Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Hetvenegy év után: Rohoncon előbukkant a tömegsír

Hetvenegy év után: Rohoncon előbukkant a tömegsír
Dombi Gábor

Az év legszomorúbb szenzációja: dr. Vadász Gábor reméli, hogy végre megtalálták az ausztriai Rohoncon (Rechnitz) 1945. március 24–25-én megölt munkaszolgálatosok – köztük édesapja, Vadász Géza – földi maradványait.

A rohonci (Rechnitz, Ausztria) tömeggyilkosság emlékezetes gaztett volt a magyar és az európai holokauszt történetében. Az áldozatok nyugvóhelyét 1946 óta hiába keresik. A közeli múlt drámai fordulata, hogy az évtizedek óta keresett munkaszolgálatos-sírok napvilágra kerülhetnek dr. Vadász Gábor sebész-aneszteziológus szakorvos (és édesanyja, a néhai Steiner Ilona) és Engelbert Kenyeri, volt rohonci polgármester kitartó nyomozása eredményeképpen.

Vadász Géza emlékezete. "Apám nem akart megszökni és buj­kál­ni 1944 vége felé sem, ahogy anyám és én tettük – kezdte történe­tét dr. Vadász Gábor (a képen). – Úgy vélte, hogy munkaszolgálatosként is a magyar királyi honvédség tagja, így kevésbé kiszolgáltatott a nyilas suhancok utcai terrorjának. November végéig, amíg apámat, Vadász Gézát és ikertestvérét Árpádot ki nem vitték a józsefvárosi pályaudvarra, munkaszolgálatos századával egy Anker közi panzióban „dekkolt”. Anyám minden nap lá­togatta. Ebben az időszakban a Ló­nyay utcai re­formátus kollégiumban húz­tuk meg ma­gunkat. Már nyolc­éves voltam, jól emlékszem a szállást ke­reső keringéseinkre anyámmal.

Élesen emlékszem arra az alacsony szőke fiatalemberre is, aki a felszabadulás után meghozta a hírt, hogy apámékat vonattal Rohoncra vitték, és ott megölték. Anyám kivette a szekrényből apám egyik ruháját, és neki ajándékozta.

Azóta keressük apám sírját. Szinte min­den hivatallal levelezni kezdtünk. Anyám első Rohoncra küldött levelére érkezett válasz dátuma 1947. január 6.: „Nem tudjuk hol van a 200 ember elföldelve.” El­jutottunk a pápáig is – és vissza. Ugyanis írtunk a rohonci plé­bá­nos­nak, akinek feladata lenne egy „his­toria domus” vezetése, nincs-e ab­ban információ, de nem is válaszolt. Írtunk a püspöknek Eisenstadtba, de ő sem válaszolt. Múltak a hónapok, évek, s mikor német pap ült a pápai trónra, akkor javasoltam anyámnak: most, hogy német pápa lett, lehet talán némi lelkiismeretfurdalása. Persze ő sem válaszolt. De fél év múlva érkezett egy magyar nyelvű levél a nunciatúrától, hogy szíveskedjünk az eisenstadti püspökhöz fordulni a problémánkkal. Ez a kör bezárult.

Édesanyám 100 évet élt. 2011-ben halt meg. Nem jutott el a sírokig. Amikor a 70-es években már átmehettünk Ausztriába, akkor Rohoncon együtt kerestük a gyilkosság helyét. Akkor ott csak egy kukoricás volt. Anyám át sem tudott vágni rajta, én bóklásztam a kukoricaszárak között, és meg is találtam a kereszt alakú pajta romos épületét, ahol utolsó óráikat töltötték. Hallottuk, hogy történt valami a régi vágóhídnál is. Elindultunk oda, és szembejött traktoron egy nő, olyan korú, aki 1945-ben már jócskán élhetett. Anyám jól tudott németül. Megkérdezte, mit tud ezekről a megölt zsidókról? Én olyan gyűlölködő arcot még nem láttam, mint amilyenné az asszony arca vált.

Valamelyik polgármester Frau So­mogyihoz irányította anyámat, hogy az ő földjén is vannak munka­szol­gálatosok eltemetve. Anyám le­ve­le­zett is vele. Frau Somogyi meg­írta, tíz egynéhány munkaszolgálatos tö­megsírja lehet a földje végén. Kenyeri polgármester szerint azok sírjai voltak ott, akik a megölt munkaszolgálatosokat elföldelték. Őket egy nappal később végeztek ki.

Az utóbbi évtizedben sok mindent megtettek a rohonciak és mások is annak érdekében, hogy megtalálják a sírokat. Azért sem találták meg, mert a keresés területe pontatlan volt. Egy szemtanú az 1946-os helyszíni tárgyaláson azt vallotta, hogy a kereszt alakú pajta mögött vannak a sírok, és erről helyszínrajzot is készített. A vallomás időközben – főleg a számunkra – e­ltűnt. Amikor 2012. március 25-én a Keleti Birodalmi Védőfal építésén meg­­öltekre emlékező szabadtéri mú­zeumot felavatta az osztrák ál­lam­­elnök, Heinz Fischer, akkor ki­jelentette, hogy megkeresik a halottakat, ekkor a helyszínrajz is azonnal előkerült.

Az osztrákok az 1946-i helyszínrajz alapján készítettek kutatási tervet 2014-ben.  Földradaros módszert választottak, de csak kisebb területet kutattak át, mert a műszerük is elromlott, így abba is maradt a kutatás. A Mazsihisz támogatta újabb kutatási tervek megrendelésével a feltárást, és az Országos Földtani és Geofizikai intézetben éppen ott dolgozó fiamra osztották a kutatási terv elkészítését. De mégsem ez a feltárás kezdődött meg, hanem az osztrákok vágtak ismét elénk azzal, hogy a kijelölt területet megkutatták helyben dolgozó – mellesleg egy kelta falut kereső – régészek, de nem találtak semmit. Az elmúlt háromnegyed évben légifelvételeket kértem oroszoktól, angoloktól, osztrákoktól, amerikaiaktól, németektől, de sehonnan sem kaptam pozitív választ. A magyar honvédség anyagának átnézése sem vezetett eredményre.

(Az írás itt folytatódik, tessék kattintani!)