Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Botrány az Álomutazó zenésmese-előadáson

Botrány az Álomutazó zenésmese-előadáson
Ágoston Enikö

A botrányt még a híradó is élőben közvetítette. Újságírók lepték el a helyszínt. A híres feltaláló nem nyilatkozott. Először csak a tudós gyermekével történt meg, aztán az egész közönséggel. A BOK-(lánykori nevén: SAP-, Syma-)csarnokban ezreket ringattak vicces, idillikus és rémséges álomba. (A képek forrása: a Tulipán Tündér Produkció facebook-oldala.)

Olyan botrány történt, amelynek nem szabadott volna megtörténnie a mi haladó világunkban, ahol minden perc megtervezett, előre visz a fejlődésben. A média gyorsan értesült a történtekről, és még idejében kiért a helyszínre, hogy élőben közvetítse a híradóban. Az újságírók tömegesen ostromolták kérdéseikkel a híres tudóst, akinek találmányai nélkül nem lennénk képesek minden pillanatot hasznosan eltölteni. Ő azonban nem volt hajlandó nyilatkozni. Mindenki számára hihetetlen volt, hogy történhetett éppen az ő kisfiával ennyire szörnyű eset. Az történt ugyanis, hogy a legényke, Tomi elaludt az iskolában és álmodott. Szerencsére azonnal elszállították, hogy feltöltsék az energiaszintjét az agyturbóval.

Így írnám a tudósításomat, ha az Álomutazó mese-musical történetében élő újságíró lennék, de szerencsére egy olyan világhoz tartozom, ahol még álmodnak az emberek. De milyen világ az, ahol az alvás még a médiát is megrázó botránynak számít?

Az Álomutazó című zenés mese olyan jövőt tár elénk, ahol nincs idő alvásra, álmodozásra, regényekre, semmittevésre. Tomi apukája, a híres feltaláló (Stohl András) felfedezte az agyturbót, amely pár perc alatt feltölti az embereket, hogy ne alvással kelljen pazarolni az időt, ezért nem is álmodnak. Elkezdett dolgozni a szintidrazsén is, amely egy kis golyó, és ha bekapjuk, már étkezésre sem lesz szükség. Mindezt azért, hogy a fejlődésre figyeljünk, ne vesszék kárba egyetlen perc sem. A gyerekek egy nap kétszer mennek iskolába, és a karácsonyt is egy percig ünneplik. Ha valaki pedig érzelmes, az különösnek, mi több, különcnek számít. Tomi (Bakonyi Simon, Marinka Móric, Szabó Hunor) életét egy robot, Nagyokos (Hajdu Steve) szabályozza, a kisfiú minden percét beosztja. És akkor még nem említettem a tanárnőt, Cosinust (Schell Judit), aki még azért is leteremti Tomit, amiért egészséget kíván az egyik tüsszentő osztálytársának. Ez haszontalan időpocsékolás – a tanárnő szerint.

Ez a világ a mi világunk felnagyított, eltúlzott mása, ha arra gondolunk, hogy mennyire felgyorsult az élet a technikai-technológiai fejlődés következtében. Hirtelen változásokon megy keresztül a világ, egyre gyorsabb az életritmusunk, rohanunk, hogy rövidebb idő alatt többet éljünk. És közben elfelejtjük, hogy valójában mi az, ami mellett meg kellene állnunk. Vannak dolgok, amik mellett elidőzve olyan nagy érzéseket élhetünk meg, mint amelyeket a rohanásban meg nem tapasztalhatunk. Tomi ezt érzi. Ezért is hiányzik neki az anyukája (Zsédenyi Adrienn), aki az űrben asztronauta, az apukája, aki állandóan dolgozik, nem figyel rá. A karácsonyt a családja nélkül tölti a kisfiú. És még aznap este is iskolába kell mennie, ahonnan az osztályával osztálykirándulásra mennek megnézni a múlt haszontalanná vált tárgyait. Ott találkozik Tomi apukája régi jóéjszakát-állatával, Báránnyal (Szabó Győző), aki a kisfiút is elaltatja. Tomi még sosem álmodott. Három álomkészítő alakítja az álmát: Rém (Keresztes Ildikó), Idill (Falusi Mariann), Vigyor (Ábel Anita), aki egy hatalmas szárnyas autón közlekedik az álomvilágban.

