Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

PsychArt24: kiállítás az elfogadásról

PsychArt24: kiállítás az elfogadásról
Ágoston Enikö

A festészet, az alkotás olyan eszköz, amely szakadékokat mos el az emberek között. Ez főleg az olyan helyzetekben derül ki, amikor valaki egészen különbözik tőlünk, úgy hisszük, képtelenek lennénk megérteni. A huszonnégy órás Festőmaraton képeit állították ki a Budapest Art Brut Galériában, ahol az alkotók között egyaránt vannak profi és amatőr művészek és lelki betegek is. Általuk, műveik által (is) bebizonyosodik, hogy az emberiség közös nyelve a művészet. (Kép: Pap Norbert: Kihűlés.)

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a Budapest Art Brut Galériában a PsychArt24 kiállítást. A szeptember végén szervezett huszonnégy órás Festőmaraton mindenki számára nyitott rendezvény volt, a hivatásos művészek mellett még azok is részt vehettek az alkotásban, akik az utcáról véletlenül tévedtek be. Egyszerre két helyszínen zajlott a festés: a Semmelweis Egyetem Elméleti Oktatási Központjának aulájában és a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjában. Az Art Brut Galéria Művészeti Tanács zsűrizte az elkészült műveket, és e hozzáértő szakmai csapat által kiemelt alkotásokat állították ki: összesen 43 képet a csaknem 150 műből. A nem kiállítottak a galériában a kiállítás végéig megvásárolhatóak. A művek hagyományos módszerrel, ecsettel festett, eltérő stílusú akrilképek.

Pap Norberet: Elfogadás.

A szervezők fontosnak tartották, hogy megmutassák a közös alkotás örömében rejlő értéket, és nyitottabbá tegyék a résztvevőket. A Festőmaraton egyik célja az volt, hogy erősítse a pszichiátriai betegek elfogadását, akik szintén részt vettek a festésben, sőt, az esemény előkészítésében, lebonyolításában is segítettek.

Ezeknek az embereknek fontos a gyógyuláshoz a művészi tevékenység, alkotásaik kiállítása és elfogadtatása. A képek segítenek megértenünk a másik belső világát, amely a festményeken keresztül láthatóvá válik. Olyan érzéseket tükröznek a művek, amelyek segítenek megérteni egymást, és empátiát ébresztenek bennünk.

A művészet olyan közös nyelv, amely eltörli a határokat. A kiállításon látható Pap Norbert Elfogadás és Kihűlés című képe is. Mindkettő erősen kötődik a kiállítás legfőbb céljához, remélve, hogy a távolságtartás érzésével belépő látogatók a képek megtekintése után az elfogadással lépjenek ki a világba.

Dr. Simon Lajos, a Moravcsik Alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy fontos számukra, hogy a festőmaraton egy időben minél több városban létrejöjjön, ahogy az idén először Budapesten és Szegeden is egyszerre zajlott.

Füri Anna, a Budapest Art Brut Galéria előző vezetője nyitotta meg a kiállítást. Gogol szavaival határozta meg, hogy a művészet miként lehet része az ember életének: „A művészet magasra emeli az embert, nemessé, csodálatosan széppé varázsolhatja lelkének minden rezdülését.”

„Nem könnyű a helyzet, amikor eltérő személyiségű emberek közös alkotásait szemléljük egy térben, sem rendezés, sem befogadás szempontjából. Ugyanakkor lehetőségünk van megfigyelni, miként kelnek életre egy tér falai között, miként teremtenek rezgésükkel egy új egészet. Mindenkivel nem fogják megtalálni a közös hangot, de bizonyos, hogy most a bemutatásra kerülő változatos művészeti anyag és az ugyancsak megkérdőjelezhetetlen befogadási sokféleség a közös párbeszéd kialakulását is lehetővé teszi majd” – mondta Für Anna. És azzal a tanáccsal indította el a látogatókat, hogy érdemes hosszan tanulmányozni a képeket, mivel az értelmezést teljes mértékben a befogadóra hagyták az alkotók, akiknek igen sokféle az arcuk.

Címkék