Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Nyíltan a zárt célú telefon-hálózatokról

Az újságíró archívumából: Nyíltan a zárt célú telefon-hálózatokról
Kulcsár László

Azt írja az újság, hogy újra építik a „K”ivételezettek telefonhálózatát, a valamikori és rossz emlékű K-vonal utódját. Lesz belőle helyhez kötött (vezetékes) és mobil-hálózat egyaránt – derül ki a miniszterelnök helyett regnáló Semjén Zsolt által jegyzett kormányrendeletből.

Huszonnyolc esztendővel ezelőtt interjút készítettem a meglehetősen rossz emlékű, az átkos kivételezettjei által használt telefonhálózatokról. Az interjú a Magyar Hírlap 1989. március 3-i számában jelent meg. Az írás az akkor különösen elmaradott állapotú magyar távközlés megújításának szükségességére utalással mutatta be az évtizedek óta működött, titkok és mendemondák övezte K- és MK-vonalként emlegetett, zárt célú hálózatokat.

– A közismerttől eltérő milyen telefonhálózatok működnek még hazánkban? – Erre és többi kérdésünkre Kozma Imre, a Magyar Posta központjának üzembiztonsági szakosztályvezetője válaszol:


– A szaknyelven zárt célú hálózatok közül alighanem a legismertebb a K- (teljes nevén: közigazgatási) hálózat. Létesítéséről 1948-ban döntött az akkori állami vezetés, mert szüksége volt (és van ma is!) olyan megbízhatóan működő, automatikus telefonhálózatra, amely az államigazgatási munkát hatékonyan segítheti. A súlyos háborús károkat szenvedett magyar postai telefonhálózat ugyanis akkoriban erre a célra alkalmatlan volt.


– Ki építette meg a K-hálózatot és -központot?
– A Magyar Postát bízták meg vele, azóta is a Helyközi Távbeszélő Igazgatóság kezelésében áll.

– Tudomásom szerint kezdettől fogva európai színvonalúnak számított, hiszen automatikus és az országon belül távhívásra is alkalmas...

– Ez így van, annak ellenére, hogy egy fél évszázados, 7D-típusú, forgógépes főközpont a lelke.

– Ennek ellenére, föltehetően a gondos karbantartásnak köszönhetően is, kiválóan működik. Óhatatlanul az jut az ember eszébe (talán nem is holmi olcsó megállapításként), hogy azért nem született idejében forradalmi döntés a magyar telefónia korszerűsítésére, mert akiknek ez a feladatuk lett volna, azoknak ott volt az asztalán a mindig működő, az ügyek (és magánügyek) intézésére szolgáló K-telefon. Mi több, az évek során státusszimbólummá is vált ez a készülék, miként a titkos hívószámú városi telefon is. Mutatja az illető fontosságát, a hatalmi hierarchiában elfoglalt helyét. Egyáltalán: hányan részesülnek a K áldásaiból, előnyeiből, és milyen alapon?


– Bár nem a posta dönt a K-állomások bekapcsolásáról, hanem (újabban) a Minisztertanács Hivatala, a mi szakembereink is tapasztalhatták időnként, hogy presztízsharc is folyt érte. Az említett kormányhivatal egyébként a leendő használó (nem tulajdonos!) beosztása szerint dönti el, jogosult-e a közigazgatási telefon-hálózatba való bekapcsolásra. A K-telefonközpont kapacitása a fővárosban 1800, vidéken mintegy ezer állomás; körülbelül 90 százalékos kihasználtsággal működtetjük. A múlt jó 40 év alatt egyszer bővítettük a K-hálózatot.
– Védi-e a posta a K-vonalakat az illetéktelen fülek ellen?
– A K-vonal nem titkos hálózat, ennek ellenére bizonyos védelmet élvez a véletlenszerű lehallgatástól.

– Kell-e fizetni a K-telefonért?

