Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Egy vagy két polgárőrség legyen-e Székesfehérvárott?

Egy vagy két polgárőrség legyen-e Székesfehérvárott?
Csató József

Közbiztonsági fórumot szerveztek ma az Országos Polgárőr Szövetség kezdeményezésére a Székesfehérvári Városi Polgárőrség tagjai számára a városháza dísztermében.​

Elsőként Kovács Zsolt városi rendőrkapitány tartott tájékoztatót Székesfehérvár közbiztonságáról. Elmondta: a város kiemelten fontos idegenforgalmi helyszín saját értékei, valamint közelsége okán Budapesthez, a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

Az utóbbi időben látványosan csökkent a bűncselekmények száma a megyeszékhelyen. Mivel Székesfehérvár sportfellegvár is, sajátos feladat a mérkőzések, rendezvények, események rendőri biztosítása, amit minden esetben sikeresen meg is oldottak.

A városi rendőrkapitány elmondta: a jövőben aligha várható a bűncselekmények számának további csökkenése. Ezért különösen fontos teendőnek tartja a bűnmegelőzést.

Kovács Zsolt kijelentette: a testület kiváló kapcsolatot ápol a városi polgárőrséggel, eredményesen együttműködik a közbiztonság erősítésében.

Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere elmondta: az önkormányzat évi tízmillió forinttal támogatja a polgárőrséget. Egy újabb polgárőr-egyesület alakítása miatt a pénzt még nem utalták át. Előbb el kell dönteni, hogy egy vagy több szervezet fog-e a jövőben ténykedni a városban. A városháza – nagyon helyesen – az egységes szervezet mellett van, ám ha mégis két polgárőrség dolgozik majd a jövőben, akkor mindegyiket támogatja az önkormányzat.

Cseh István, a Székesfehérvár Városi Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy az utóbbi jó negyedszázadban eredményes bűnmegelőzést folytattak. Csakhogy az utóbbi hónapok eseményei kedvezőtlenül hatottak az egyesületre, jó néhányan kiléptek, majd megalapították az Alba Regia polgárőr-egyesületet. Nem nehéz belátni, hogy a meg nem értés, az ellenszenv gátolja az eredményes polgárőri tevékenységet. Ez az állapot tarthatatlan, dönteni kell a hogyan továbbról.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke megállapította: országosan a polgárőrség fellegvárának tekinthető Fejér megye. A Székesfehérvári Városi Polgárőrség az élvonalba tartozott az utóbbi esztendőkben, még ha pusztán az átlagon felüli szolgálati óraszámokat tekintjük is. Cseh István elnök vezetésével kiválóan dolgozott a szervezet.

Csakhogy mivel a városi polgárőrség az idén még nem kapott semminemű önkormányzati támogatást, fölborult az egység költségvetése; szerencsére az OPSZ segített. Az országos szövetség egyúttal vizsgálatot tartott a városi polgárőrségnél, ám semmiféle pénzügyi szabálytalanságot nem találtak az ellenőrök. Nem igazak tehát azok a vádak, amelyekkel némelyek megpróbálták kikezdeni a városi polgárőrség vezetőinek hitelét.

Az utóbbi időben országosan megnőtt a polgárőrség tekintélye, elismertsége. Ezt a jó képet meg kell védeni, meg kell tartani a jövőben is. A fórumon elhangzott, hogy a kormányzat támogatja a polgárőrség sokrétű tevékenységét. A szervezet csakis az önkormányzatokkal és a rendőrséggel, mint fő szövetségesekkel, tud ezután is sikeresen együttműködni. A fehérvári polgárőrségnél nincs szükség tisztújításra.

Mojzer Attila, a bejegyzés alatt álló Alba Regia Polgárőr Egyesület elnöke leszögezte: számukra nem elsődleges fontosságú az önkormányzati támogatás. Érdekesség viszont, hogy – miután már nem egyszer visszaadták Mojzerék bejegyeztetési kérelmét – valójában működésképtelen.

Kezdetben az Alba Regia is az egységes polgárőrség mellett szállt síkra. Mára kiderült: csak a két szervezet együttműködése az elfogadható alternatíva Székesfehérvárott.

Pál Lajos, a Székesfehérvári Városi Polgárőrség tisztségviselője elmondta: a város támogatása nélkül is megtették kötelességüket, sokoldalú módon kivették részüket a bűnmegelőzésből. Csakhogy miként egy család sem tud hónapokig anyagi források nélkül létezni, megélni, ekként egy civil szervezet sem. Éppen ezért most, az év utolsó negyedében igazán megérdemelné a polgárőrség, hogy végre hozzájuthasson a közgyűlés által megszavazott támogatáshoz.

A mai közbiztonsági fórumon Cseh István – 25 évi, elismerten eredményes munka után – bejelentette, hogy lemond az egyesületi elnöki tisztségéről. A választásokig Pintér Lászlót, a városi polgárőrség eddigi titkárát bízták meg az ügyvezető elnöki teendőkkel.