országok, így Magyarország is újra részt vehetett a küzdelmekben. Tizennyolc sportág összesen húsz szakágában százharmincegy versenyszáma szerepelt a hivatalos programban. Először szerepelt a programban női vívás (a hölgyek között az első olimpiai bajnok vívó a dán Ellen Osiier lett). Párizsban láthattak viszont utoljára az olimpián rögbimeccseket, illetve egészen az 1988-i újbóli megjelenésig teniszmeccseket is. A kenu és a pelota, valamint két francia küzdősport, a savate és a canne de combat bemutatósportágként szerepelhetett.

Mintegy hétszáz újságírót akkreditáltak a játékokra, aki első ízben közvetíthetett rádiós egyenes adásban. Óriási feltűnést keltett egyikük, Edmond Dehorter, aki több helyszínről is egy hőlégballonban helyet foglalva közvetített. Közvetíteni való pedig volt bőven, mivel az olimpia résztvevői közül sokan hamarosan valóságos élő legendákká váltak. 

Az olimpiai fali Colombes-ban.

Az antwerpeni olimpián háromszoros győztes finn futóbajnok, Paavo Nurmi Párizsban még addigi teljesítményén is túltett, öt aranyat nyert. Az 1500 méteres és az 5000 méteres síkfutást mégpedig úgy teljesítette, hogy a két szám döntője között mindössze fél óra pihenő állt rendelkezésére. Ennek ellenére mindkét számban új olimpiai csúcsot futott. Főként neki, és a csapat többi atlétájának köszönhetően Finnország az összesített éremtáblázat második helyén végzett, ami hatalmas szenzációt keltett. (Csak összehasonlításul: az 1952-i helsinki olimpián, ahol a magyarok a 3. helyet szerezték meg, a hazaiaknak csak a nyolcadik hely jutott.)

Egy akkor 19 éves, amerikai színekben versenyző, a közönség számára teljesen ismeretlen úszó, Johnny Weissmüller három arany és egy bronzérmet nyert, mégpedig ezen utóbbit vízilabdában (!). A Temesvár közelében született sváb fiút szülei még a születése évében Amerikába vitték. A vézna, légzési problémákkal küszködő Johnny orvosi javallatra kezdett el úszni, és amikor az apja elhagyta a családot vízi mentőnek állva tartotta el az övéit. Hamar felfigyeltek kivételes képességeire, amelynek hála úszókarrierje évtizedei alatt 67 világrekordot állított fel, és soha senki sem tudta legyőzni. Ő volt az első, aki a 100 méteres távot egy percen belül teljesítette.

Weissmüller (a képen) 1929-ben vállalta el Tarzan szerepét egy hollywoodi produkcióban, majd további tizenegy filmben játszotta el még a majomembert. Ma már csak érdekességként könyvelhetjük el azt a csalást, hogy az 1924-i olimpián öccse, Péter születési bizonyítványát használta, mivel ő maga még nem kapta meg az amerikai állampolgárságot, öccse azonban már az óceán túlpartján született, így automatikusan az Egyesült Államok állampolgárrá vált.

A francia Roger Ducret azzal vált a vívósport legnagyobbjává, hogy mindhárom fegyvernemben kitűnő eredményt ért el: tőrvívásban egyéniben és csapatban is győzni tudott, a párbajtőrcsapattal szintén aranyat nyert, párbajtőr egyéniben és kard egyéniben „csak” ezüstéremre futotta tőle…

Az amerikai távolugró, William DeHart Hubbard volt az olimpiák történetében az első sötétbőrű sportoló, aki egyéni aranyérmet nyert. Érdekesség, hogy a szintén amerikai ötpróbázó, Robert LeGendre harminckét centiméterrel túlszárnyalva őt, világrekordot ugrott ugyanott, de ő a távolugrásra nem volt benevezve, csak az összetettre. Az akkori atlétikaversenyek legnagyobb izgalmát azonban két brit futó vetélkedése hozta: a 100 méteres síkfutásban győztes Harold Abrahams és a 400 méteres síkfutásban győztes Eric Liddell elképesztő sztoriját évtizedekkel később, 1981-ben a Tűzszekerek című film tette világhírűvé.

Schenker Zoltán, Berti Sándor, Posta Sándor.

 

A nyolcvankilenc fős magyar csapat is kitett magáért, bár rendkívül nehéz anyagi körülmények között készült a versenyekre. A magyar kormány a kért állami támogatás negyedrészét adta csak meg, így például a Magyar Labdarúgó-szövetség saját erejéből küldte ki Párizsba a játékosait. 

Az 1924-i volt az első olimpia, amelyen magyar női sportolók is részt vettek. Bár mindössze hárman voltak, egyikük, Tary Gizella a tőrvívásban elért 6. helyével az első magyar olimpiai pontszerző női olimpikon lett.

