Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Egyre fiatalabban halnak ki a cégek

Egyre fiatalabban halnak ki a cégek
Opten-információ

A statisztikák alapján nem túl jók az új alapítású cégek túlélési képességei: az ötéves kort még háromnegyedük sem, a 10 évet már csak fele éri meg.

„Évente 25–30 ezer új cég alakul, de sajnos, kis részük tud csak hosszú távon is sikeresen működni” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. A múlt két évtizedet tekintve, az „újszülött” cégek túlélési képességei sosem voltak meghökkentőek, és az adatok szerint az új alapításúak várható élettartama is évről évre egyre kisebb.

Vállalakozások 5–10 éves túlélési rátája az alapítás évének függvényében:

A statisztikák alapján az ezredforduló környékén alakult cégek túlélési aránya volt a legmagasabb, a 2000 előtt és a 2004–05 után alakult cégek esélyei aránylag kisebbek voltak a 2000-es évek elején létrejött társaikéhoz képest. De az ezredforduló környékén bejelentett cégek sikeressége is csak viszonylagos: az akkoriban alapultaknak is csak a 85 százaléka érte el az ötéves kort, a 10 éves korig pedig már csak 64 százalék körüli arányban jutottak el.

Ez az arány azóta sajnos, fokozatosan tovább romlik, a jelenlegi körülményeket tekintve az 5 éves kort az 5 évvel ezelőtt alapított cégek 73 százaléka élte csak meg, a 10 évest a 10 évvel ezelőtt alapított cégek 51 százaléka éri csak el. A történethez az is hozzátartozik, hogy a cégek törlése akár évekig tartó eljárások eredménye, így ha a vállalkozások eljárás alatt töltött időszakát leszámítjuk, akkor az 5–10 éves túlélési arányok még elkeserítőbbek.

„Természetesen az új alapítású cégek jó része nem csupán túléli, hanem igazán sikeres vállalkozássá erősödik, így jó példából sincs hiány” – mondja az Opten szakértője. Az új alapítású cégeknek kevesebb mint 1 százaléka lesz milliárdos, de ez nem is annyira meglepő, ha azt nézzük, hogy a jelenleg rendben működő 490 ezer cégből csak 8 ezer olyan, amelynek a 2016-i árbevétele meghaladta az 1 milliárd forintot.

Évtől függően az új alapítású cégek 0,6–0,9 százaléka lesz milliárdos cég 5 éven belül, de nem rajzolódnak ki különösebb tendenciák az alapítás évének függvényében. Érdekesebb, hogy nincs számottevő eltérés abban, hogy a cégek – alapítástól számított – 5. vagy 10. évi árbevételét vizsgáljuk. A tízedik évi árbevételt vizsgálva is az derül ki, hogy a cégek 0,6-0,9 százaléka rendelkezik 1 milliárd forintnál nagyobb árbevétellel. Természetesen nem teljes az átfedés az 5 évesen milliárdos és 10 évesen milliárdos cégek között, mégis kijelenthető: a milliárdos „sikerességi kritériumot” nem ugorják meg sokkal többen 10 éves korukra, mint 5 éves korukra.

Vállalakozások milliárdossá válása az alapítás évének függvényében:

A cégek hosszú távú túlélési arányának eredményeképpen jutott el a hazai cégstruktúra a jelenlegi jellegzetes kor-eloszlásláshoz. A ma rendben működő cégek több mint fele 10 évesnél fiatalabb, de az ezredforduló környéki cégek is – a magas túlélési arányuknak köszönhetően – szép szeletet hasítanak ki a mai cégstruktúrából is.

A koreloszlást nézve viszont mégis csak az a legszembeötlőbb tény, hogy a rendszerváltás környékén alakult cégekből jó 20 ezret tartanak nyilván napjainkban.

Bár a teljes cégbázisnak mindössze a huszonötödét adják, de árbevételüknek, fajsúlyuknak köszönhetően összességében máig meghatározó elemei gazdaságunknak.

Címkék