Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2018. december 13. Az év 347. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737438. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Veszélyben az okostelefonok háromnegyede

Veszélyben az okostelefonok háromnegyede Veszélyben az okostelefonok háromnegyede
Infovilág

Az új androidos kártevők száma az idén eléri a 3,5 milliót. Mivel az Android a legelterjedtebb mobil operációs rendszer, a vírusok az okostelefonok háromnegyed részét veszélyeztetik.

A G Data rendszeresen publikálja, hogyan alakul az Android platform fenyegetettsége. A vírusirtócég legfrissebb adatai szerint 2017 harmadik negyedévében 17 százalékkal növekedett a Google mobil operációs rendszerére készített kártevők száma, a szakemberek három hónap alatt több mint 810 ezer új kártékony kódot azonosítottak.

A júniustól szeptemberig tartó időszakban naponta átlagosan 8815 új kártevőt jelent meg, amely önmagában is jelzi, hogy az Android operációs rendszert nyugodtan tekinthetjük az „okostelefonok Windowsának”. Ez a jelző pedig nem a szoftver minőségének köszönhető, sokkal inkább annak, hogy a bűnözők mindkét esetben a legelterjedtebb operációs rendszerre készítik a kártevőket.

A G Data előrejelzése szerint az idén megjelenő új androidos kártevők száma az év végére eléri majd a 3,5 milliót. Miként szerte a világon, hazánkban is az Android a legnépszerűbb: az okoskészülékek 79,05 százalékán fut; az iOS 12,2 százalékkal a második (forrás: Statcounter).

A német cég ezért arra hívja fel a figyelmet, hogy az androidos okostelefonokra használóik feltétlenül telepítsenek vírusirtó szoftvert. A G Data más neves gyártókhoz hasonlóan ingyenesen kínálja a saját megoldását, amely a független AV-TEST laboratórium legutóbbi összehasonlító tesztjén maximális pontszámot kapott.