Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Azok a 80-asok…

Az újságíró archívumából: Azok a 80-asok…
Kocsis Tamás

Mit ér egy jó nyakkendő? Képletesen szólva brit koronás nyakkendőmnek köszönhetően született év végi-új évi interjúknak a sorozata a rendszerváltozás idején a világ számos vezető politikusával a „Képes 7” című – akkor meglehetősen befolyásosnak tekintett és nemzetközileg is jegyzett – hetilapunkban. 

A nyakkendőt gyerekkoromban támadt szenvedélyemnek köszönhettem, filatelistaként birtokoltam, mint annak a londoni Royal Philatelic Society-nek a tagja, amelynek fővédnöke mindmáig bélyeggyűjtőként is ismert II. Erzsébet királynő.

Következménye is. A rendszerváltozás idején a budapesti brit nagykövet, Sir John Birch (akinek a felesége – mert kicsi ez a nagynak látszó világ – az én párommal együtt élte át évtizedekkel azelőtt a nem könnyű áldott állapotot Pekingben, a kulturális forradalomnak nevezett zűrzavarban, hogy legközelebb a Dunánál találkozzunk) nem tagadta: megemlítette tagságomat a Royal Philatelic Society-ban és az azzal járó koronás nyakkendőt, amikor rajta keresztül főszerkesztőként újévi nyilatkozatot kértem – mások mellett –  Margaret Thatcher brit miniszterelnöktől.

Persze ez esetben is világos: a „Vaslady” megszólalásának egy magyar hetilapban, történelmet fordító időben korántsem ilyen személyes, hanem mélységesen fontos politikai okai voltak. Mondandója is ezt fejezte ki. Akkor és ott „merész változásokat” emlegetett, s azt fejtette ki: „A gyakorlatban a nyolcvanas évek megmutatták, hogy ha van akarat, a dolgok jobbra fordulhatnak. Új erőt ad, hogy reformokra van kilátás Kelet-Európában, a Szovjetunióban és Kínában”.

Az 1990-i Újévre James Baker amerikai külügyminiszter a többi között azt üzente nekünk, magyaroknak, hogy „nagy örömmel üdvözöljük a változásokat”; és „semmi kétség, hogy Magyarországnak a demokrácia és a piacgazdaság irányában történt sikeres átalakulása minden európai érdekét szolgálja... Bush elnök júliusi, történelmi látogatása is tanúsította, az Egyesült Államok őszintén támogatja a politikai és gazdasági átalakulást Magyarországon”.

Pertti Paasiótól, a finn diplomácia akkori vezetőjétől három – ma is úgy érzem, mindent hitelesen kifejező – mondatot idézek: „Magyarország megtalálta a saját útját. A Magyar Népköztársaságból Magyar Köztársaság lett. Ilyen történelmi fejlődést még nem látott a világ”.

A „saját térfelünkről”, a hozzánk hasonló eseményeket velünk egy időben átélő Krisztof Skubiszewki lengyel külügyminiszter szavai kívánkoznak ide: „Európa a változások korát éli. Lengyelországban és egész Európában tiszteletet kelt és érdeklődést ébreszt Magyarország előrehaladása, valamint összegyűjtött tapasztalattőkéje… A magyarországi átalakulások bízvást megfelelnek korunk szellemének, sikerei pedig – létrejövő tartós és fontos következményeivel – az összeurópai együttműködés, és Európa egészének érdekeit szolgálják.”

Amikor e sorokat már mai fejjel írom, engem is meglep, hogy az NDK külügyminisztereként még 1989 végén, a berlini fal leomlása után is – amikor szerkesztőségünk válaszokat kért kérdéseire – még mindig a „politikai masztodon”, Oskar Fischer nyilatkozott. Kevésbé lepett meg az, amit mondott, maradt, amilyennek munkámban megismerhettem: „Anélkül, hogy szemet hunynánk azon nehézségek és problémák felett, amelyekkel szembe kerültünk, derűlátóan nézünk a fejlődés elébe”. A magyar–NDK kapcsolatok jövője szempontjából pedig a turizmust emlegette, ami „a kétoldalú kapcsolatok nélkülözhetetlenül fontos része”. Mintha ez előző hónapokban mi sem történt volna náluk, nálunk, a világban…

A „Képes 7” 1989 végi, 1990-i újévi számaiból 15 állam- és kormányfőtől, külügyminisztertől, valamint Javier Pérez de Cuéllar akkori ENSZ-főtitkártól idézhetnék. A ráadás pedig egy távirat volt a bukaresti magyar nagykövetségtől: „eerdeklodeesuunkre a romaan kuem sajtofoeosztaalyaanak munkataarsa telefonon koezolte, hogy a keepes 7 keerdeseire a romaan kuem nem ad valaszt.” A távirat keltezése 1989. december 13. volt, a temesvári és aradi tüntetések pedig december 17-én kezdődtek.

Így ugyanabban a lapszámunkban, amelyikben közzétettük a beszédes bukaresti táviratot, hírül adtuk azt is: „1989. december 25-én Nicolae és Elena Ceausescut a különleges katonai bíróság halálra ítélte. Mindkettőjüket kivégezték”.

A „Képes 7” 1990. újévi számában két cím dominált. Az 1989. évet értékelve az, hogy „Egy egészen különleges esztendő”. És mindent egybevetve, a politikusi nyilatkozatok nyomán, pontosan a finn külügyminiszter szavait idézve, hogy: „Ilyet még nem látott a világ”.

Valóban nem. De aztán jött 1990, 1991…