Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Fölszállott a páva?

Fölszállott a páva?
Kocsis Tamás

Magyarország – nem baloldali!? A dpa német hírügynökség – nagyon pontosan – abban fogalmazta meg Botka bukásának okát, hogy az MSZP vezetése alatt próbálta meg egyesíteni a baloldali és liberális tábort, amit azonban a kis pártok elutasítottak, és a miniszterelnök-jelölt saját pártján belül is egyedül maradt. Rutinos érdekcsoportok nem akarták hagyni, hogy Botka kockára tegye az általuk eddig húzott előnyöket.

Én még tovább tágítom a kört: a demokratikus ellenzéket kellett volna – kellene még mindig – összefogni azoknak, akik számára az Orbán-rendszer megbuktatása a cél. Ez pedig jóval szélesebb kör számára közös létérdek, mint a baloldal, és az, amit nálunk liberálisnak neveznek. Ilyenek a konzervatívok, más, magukat közép-jobboldaliaknak tekintők, és – ők legalább olyan fontosak – az általában nem tudatosan politizáló, létük elégedetlenségéből kiindulva választók. Mert ők a mindenkor bizonytalan, proteszt szavazóknak is nevezett emberek, nagy tömegben, illetve azok, akiket mindig nehéz szavazásra buzdítani. Pedig – ha valamikor – 2018-ban ők nagyok kellenének.

Ezért tekintem eleve stratégiai hibának, hogy az MSZP – a klasszikus népfront-politikára emlékezve, azt ki nem mondva, de átültetve – hagyományosan baloldali alapokra építve, a valóságosnál sokak által baloldalibbnak tartott és jobbról tudatosan így beállított pártként, az ellenzék vezetőjének maga választotta szerepében lépett be minden idők eleve nyilvánvalóan leginkább kiélezett, legdurvább választási kampányába. Az MSZP-nek magának kellett volna idejében felismernie, hogy az ellenzéki közép számára tálalja fel a kezdeményezések lehetőségét, s nem lett volna szégyen – a legnagyobbként, ma is legerősebbként, legszervezettebbként – így felépíteni egy közös választási taktikát, benne a mások számára is elfogadható fontos baloldali elemekkel.  

Uram bocsá’, ahogyan Merkel –  ő is szükséghelyzetben – tette a CDU-val. És az SPD ahhoz képest még jól járt, jobban, mint az MSZP járhat. Mert a lehetséges partnerek nem mutatkoznak éppen segítő- és igazában együttműködésre késznek –  s ez is a magyar valóság. Ahogyan az is, legyünk őszinték, hogy Magyarországon akkor sem volt igazán többségben a klasszikus értelemben vett baloldal, amikor baloldali volt a hatalom. Ami épp úgy érvényes volt nem csak a Rákosi, de a Kádár János korszakban, mint az 1990 utáni Horn-, Medgyesi-, Gyurcsány-, Bajnai-kormány idejére.

Ma az MSZP-nek – a saját belső zűrzavarán és tudatosan minden korábbinál ellenségesebbé mérgezett légkörön túl – mindezek mellett rá kell ébrednie: nem számolhat egyetlen MSZP-párti (s ez a DK-ra is érvényes) ellenzéki televízióval sem: a HírTv nem titkoltan a Jobbikot támogatja, az ATV meg olyan, amilyen – de biztosan nem baloldali…

Összességében pedig az egy új korszakban reménykedők számára marad – mint annyiszor – a csodavárás: „Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.” Amihez (éppen 110 esztendővel ezelőtt!) Ady maga is hozzátette: „…Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek, / Vagy marad régiben a bús, magyar élet.”