Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Ha nem szeretem, akkor is szeretem – Love, Love, Love magyarosan

Ha nem szeretem, akkor is szeretem – Love, Love, Love magyarosan
Horváth Kálmán

Mondhatnám, hogy a darab rossz, unalmas, és értelmezhetetlen, csakhogy a cím kötelez, és ha a szerelem, esetleg szeretet kifejezés háromszor jelenik meg egymás után, azt a darabot nem illik leszólni. Ezért helyesbítek: a világ bizonyos nézetéből, a darab akár jó is lehet, olykor érdekes, és ha nem ragaszkodunk görcsösen a korábbi véleményhez, még izgalmas szellemi kihívásnak is tekinthető.

Tudom én, hogy a darabot mielőtt előadják, valahol, valamilyen körülmények között megírják. A szerzőnek támad egy ötlete, ha megkérdezik, azt mondja, egy ihletett pillanatban megcsókolta a múzsa, esetleg beverte a fejét a kredenc ajtajába, ettől megvilágosodott, aztán már úgy jöttek a gondolatok, hogy lasszó kellett a befogásukhoz. A Love, Love, Love már 2012- ben színpadra került, Londonban igényes darabként méltatták, mottóját számonkérésként emlegették: te mit változtattál meg a világon? Akkor, arrafelé nem a vagyont, hanem a gondolatot akarták a nyilvánosság előtt elszámoltatni, egy kicsit az időben előre szaladva, hogy a hülyeség olyan, mint a betegség, magánügy, maradjon karanténban, ne terjedjen.

Csakhogy a Love, Love, Love mai változata már eltér az eredetitől. Mike Bartlett feje attól durranhatott el, hogy angol honfitársai 2016 nyarán kiszavazták magukat Európából. Mike Oxfordban, a neves egyetem szomszédságában született 1980-ban, a szmogon kívül talán más is ragadhatott rá. Ülhetett otthonában, lehúzhatott a torkán egy-két, esetleg több pohár whiskyt, és a Brexit győzelmekor anyázhatott. Soha nem voltam angol ember, de feltételezem, attól, hogy a nőt ladynek mondják, és autójukban a kormányt a jobboldalon rángatják, szóval ettől egy angolnak sem lesz a magyarnál alacsonyabb a fájdalomküszöbje, ha a ladyje félre kúr vagy a honfitársai úgy ostobák, hogy közben nagyon okosnak képzelik magukat. Ebből adódik, hogy az angolok is isznak, a jóistent hiányolják, káromkodnak, amikor átverik őket.

Gondolom Mike Bartlett egy darabig dühöngött, aztán megereszthetett egy újságcikket, esetleg a fészbukra is felmerészkedett, valaki visszajelzett neki, hogy ez nagyon frankó volt, jól megmondtad, mire Mike ebből a „jól megmontad”-ból változtatott a darabon. Tehette a Love, Love, Love nem vígjáték, nem tragédia, nem musical, hanem egy színészek által előadott, rendező által színpadra állított valami. Mondatai inkább csereszabatosak, mint örökzöldek. (A színlap szatirikus komédiának jelzi, de mi, magyarok tudjuk, hogy már az újságoknak sem szabad hinni.) Egy kicsit nevetünk rajta, egy kicsit (no, nem sokat) gondolkodunk a látottakon, hallgatjuk az egykori nagy slágereket, figyeljük a történetet, és keressük az okot, amiért ez a családtörténet, a generációk hőzöngése, a brit birodalom elmúlt fél évszázada, érdekelhet minket. A kivetítőn feltűnhet a Beatles, Margaret Thatcher, Barack Obama, ok akkor sincs, ez a történet, így elnagyoltan, angolos, nekünk érdektelen.

