Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A Szigeten mutatták be a Transparency International korrupcióellenes tananyagát

A Szigeten mutatták be a Transparency International korrupcióellenes tananyagát
Infovilág

Korrupcióellenes tananyagot fejlesztett középiskolások számára a Transparency International Magyarország (TI). Az Európai Unió Erasmus-programja által támogatott kezdeményezés célja, hogy az érettségiző diákok megismerjék a korrupció fogalmát, megnyilvánulási formáit és az ellene való fellépés lehetőségeit.

A Sziget-fesztiválon bemutatott kézikönyv interaktív feladatokat, helyzetgyakorlatokat és szerepjátékokat is tartalmaz avégett, hogy a tanulók hatékonyan sajátíthassák el az korrupcióellenes ismereteket. 

A szakmai vitára bocsátott, egyelőre nem végleges tananyag nyolc részből áll: a korrupció fogalmi meghatározásán túlmenően a diákok – egyebek mellett – a közbeszerzés, a pártfinanszírozás, a lobbizás vagy az információszabadság alapismereteit sajátíthatják el.

„Mindannyiunk jövője szempontjából fontos a diákok elköteleződése az átláthatóság mellett. Gondolkodó, kritikus, érdeklődő és párbeszédre törekvő fiatalokra van szükség. A TI által fejlesztett tananyag a tárgyi tudás mellett csoportmunkára és együttműködésre buzdít” – hangsúlyozta a tananyag bemutatóján Sebestyén Diána, a TI projektvezetője.

Az Európai Bizottság által támogatott oktatási program Magyarország mellett két másik uniós tagállamra, Szlovéniára és Olaszországra (illetve a Transparency International ott működő szervezeteire) is kiterjedt, így e három ország tapasztalatai is szerepelnek a kézikönyvben. A három ország 2–2 középiskolájában kísérleti jelleggel már alkalmazták is a tananyagot. Magyarországon az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskolában és a pécsi Gandhi Gimnáziumban végezték ezt a munkát.

 

Részlet a tananyagból:

A korrupció leggyakoribb formái Magyarországon leginkább igazgatási jellegűek, illetve a politikai és gazdasági érdekek összefonódásából származnak. A közegészségügyi rendszerben az államilag alkalmazott orvosok többsége az állami kórházak felszerelését és épü- leteit használja magánrendelése során. A megkérdezettek 77%-a gondolta “tipikusnak”, hogy a betegek hálapénzt (paraszolvenciát) vagy borravalót adnak a kórházi orvosoknak olyan szolgáltatásokért, amelyekre jogosultak, illetve az esetek többségében ezt a lépést sem az orvosok, sem pedig a betegek nem látják jogszerűtlennek, valamint a hatóságok sem foganatosítanak korrupció ellenes intézkedéseket ezen a területen. A rendőröket (különösen a közlekedés-felügyelet, az adócsalások és a drogok területén), illetve vám- és pénz- ügyőröket gyakran hozzák kapcsolatba korrupt viselkedéssel. A válaszadók 39%-a tekinti elfogadott gyakorlatnak, hogy vesztegetéssel elkerülhető a közlekedési kihágások miatt kivetett bírság, 28% gondolja, hogy “tipikus” pluszösszeget fizetni az áruk exportálásakor vagy importálásakor. Gyakori, hogy a föld- 9 10 hivatalban kenőpénzzel gyorsítják fel a bejegyzési eljárást, és hasonlóan tesznek az engedélyező hatóságok esetében, különösen az építésigazgatásban. A pártok, politikusok és polgármesterek korrupciós ügyeiről szintén számos jelentés érkezik. Különböző kutatások mutattak rá illegális kampány- és politikai pártfinanszírozásra utaló bizonyítékokra. A megszerzett támogatásokért cserébe a megválasztott pártok az “adományozókat” kedvező kormányzati döntésekkel és állami szerződésekkel látják el. A privatizációs eljárásokkal, koncessziókkal, valamint a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatban gyakran kerülnek átláthatatlan megoldások és visszásságok nyilvánosságra, és aggodalomra okot, hogy amikor a pártokhoz közelálló cégek nyernek el pályázatokat és szerződéseket, a közpénzeket végső soron a politikai pártok támogatására fordítják.

A tananyaghoz elektronikus oktatásra alkalmas, e-learning modul is készült, amely játékos formában teszteli a diákok tudását. Ez utóbbi különféle hordozókon, így tableten és telefonon is elérhető lesz. A nemzetközi online platform – ahová a Transparency International három tagozata a tanári kézikönyv és az e-learning magyar, szlovén és olasz verzióját feltölti – interaktív és folyamatosan bővíthető lesz. A TI várja a diákok és a tanárok véleményeit is. A program távlati célja az, hogy a TI által fejlesztett tananyag, vagy annak egyes elemei bekerüljenek a Nemzeti Alaptantervbe.

A Sziget-fesztiválon a TI rendezvényét megtisztelte a Magyarországra akkreditált diplomáciai testület számos képviselője is. Anne-Marie Maskay, a Francia Nagykövetség helyettes misszióvezetője köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy tenni kell az apátia és a beletörődés ellen. „A korrupció a demokráciát erodáló tényezők közül az egyik legveszélyesebb, ezért küzdeni kell ellene” – mondta Maskay. A Norvég Nagykövetség helyettes vezetője pedig az egyéni felelősséget emelte ki. Kathrina Ramberg szerint „a korrupció elleni fellépés és a szolidaritás az egyes állampolgárok mindennapos döntésén múlik.”

A tananyag bemutatását követő kerekasztal-beszélgetés résztvevői arra keresték a választ, hogy milyen módon kötelezhetők el a fiatalok a korrupcióellenes küzdelem mellett, és hogy milyen esélye van annak, hogy a jövő nemzedéke a mostaninál tisztább közéletet teremt majd. „A diákokkal meg kell ismertetni a korrupció okait, hátterét, és persze segíteni kell őket abban, hogy felléphessenek ellene. Ez fontos feladata a tanároknak, az iskolának, de másoknak is bőségesen van ebben tennivalója” – vélte Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke. Daróczi Gábor, az Erasmus-program trénere és a Romaversitas volt igazgatója pedig annak a véleményének adott hangot, hogy „a képzés közben világos lett számunkra: a közpénzekről, a választási rendszerekről, a közteher-viselésről és a korrupció társadalmi hatásáról nincs tudás a magyar középiskolákban. A TI képzése arra tesz kísérletet, hogy releváns ismereteket adjon át aktuálpolitikai felhangok nélkül.”

Az Európai Bizottság által támogatott Erasmus-program része volt egy kisfilm-pályázat is: olyan ötleteket várt a TI a három ország középiskolás diákjaitól, amelyek egyedi és követendő példákon keresztül mutatják be korrupció elleni küzdelem fontosságát és annak különféle módozatait. Az összesen 22 forgatókönyv-ötletből hármat választottak ki, megfilmesítésükhöz minden szakmai és műszaki segítséget megadtak.

A három magyar filmből a nemzetközi zsűri Deák Kristóf, Oscar-díjas rendező részvételével kiválasztotta a legjobbat. A győztes alkotók az augusztus 20–22-én az olaszországi Piacenzában megrendezendő dokumentumfilm-fesztiválon veszik át az első díjat. A nyertes magyar filmek itt megtekinthetők.