Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. május 23. Az év 143. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737599. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Hol volt, hol nem volt? – Neonácizmus a világban

Az újságíró archívumából: Hol volt, hol nem volt? – Neonácizmus a világban
V. Bálint Éva

Hamarosan hazánkba érkezik – és október 5-én délután öt órától dedikál a pesti Láng Téka könyvesboltban, XIII., Pozsonyi út 5. – a 95. esztendejében járó Randolph L. Braham professzor, a magyarországi holokauszt legavatottabb krónikása. Fő műve 1980-ban jelent meg Amerikában, és majdnem egy évtizedet kellett várni arra, hogy magyar nyelven is hozzáférhető legyen. Később megjelent egész életműve magyarul. Braham 1988-ban interjút adott a Magyar Hírlapnak (1988. június 6.) a neonácizmus témakörében. Ezt tesszük most közzé.

Randolph L. Braham könyve A magyarországi holocaust 1980-ban jelent meg Ameriká­ban. A New York-i történész professzor könyve minden ko­rábbi vállalkozást felülmúló alapossággal tárja föl a magyar vészkorszakot. A mű hamaro­san megjelenik nálunk is, és a hazai változaton dolgozik most Budapesten Randolph L. Braham.

– Hogyan fogadták a köny­vet az USA-ban? – kérdezem a professzort.

– Ne tartsa szerénytelenség­nek, amikor azt mondom, hogy könyvem szakmai fogadtatása világszerte nagyon pozitív volt. Jóformán csak elismerő bírá­latokat kaptam.

– S mit gondol, ha ez a könyv most jelenne meg az USA-ban vagy például Franciaországban, akkor is ilyen egy­öntetű elismerésre számíthat­na?

– A kérdés mögött azt ér­zem, hogy ön a neonáci mozgalmak megerősödésére céloz. S minthogy Franciaországot említi, nyilván Le Pen válasz­tási sikerére gondol.

– Valóban erre céloztam, és arra az irányzatra, amelyik magát történelmi revizionizmusnak nevezi és egyszerűen megkérdőjelezi, meg nem tör­téntté kívánja tenni a hitleri korszak rémtetteit.

– A történelmi revizionistá­kat egyszerűen sarlatánoknak tartom. E kérdéssel most ala­posabban is foglalkoztam, mert erről tartok előadást hamaro­san Oxfordban. Tudnunk kell azt, hogy a történelmi revizionizmus kialakulása lényegében közvetlen a háború után, a nürnbergi perek kapcsán kez­dődött. Később új erőre kapott Paul Rassinier francia szocialista, egykori parlamenti képviselő írásai nyomán, aki az ellenállásban való részvétele miatt buchenwaldi fogoly volt, így illetékesnek tartották a tör­ténelmi hitelességet illetően. 1967-ben bekövetkező halála után a revizionista iskola vezetését Robert Faurisson, Az auschwitzi pletyka című munka szerzője vette át, ő egyenesen azt állítja, hogy sem Auschwitz­ban, sem másutt Európában nem léteztek gázkamrák. Ő maga nagyra becsült „szakértő tanú” olyan perekben, ahol a harmadik birodalmat tisztára mosni kívánó személy a vád­lott. A Faurisson-vita 1979-ben került reflektorfénybe, amikor Mark Weber vezető amerikai történeti revizionista kérvényt nyújtott be Faurisson érdeké­ben. A kérvény a szólás- és véleményszabadság védelmében fogant, mintegy 500 személy ír­ta alá, köztük sajnálatos mó­don, Noam Chomsky a kiváló nyelvészprofesszor is. Az ügy­ben a francia szélsőjobboldal támogatását nem volt nehéz megjósolni, de azt, hogy a francia újbaloldal képviselője, az egyik legfontosabb kiadóvállalat igazgatója Pierre Guillaume is az ügy mellé állt, már ugyancsak nagy meglepe­tést keltett. A 80-as évek közepén egy másik botrány ráz­ta meg Franciaországot. A riantes-i egyetem doktori foko­zatot adott egy disszertációra, amelynek szerzője egy 65 éves szélsőjobboldali mezőgazdász volt. Ebben a munkában egy volt SS-tiszt „vallomása” alapján azt bizonygatta a szerző, hogy a gázkamrákat nem tömeggyilkosságra használták. A botrány tovább dagadt 1983-ban, amikor néhány nantes-i diák eme érveket és nézeteket választotta saját tanulmányai témájául. Bár e csoportok nem csekély veszélyt jelentenek a francia demokrácia számára, szerepük elhalványul Le Pen Nemzeti Frontjához képest. Le Pen és pártja, mint tudjuk, a nem európai bevándorlók kiutasítását követeli, s a szélsőjobboldali hagyomány leginkább támogatott ágazata lett.

