Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Premier ma: Naptárlányok – Sikerdarab a Pesti Magyar Színházban

Premier ma: Naptárlányok – Sikerdarab a Pesti Magyar Színházban
Bayer Ilona

Fogadni merek, ma is „kiverné a biztosítékot”, ha bármelyik európai kisváros köztiszteletben álló asszonyai ledobnák ruhájukat egy fotósorozat kedvéért. Kiváltképp, ha a képekből készült naptár megjelenik, s menten szét is kapkodják. 

El tudjuk képzelni, milyen skandallum lehetett, amikor két évtizeddel ezelőtt Rylstone közép-angliai kisváros nőegyletének tagjai a valóságban is megtették ezt?

Történt, hogy barátnőjük férje meghalt rákban. A mindannyiuk által szeretett John emlékére egy kanapét akartak vásárolni a kórház onkológiai osztályának, hogy a kezelésre járó betegek és hozzátartozóik kényelmesen töltsék a rettegő reménykedés kényszerű óráit. John nevét azóta egy épületszárny őrzi a rylstone-i kórházban, mert Annie, az özvegy, és Chris, az „akció” lelke-motorja a helyi nőegylet tagjaival sosem látott üzleti és világsikert arattak a saját  naptárukkal, amelyben ők maguk pózoltak. Mégpedig meztelenül! Így lett belőlük, az egyszerű, középkorú, kisvárosi nőkből és családanyákból naptárlány. Történetükből film született, és színdarab, amelyet 25 ország után a magyar fővárosban is láthatnak a nézők.

A rendezőt, Tallós Ritát (a képen) lassan kikiálthatjuk a feminizmus lelkes színházi szószólójának. Másfél éve ugyancsak női darabot vitt sikerre a Royal Orfeumban.

– Az Anyád kínja című előadást megnézte Zalán János, a Pesti Magyar Színház igazgatója, majd felkért, hogy rendezzek náluk is. Gondoltam egy merészet, és a Naptárlányokat ajánlottam neki. Olvastam a forgatókönyvet, láttam a filmet Helen Mirrennel és beindult a fantáziám… A nőegyletben főként ötvenpluszos, hatvanas nők vannak, akik eleinte nem is tudják, mi rejlik bennük. Nem mindennapi tettükkel megmutatják, hogyan tud összefogni egy csapat különböző hátterű, érdeklődésű, és eltérő világnézetű nő, hogyan kovácsolódik össze közösségé, és együtt meddig tudnak és hajlandók elmenni közös céljuk elérésében a jó ügyért. Mivel John emlékének szánják az akciót, képesek túllépni a saját határaikon, ezzel meglepve a környezetüket, sőt, saját magukat is.

Ez a valódi történet arra is példa, hogy micsoda erőt tudnak megmozdítani a nők, ha összefognak. Különösen az a korosztály, amelyik már túl van a fiatal évein, de maradt még benne elég virtus, szeretet és ráadásul vonzó. Tim Firth színművének nyersfordítását Deres Péter dramaturg műfordítássá dolgozta át, azután együtt átnéztük és a fejemben lévő szereposztásra szabtuk. Ebben – örömömre – teljes szabad kezet kaptam. Nem tudom, ki hogy van vele, de én, amikor olvasok egy könyvet, a tarkómnál működni kezd egy vetítővászon, amin látom a történéseket és a szereplőket... Azt szeretném, ha a nézők velünk együtt felülnének az érzelmi hullámvasútra, amin lehet nevetni és szabad sírni.

„Bátran kijelenthető, hogy ez egy feminista színdarab – a szó legnemesebb értelmében. Ez a vígjáték minden nőnek szól: húsztól százéves korig. Minden családanyának, asszonynak, vagy egyedülálló nőnek fontos üzenet: a legfontosabb, hogy maradjanak mindig nők, és legyenek boldogok azért (is), mert nőnek születtek. És természetesen minden férfinak is szól az előadás, aki tiszteli és szereti a női nemet. Remélem, egyre többen vannak...!

* * *

Magam is tanúsíthatom, már a főpróbán sok férfi kíváncsi volt a Naptárlányokra. Lehet, a pikáns téma vonzotta őket, de a szünetben lelkesen méltatták a fantasztikus „lánycsapat” teljesítményét. S ami talán a legfontosabb: a kényes társadalmi témákat is feszegető vígjáték remek szórakozást kínál. Régen hallottam ilyen, szinte az egész előadást végigkísérő önfeledt nevetést. Bizonyítván ezzel Nietzsche igazát „Arra való a művészet, hogy ne haljunk bele az igazságba.”

Utóirat: A Naptárlányok magyar előadásából stílszerűen naptár készül, amelynek bevételével a  Semmelweis Orvostudományi Egyetem Onkológiai Központját támogatják a Pesti Magyar Színház alkotói. Az esélyegyenlőségért évek óta folytatott munkájuk része az elesettekért, a kisebbségben, betegségben élőkért. Műsorpolitikájukkal a figyelem fókuszába állítanak egy-egy hátránnyal élő embercsoportot. A színházak közül talán elsőként akadálymentesítették előadásaikat, vakok és gyengén látók számára beavató programmal és audió-narrációval, a siketeknek pedig jelnyelvi tolmácsolással tették elérhetővé és élvezhetővé néhány produkciójukat.