A történet végére Tomi megmutatja az apukájának, hogy micsoda nagyszerű az álmodás. Bebizonyosodik, hogy ebben a hatékonyságelvű, érzéketlen világban, ahol még Nagyokosban, a robotban is több érzelem szunnyad, mint a hús-vér szereplőkben, vissza kell hozni az eddig elfojtott érzéseket. Az álmoknak is fontos szerepük van, mert azokban dolgozzuk fel a napközben megélteket. De nemcsak a vicces és a szép álmok fontosak, hanem a rémisztőek is, mert meg kell küzdenünk a saját szörnyünkkel.

Egy ilyen fantáziadús történet széles teret enged a látványvilágnak. Ezt maximálisan ki is használtak a színmű alkotói. A színpad négy teniszpálya és egy négyemeletes ház méreteinek felel meg, mindez négyszáz négyzetméternyi led-falból felépítve. Olyan látványt nyújt, mintha végig álmodnánk a történetet. Beszippant, mintha mi is benne lennénk a mesében. A másik előnye, hogy a díszlet pillanatok alatt alakul át a szemünk előtt. A jelmezek a mesevilág keretein belül ízlésesek, nem eltúlzottak, de távolról is látványosak. A hatalmas nézőtér lehetővé teszi, hogy a színészek, táncosok a székek között vonulhassanak, táncolhassanak, énekelhessenek. A levegőben akrobaták lengnek, lufik hullanak a magasból.

A darabot úgy hirdették, hogy minden korosztály számára élvezhető. Ezt valóban sikerült megvalósítani. A szereplők közül többen is, mindenekelőtt Bárány, kapcsolatot teremtenek a közönséggel. Ő az, akit a gyerekek a legjobban megszeretnek. A színpadról lesétálva elegyedik szóba egy-egy gyermeknézővel, mi több, még a későn érkezőknek is szívesen segít megtalálni a helyüket, mintha a darab része volna. Az álomkészítők arra ösztönzik a gyerekeket, hogy mosolyogjanak, integessenek, sőt vicsorogjanak. Ilyenkor kamerákkal ráközelítenek egy-egy gyerekre, és kivetítik a led-falra. Mindez egyáltalán nem fárasztó az idősebbeknek, inkább ők is jól szórakoznak.

Egy pillanatra sem hagynak unatkozni egyetlen nézőt sem. A történet kedves, izgalmas, fantáziadús, a párbeszédek viccesek. Ugyanakkor elgondolkozunk, hogy merre haladhat a rohanó világunk, ha nem figyelünk eléggé. A látvány folyamatosan új élményt nyújt, váratlan meglepetést. Még a legkisebbek is visszafojtott lélegzettel figyelnek a darab elejétől a végéig. A táncos koreográfiák és a zenei betétek is mozgalmassá teszik a darabot. Különösen tetszett a gyerekeknek Bárány számolós, álomba ringatós dala, amely annyira fülbemászó, hogy könnyen meg is tanulják. De mind megunhatatlan, újra és újra élvezettel hallgatható dal, amelynek a szövege is derűt sugall.

A darab előtt, után és a szünetben is körülvesz minket a mese, hiszen a büfékben a történetben kifejlesztett szintigolyót lehet megkóstolni. Kivetítőkön, tévéken pedig a házi robot jelenik meg időről időre, és kiadja az utasításait a nézőknek, hogy térjenek vissza a helyükre, kapcsolják ki telefonjukat, különben lézerrel megsemmisíti a készülékeket.

Aki elmegy az előadásra, biztos lehet benne, hogy az Álomutazó igényes produkció után elégedetten távozik majd. A mesemusical december 30-ig látható az Álomutazó a BOK (régi Syma) -csarnokban.

Szereposztás: Tomi: Bakonyi Simon, Marinka Móric, Szabó Hunor; Apa: Stohl András; Bárány: Szabó Győző; Nagyokos, a robot: Hajdu Steve; Tomi édesanyja: Zséda; Cosinus, a hatékonyság-tanárnő: Schell Judit; Idill: Falusi Mariann; Rém: Keresztes Ildikó; Vigyor: Ábel Anita; Reklámarc: Radics Gigi, Varga Viktor.

Rendező, koreográfus: Juronics Tamás; író: Vinnai András, író-dramaturg: Hegedűs Bálint; dramaturg: Almási-Tóth András; zeneszerző: Rakonczai Viktor; dalszövegíró: Orbán Tamás; díszlet: Rajcsányi Balázs; jelmez: Bujdosó Nóra; látványrendező: Herendi Gábor.