Maga le Pen, egy rádióinterjújában azt állította, hogy a gázkamrák létezése csak jelentéktelen epizód volt a II. világháború történelmében.

– Hogyan gondolkodnak erről az ön második hazájában az Egyesült Államokban?

– Nézze, Amerika sajnos központi helyet foglal el a neonáci irodalom kiadásában és terjesztésében. A fajelméletet és árja felsőbbrendűséget hangoztató csoportok jól szervezett hálózatot létesítenek, s meglehetősen szoros kapcsolatot tartanak fenn jó nevű felsőoktatási vagy tudományos intézetekkel is. Az egyik leghatásosabb munkájuk Arthur Butz műve, a 20. század koholmánya. A be nem avatottak számára akár tárgyilagosnak, mi több meggyőzőnek is hathat ez az írás. A holokauszt tagadásának mozgalma 1979-ben kapott nagyobb lendületet, amikor létrehozták az Institute of Historical Review-t (IHR). Az IHR mágnesként vonzza a különböző országokból a történelmi revizionistákat. A szervezet tudományos jelleget öltve működik és terjeszt holokauszt-tagadó, Izrael-ellenes könyveket, pamfleteket és videokazettákat. Természetes módon szoros kapcsolatot tart fenn a különféle fajüldöző „hazafias” csoportokkal. Aktívabban az USA déli és nyugati államaiban működnek. A Klan-szervezetektől a Keresztény Azonosság csoportokig igen széles a spektrum.

A jelenleg létező és alapvetően kis taglétszámú neonáci csoportok eredetüket az 1958-ban megalakított Amerikai Náci Pártból származtatják. Új hajtásokat is találhatunk, mint amilyenek például a skinhead-ek, azaz a bőrfejűek, akik az USA legkülönbözőbb területein folytatják felforgató tevékenységüket. Azért jelentenek veszélyt az amerikai demokráciára nézve, mert sikeresen igyekeznek kiaknázni az időről időre felbukkanó társadalmi és gazdasági problémákat. Az 1980-as évek elején például a farmerválságból igyekeztek tőkét kovácsolni. Természetesen számos olyan politikai szervezet is létezik, amelyik valós céljait igyekszik véka alá rejteni, és hagyományosan konzervatív állásfoglalásokban mutatja meg magát.

– Bár talán éppen Nyugat-Németország igyekezett legkeményebben szembenézni háborús múltjával, mi több, e szembenézés több generációt alapvetően sokkolt és idegenített el apáik nemzedékétől, mégis a szociológusok egy újfajta Hitler-hullámról beszélnek.

– Valóban, a nacionalizmus fokozatos növekedése az NSZK-ban, valamint a háborús vétkek elfelejtésének vágya jó néhány németet arra ösztönzött, hogy idegengyűlölő magatartását most a vendégmunkásokon élje ki.

Összegezve: ezek a mozgalmak, amelyek a történelmi revizionizmus „tudományos álcáját” húzzák magukra, lényegében türelmetlenül arra vágynak, hogy megdönthessék a liberális demokráciákat, s visszaállíthassák a háború előtti fasisztoid államformát. Tevékenységük azért különösen veszélyes, mert demagógiájukkal a mindenkori társadalmi nehézségeket – munkanélküliség, infláció, gazdasági pangás... – lovagolják meg és mindezekért az idegeneket teszik felelőssé. De károsak azért is, mert a háború utáni nemzedékkel különösen, ha tudományos eszközökkel teszik, olykor-olykor „megetethető”, hogy Auschwitz és a gázkamrák nem is léteztek. Hiszen voltaképp tényleg hihetetlen, hogy voltak.