Pedig úgy kezdődik, mint az élet vagy a világirodalom annyi más nagy romeójúliás, trisztánisoldás románca, a találkozással, a bájitalt helyettesítő fűvel, a „sorsom most változott meg”, reménnyel. Emlékszünk ilyesmire, a másikra nézni, belefeledkezni a tekintetébe, aranyásóként érezni, hogy megvan a lelet, minden eddigi fáradozásunk jutalma, csak fel kell emelni, magunkhoz szorítani, és egy életen át megtartani. Mike Bartlett eddig jutott, de mert tudta, hogy a nagy találkozások többnyire a nagy szerelmek, a nagy megpróbáltatások, a nagy küzdelmek és kísértések előjátékai, ezért úgy gondolta, hogy tesz egy csavart ebbe a made in England sztoriba. Nála a zsák találja meg a foltját, a lyuk a vödröt, a rozsda a kanalat. Ha létezik rend a világban, akkor a két főszereplő: Sandra és Kevin még egymás közelébe sem sodródhatna, csakhogy a világban nincs rend, össze nem illő emberek találkoznak, félreismerik egymást, összeházasodnak, de miután magukat sem ismerik, ezért arra sem jönnek rá, hogy rosszul döntöttek.

Igazából ennek a párosnak nincs helye a világban, azért hiszi azt, hogy mindenütt jó helyen van. Nem értik egymást, nem értik a gyermekeiket, a közéletben, a későbbi párkapcsolatokba is sodródnak, aztán összekapaszkodnak, és miközben egymást táncoltatják, kipenderülnek Európából. Így elmesélve, talán nem is annyira rossz a történet, de nem biztos, hogy Mike Bartlett ezt akarta elmesélni. Ahhoz, hogy Sandra és Kevin kapcsolata így ülepedjék le Budapest belvárosában a nézőkben, ahhoz nem elég angolból magyarra fordítani a szöveget, hanem a brit oroszlánt is cserélni kell: csodaszarvasra, esetleg turulmadárra. A megértést az átváltással kell kezdeni, a kurzuson most egy hülye angol két hülye magyar, a Beatles Zámbó Jimmy, Erzsébet királynő pedig úgy szerethető, ahogy Kádár János vagy Orbán Viktor. Uralkodókat koronázunk, alattvalóként viselkedünk, magunkat büszkének hirdetjük. A háború után a mi szüleink is országot építettek, ezt az országot hordtuk szét, aztán gyaláztuk az építőket. Később a maradékot loptuk el, és éljeneztük a tolvajokat. Nem az igazságra, hanem szép szavakra vágyunk, és ha nagyon erőltetjük a fantáziánkat, akkor a darabban elégedetlenkedő Rose, nekünk, női miniszterelnök-jelöltnek is föltűnhet.

A színészek általában azért vannak, hogy dolgozzanak, hogy elvégezzék a feladatukat. Most különösen nehéz a feladatuk, mert unalmas angolként még a szünetben kivezethetik nézőiket az előadásról, ezért folyamatosan kacsingatniuk kell, hogy tessék maradni, türelmesen várakozni, lesz ez még jobb, érdemes kivárni. Ők előttünk öregszenek, amihez kevés a gesztus, a hangsúly, azt pótolja a smink. Igazából minden szereplő küszködik élete egy-egy szakaszával, Szandra anyu, Péter Kata például a lázadó fiatalságával. Kevin apu, Schruff Milan az öregségben színtelenebb, Henry, Nagy Dániel Viktor sem kicsiként, sem nagyként már nem gyerek. Talán Gubás Petra kis-nagylánya átváltozása a leghitelesebb, de ha valamelyik boltban önbizalmat árusítanának, betérhetne vásárolni.

Nem tudható, ritkán szokott kiderülni, hogy egy előadás mennyire a megírt, a szerző által elképzelt darab tükröződése. Sokszor a fordító, a dramaturg küszködése is titokban marad, az eredetileg olykor pongyola mondatok pedig veretes gondolatokként köszönnek rá a nézőkre. A Love, Love, Love honosítása Zöldi Gergely magyar szövege, és Réthly Attila rendező közös munkája. A beilleszkedésről, később…

Mike Bartlett: Love, Love, Love. Fordította: Zöldi Gergely. Szereplők: Kevin – Schruff Milán, Henry – Nagy Dániel Viktor, Sandra – Péter Kata, Rose – Gubik Petra / Szabó Irén, Jamie – Dékány Barnabás. Díszlet: Ondraschek Péter. Jelmez: Velich Rita. Grafika: Csáfordi László. Rendezőasszisztens: Kovács Henrietta. Rendező: Réthly Attila. Producer: Orlai Tibor. Belvárosi Színház, Budapest.