– Igen. Legutóbb éppen öt évvel ezelőtt állapította meg az árhivatal a havi előfizetési díjat, amely szerint az országos forgalomra alkalmas budapesti és vidéki főállomásért 1200 forintot kell fizetni. A helyi beszélgetés 4, a vidéki 40 másodpercenként ugyancsak négy forintba kerül.
– Kinek a zsebét terheli ez a telefonköltség? Tudunk ugyanis lakáson működő K-telefonokról is...
– Miután nem személyhez, hanem beosztáshoz kötődik a használat joga, a hivatal, a vállalat, a szerv költségvetéséből egyenlítik ki a posta által benyújtott K-telefonszámlát.
– Van-e egyéb zárt célú, a közigazgatást, az állami munkát segítő távbeszélő-hálózat?
– Nincs.
– Holott én hallottam az úgynevezett „miniszteri búgóról", egyfajta miniszteri különvonal-hálózatról is. Netán rossz az értesülésem?
– Az csupán egy kis, mindössze 300 vonal kapacitású központ.
– És azt kik használják?
– A miniszterek és a helyetteseik.
– Az is pénzbe kerül?
– Igen, lényegében megegyezik a K-telefon díjtételeivel.
– Ezt is a posta üzemelteti?
– Igen.
– Miért van szükség a miniszteri különvonalakra akkor, amikor használóik egyébként is részesülnek a K-vonal „áldásaiból"? Ennek alapján föltételezhető, hogy a legfelső pártvezetés, mondjuk a PB-tagok, a KB-titkárok számára ugyancsak létesítettek egy különvonal-hálózatot.
– Ez utóbbiról nincs tudomásom. Arról viszont igen, mert a posta szerelte, újította föl, hogy a KB székházában egyetlen és egységes házi telefonközpont működik. A miniszteri K-hálózat megépítésére annak idején a posta megrendelést kapott, és teljesítette a feladatot. Bizonyára gyakorlati érvek alapján hozták meg erről a döntésüket az akkori vezetők.
– Egyébként, ha már a külön telefonhálózatokról beszélünk, elmondhatom: a vasútnak, az Országos Kőolaj- és Gázipari Trösztnek, a vízügynek, a Magyar Villamos Művek Trösztnek, a Honvédelmi és a Belügyminisztériumnak, valamint a munkásőrségnek is van zárt célú hálózata. A közlekedési és az egészségügyi tárca is birtokol saját, elsősorban rádiós telefonhálózatot. Gondoljon csak a mentők URH-rádiójára. Arról egy pillanatra sem szabad elfeledkezni, hogy ezek a saját hálózatok üzemi vagy házi telefonnak számíthatók, amelyek nem terhelik az egyébként is kis kapacitású polgári, nyilvános telefonhálózatot, a központokat.
– A félreértések elkerülésére szeretném megjegyezni, hogy a fölsorolt fegyveres testületek, óriás vállalatok hálózata nagyrészt a Magyar Posta távközlési alaphálózatán élő rendszerek. A posta szolgáltatásként adja a vonalakat, szaknyelven az áramköröket, és erre építik ki az érdekeltek a saját szakmai, sajátos igényeiknek megfelelő hálózatukat. Éppen olyan vonalbérlők, mint például a rádió vagy televízió. A bérelt áramkörökön beszélni, hangversenyt közvetíteni épp úgy lehet, mint telexezni, vagy számítógépes adatokat továbbítani. Sokan technológiai hírközlésük kiegészítésére használják ezeket a vonalakat: a vasút például a biztosítóberendezések, az OKGT az olaj- és földgáz-távvezetékek működésének a szabályozására.
– Összekapcsolhatók-e a külön- vagy elkülönített hálózatok más országokéval? Elvégre a postának alapvető rendeltetése, hogy összekösse egymással az országokat, a népeket.
– Tudomásom szerint a MÁV-telefonközpontnak vannak állomásai a határhoz legközelebbi idegen vasútállomásokon. Viszont sem a K-, sem az MK-hálózat, és a többi zárt célú telefonhálózat sem nyúlik túl az államhatárokon. A GySEV (magyar–osztrák vasúttársaság) üzemi telefonhálózatát az osztrák kollégák tartják fenn.

– Közismert, hogy szovjet alakulatok állomásoznak ideiglenesen Magyarországon. Van-e nekik külön telefonhálózatuk az alakulataik között, és ha igen, az kié?
– A Szovjet Déli Hadsereg-csoport – a saját hírközlését megkönnyítendő – áramköröket bérel a Magyar Postától, és ezért fizet is, a mindenkor érvényes díjtétel szerint.
– Működtet-e a posta, állami, politikai vezetőket a határokon túl összekötő közvetlen vonalakat, forró drótokat? Mondjuk egy olyan telefont, amelynek egyik készüléke a magyar, a másik a szovjet miniszterelnök asztalán van...
– Minden bizonnyal, hiszen szükséges eszköz a forró drót a legfelső szintű vezetés tagjainak a mindennapos munkájához. Azt viszont nem tudnám megmondani, hogy például a Budapest–Moszkva, –Berlin, –Szófia stb. közötti sokcsatornás távbeszélő-rendszer, egy-egy bérelt áramkör vége hol van, ki használja, ki beszél rajta.
– Akkor viszont hogyan oldják meg az ilyen vonalak esetében azt az alapvető feltételt, hogy senki le ne hallgathassa őket?
– A Magyar Posta a titkosítással nem foglalkozik. A lehallgatás elleni védelemről, például beszédhang-átalakítókkal, a vonalbérlőknek kell gondoskodniuk. És bizonnyal meg is teszik.
– Köszönöm a beszélgetést!