Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2018. december 17. Az év 351. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737442. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Magyarország: cégbirodalmak országa

Magyarország: cégbirodalmak országa
Opten-információ

Az új alapítású cégek jó háromnegyede még mindig régiekhez köthető, de már feljövőben vannak az új szereplők is.

A hazai cégek száma csökken, de az általuk megformált céghálózatok továbbra is rendkívül összetettek. „Az év nyolc hónapjának adatai szerint az új alapítású cégek kétharmada köthető tulajdonosain vagy cégjegyzésre jogosultjain keresztül régebbi cégekhez, tehát kisebbségben vannak a teljesen újként piacra lépő szereplők” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója.

A folyamat részben természetesnek is mondható, hiszen nem ritka, hogy egy vállalkozás első nekifutásra nem működik, vagy egy meglévő cégből kiválnak egyes szereplők. Ugyanakkor az arányok ilyen irányú eltolódása nem tekinthető egészségesnek, különösen, ha azt is hozzávesszük, hogy a címkapcsolatokat is vizsgálva az új szereplők 78 százaléka köthető korábbi céghez.

Jelenleg Magyarországon mintegy 650 ezer olyan személy van, aki hatályosan közvetlenül köthető egy működő céghez tulajdonosként vagy aláíróként. Ez önmagában is nagy szám egy 10 milliós országban, de érdemes elemezni, hogy az újonnan piacra lépő cégek között milyen arányban vesznek részt a régi szereplők.

„Évről évre kis arányban vannak a teljesen új tulajdonosi körrel alakuló cégek, de a múlt két év tekintetében azért némileg feljövőben vannak” – mondja az Opten szakértője. Az idén az új cégek 35,7 százaléka épül fel teljesen új menedzsmentből, 54 százalékuknál van legalább egy új szereplő.

Mivel az új alapítású cégek többségében a régi szereplők jelennek meg újra és újra, ezért természetszerű is, hogy a tulajdonosok alapításkori átlag életkora folyamatosan növekszik. Ez évben már 41,5 év volt a cégalapítók átlagos életkora.

A notórius céghalmozók száma ráadásul tovább növekedett a múlt egy évben. Tavaly „csak” 671 olyan személy volt, aki közvetlenül 10-nél több céghez volt köthető, az idén ez a szám 695-re emelkedett.

A magánszemélyek céghalmozásának következtében természetszerű, hogy nagy cégcsoportok jönnek létre egyes érdekeltségi gócok körül.

Hazánkban lassanként az számít ritkaságnak, ha egy cégnek nincsenek kapcsolt vállalkozásai. Még egy meglehetősen szigorú csoportképzés szerint is 65 ezer különálló cégcsoport található ma Magyarországon. Közöttük természetesen az 2–3 céget számlálók dominálnak, miközben olyan cégcsoportok is azonosíthatók, amelyek több mint 100 cégtagot számlálnak. Egy cég megítélését, hitelképességét meghatározhatja a cégcsoport összesített tőkeellátottsága (vagy éppen ennek hiánya), ezért a nagy cégcsoportok nem feltétlen segítik a tisztánlátást az üzleti életben.