Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A Nyugat Magyar módra

A Nyugat Magyar módra
Gábor György

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium politikai államtitkára azt mondta, hogy a nyugati civilizáció további romlását mi magyarok fogjuk megállítani, minthogy Magyarország a leghangosabb szószólója ennek a fordulatnak. Miközben a nyugati világ önfelszámolása zajlik emígy a főtisztviselő  közben Magyarország keresztény értékrendre épülő közösségközpontú rendszert épít. (A kép forrása: mospat.ru)

Vajon tudja-e ez a derék Magyar Levente, hogy mit beszél, avagy csupán reggeli kávéja mellé már ő is megkapta azt a chipet, amelyet az Orbán–Putyin nemzetközi konzorcium állított elő? Vajon tudja-e, hogy a bűnős, romlott, a krisztusi útról letért nyugati világgal szembeni küldetéses fellépést először a 16. században fogalmazta meg egy Filofej nevű pszkovi szerzetes, aki egy levelében azt írta meg, hogy Róma és Konstantinápoly bukása után Moszkva lett a harmadik, a legvégső Róma, s immár Moszkvára hárul a kereszténység ügyének megvédése. Vajon tudja-e ez az államtitkár, hogy a 19. században ugyanezt az elvet harsogták az ún. nyugatosokkal szemben a szlavofilek? Azt, hogy a bűnös, dekadens, Krisztus útját elhagyó, romlott, s végső megsemmisülés előtt álló Nyugatot kizárólag az orosz ortodoxia képes megmenteni? 

S tudja-e, hogy az Orosz Anyácska eme küldetéstudatát hosszabbította meg a 20. században, az orosz ortodoxia ideológiai szerepét időlegesen a Szovjetunió Kommunista Pártjának élharcos eszmeiségére cserélve, célját újfent a romlott, pusztuló és embertelen Nyugat és az egész világ átfazonírozásában találva meg, hiszen ez a harc lesz a végső, és nemzetközivé lesz a világ. Avagy ahogy ezt egy ismert szerző találóan megfogalmazta: “A Harmadik Róma helyett Oroszországban a Harmadik Internacionálét sikerült megvalósítani, és a Harmadik Internacionáléra a Harmadik Róma számos vonása átszállt. A Harmadik Internacionálét szintén a szent cárságra és ugyancsak az ortodox hitre alapozták."

(A kép forrása: https://bircahang.blogstar.hu)

És vajon tudja-e ez a roppant tájékozott és művelt Magyar Levente, hogy a mai Oroszország, a volt KGB-s tiszttel, Putyinnal az élen, s támaszkodva az államegyházi szerepet betöltő, s a legfelső vezetésében ugyancsak KGB-s kapcsolatokkal rendelkező orosz ortodox egyházra, hasonló elvek mentén próbálja újrapozicionálni Oroszországot, s hasonló küldetéstudattól vezérelve próbálja destabilizálni a romlott, erkölcstelen és keresztény gyökereit elveszejtő Nyugatot?

És vajon tudja-e, hogy mostanság kenyéradó miniszterelnöke készül Budapestből Negyedik Rómát farigcsálni?

És tudja-e, hogy amikor “keresztény értékrendre épülő közösségközpontú rendszert” vizionál, akkor már a theokrácia berendezkedését vetíti előre, egy olyan rendszert, ahol a hatalom legfőbb forrása és a földi-világi hatalom legfőbb legitimálója az Isten?

És vajon tudja-e, hogy mind a Moszkva–Harmadik Róma, mind a Szovjetunió Kommunista Pártjának kísérlete meglehetősen rosszul végződött? És vajon tisztában van-e azzal, hogy a putyini szándékok és törekvések mivel kecsegtetnek? 

És végezetül: vajon tudja-e Magyar Levente, hogy a theokrácia kifejezést legelőször egy görög nyelven író zsidó történész, bizonyos Flavius Josephus írta le Apion ellen írott munkájában, amelyben a pogány zsidóellenességet, a judeofóbia megannyi, máig vissza-visszatérő megnyilatkozását cáfolta tételről tételre?

És persze ez sem vezetett sok jóra. Sem a theokrácia, sem a judeofóbia. És Putyin sem fog, Orbán sem fog, és az Orbánt visszhangzó cselédség szolgalelkületű ostobasága sem fog.

Ebben biztosak lehetünk!