Komjádi Béla vízilabdacsapata az olimpiák történetének leghosszabb mérkőzésén 7–6-ra legyőzte a négyszeres olimpiai bajnok Nagy-Britanniát. A több mint két órán át tartott meccs kétszeri hosszabbítás, hét játékrész után ért csak véget. A magyar csapat végül az 5. helyen végzett.

Keresztes Lajos kötöttfogású birkózásban, Somfay Elemér  pedig ötpróbában ért el ezüstérmet, mint ahogyan a férfi kardvívócsapat is második helyet ért el. Badó Rajmund szintén kötöttfogású birkózásban, Bartha Károly pedig 100 méteres hátúszásban állhatott fel a dobogó harmadik fokára, hasonlóan a férfi tőrvívócsapathoz, amelyben négy vívó (Berty, Pósta, Schenker és Tersztyánszky) az ezüstérmes kardvívócsapatban is szerepelt (!).

Két aranyérmünk közül az elsőt Halasy Gyula (a képen puskával) szerezte, aki a finn Herberttel azonos, 98 körös olimpiai csúcsnak számító eredményt ért el agyaggalamb-lövészetben. A szétlövéskor a finn egy korongot elvétett, a magyar bajnok egyszer sem hibázott, ezért Krúdy Gyula riportjában „Magyarország legnyugodtabb emberének” nevezte el. Halasy egyébként már több más sportágban is jeleskedett: a vívást, a lovaglást és a műkorcsolyázást is versenyszerűen űzte.

A második aranyérmet egy fogorvos, dr. Pósta Sándor nyerte Magyarország számára, akinek sportkarrierjét egy első világháborús súlyos sérülés megszakította ugyan, de egy sikeres bécsi műtét és az azt követő gyógytorna annyira rendbe hozta, hogy volt bátorsága felkeresni a Budapesten élő olasz vívólegendát, Italo Santellit, aki tanítványául fogadta. Pósta babonás ember volt, aki sosem szeretett nyilatkozni, fényképezkedni. Olimpiai győzelme után bezárkózott szállodai szobájába, és csak a névjegyét dugta ki az ajtó alatt, amelyre ezt írta: „Megnyertem az olimpiai bajnokságot! Ez az én nyilatkozatom!” Orvosi hivatása mellett sportújságírással, sportkarikatúra-rajzolással, festéssel, zeneszerzéssel is foglalkozott, több nyelven kifogástalanul beszélt, ezért sokszor tolmácskodott is, emellett időnként színdarabokban is szerepelt. Rövid időre kinevezték egészségügyi népbiztos-helyettesnek is. Baján később róla nevezték el a városi sportcsarnokot.

Külön szót érdemel az akkor 43 éves Hajós Alfréd, aki az 1896. évi olimpián úszásban elért aranyérmei mellé Párizsban a művészeti versenyek építészet-kategóriában ezüstérmet szerzett (aranyérmet nem adtak ki), így mindmáig ő az egyetlen, aki két különböző sportágban is olimpiai érmet hozott Magyarország számára. Coubertin báró fel kívánta ugyanis újítani azt az ókori hagyományt is, hogy a sportok mellett a kultúra is meghatározó szerepet kapjon az olimpiák során, ezért 1912-től 1948-ig művészeti versenyeket is tartottak a fizikai küzdelmekkel párhuzamban. 

A finn Nurmu, a nagy befutó.

Az 1924-i zsűriben olyan nagy nevek kaptak helyet, mint Maurice Ravel, a Bolero zeneszerzője, Fernand Léger, a kitűnő francia festő, Jean Giraudoux, Henry de Montherlant és Paul Claudel irodalmárok. Meghívták Bartók Bélát is, ám ő más irányú elfoglaltsága miatt nem tudott Párizsba utazni. Végül zenében nem is osztottak érmeket. A felsorolt művészeti ágakon kívül építészet és szobrászat kategóriában is hirdettek versenyt, és az előbbiben adott be egy kitűnő stadiontervet Hajós Alfréd, Lauber Dezsővel közösen. 

Hajóst senkinek sem kell bemutatni, Laubert azonban mára kissé elfeledték (bár a pécsi sportcsarnokot róla nevezték el). Ő is kiváló sportember volt, aki több sportágban is nyert versenyeket és bajnoki címeket: atlétikában, kerékpározásban és teniszben egyaránt kora egyik legjobb hazai versenyzője volt, ám igazi szerelme a golf lett, amelynek meghonosításában úttörő szerepet vállalt. Részt vett az 1908-i londoni olimpián, majd sokat dolgozott sportvezetőként, szervezőként, versenybíróként, és labdarúgó-játékvezetőként is nagy hírnévre tett szert. A Magyar Olimpiai Bizottság titkáraként az olimpiai eszme hazai terjesztésében is hosszú időn át fontos pozíciót töltött be.