Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Tesla a jövőt is ismerte

Tesla a jövőt is ismerte
Matuscsák Tamás

Lapunk főmunkatársa, Matuscsák Tamás, azaz Alexander G. Thomas „A Tesla-hadművelet” összefoglaló alcímmel két kötetben, „Megszállottak”, illetve „Második életek” címmel mutatta be a 20. század talán legkülönlegesebb feltaláló zsenijének életét és munkásságát. A Wikipedia lexikon dióhéjban ezt írja Nikola Tesla horvát–szerb–amerikai fizikusról, feltalálóról, villamos- és gépészmérnökről, filozófusról: életében 146 szabadalmat jegyeztek be a neve alatt. Róla nevezték el a mágneses indukció SI-mértékegységét. Született: 1856. július 10-én, a horvátországi Smiljanban, meghalt éppen 75 esztendővel ezelőtt, 1943. január 7-én a New Yorker szállodában.

„…1881-ben jöttem Pestre. Az előző év november 9-én pusztító földrengés rázta meg Horvátországot, még Zágrábban is szinte minden épület romba dőlt, hát még a mi kis szegény falunkban: alig akadt ép ház, nem volt ivóvíz, az állatok jó része is elpusztult. Anyám nem akarta, hogy ilyen állapotok közé költözzek haza. Nem sokkal azelőtt ugyanis léha életmódom miatt kicsaptak a grazi főiskoláról. Édesapám váratlan halála után csak az iváson és a dorbézoláson járt az eszem. Pár hónapig Szlovéniában, Maribor városában dolgoztam, de ott is sokszor a Mura folyóból horgásztak ki egy-egy görbe éjszaka után…

Rokonaim beírattak a prágai egyetemre, hátha a környezetváltozás jót tesz nekem, de ott sem jártam nagyobb sikerrel. Anyám ekkor megkérte bátyját, aki már egy ideje Magyarországon élt, hogy szerezzen nekem Pesten valami elfogadható munkát. 

Puskás Tivadar és öccse, Ferenc elindította a pesti telefonközpontok kiépítését, és ehhez fiatal, tehetséges mérnököket kerestek. Nekem ugyan végül is nem lett meg a diplomám, mivel grazi és prágai tanulmányaim is idő előtt értek véget, de úgy gondoltam, hogy tehetségemmel és felkészültségemmel sikerül pótolnom a bizonyítvány hiányát. Inspirált a feladat, ezért nagyon összeszedtem magam. Az álmos Graz és az elegáns Prága után feldobott a pesti pezsgés. Olyan izgatottan jártam be az utcákat, mintha egy szülészet folyosóján lennék, melynek minden szobájában új élet kezdődik. A különböző népek, áruk és stílusok tarkasága nagyon tetszett. Alig érkeztem meg, de máris imádtam ezt a helyet! 

Gyorsan beilleszkedtem a város életébe, mivel magam is fiatal, nyughatatlan természetű ember voltam. Napi tíz-tizenkét órát dolgoztam, sorra terveztem a telefonközpontokat, ellenőriztem kivitelezésüket és javítgattam a hibáikat. Meglepően gördülékenyen ment minden, és a Puskás-testvérek elégedetten konstatálták, hogy időarányosan mindannyiszor sikerült teljesítenünk az ötven központ felállítására készített terv részarányos feladatait. Azonban egyre jobban érződött rajtuk, hogy emberfeletti munkát végeznek, főleg Ferenc kezdett belefáradni a túlzott munkatempóba, ami néhány évvel később a végzetévé is vált.

Nagyon élveztem a sok feladatot, de legalább annyira a munka utáni szabadidőt is. Rengeteget sétáltam, kezdetben főleg újdonsült barátommal, Szigeti Antival. Neki a séta csak afféle kiegészítő gyakorlat volt, de az én satnya fizikumomra kimondhatatlanul jó hatást tett, hogy az ivás és dorbézolás helyett naponta több órát a friss levegőn töltöttem, még a gondolataim is jobban szárnyaltak tőle. Séta közben sokat beszéltünk elektrotechnikáról, irodalomról és építészetről. Kedvenc úti célunk a Városliget volt, egészen addig, amíg el nem kezdték kivágni az a sok száz fát, amelyek helyére a Millenniumi Kiállítást tervezték. Az ősfák alatt jókat beszélgettünk színházról, költészetről, zenéről, néha-néha kilátogattunk az Állatkertbe is, télen pedig a befagyott tavon korcsolyázókat néztük…

Egyszer éppen a Tűzijáték téren, a mutatványosok bódéi között sétálva beszélgettünk. Ahogy azóta már sok újság is megírta, éppen Goethe Faustjából szavaltam. Ha jól emlékszem, akkor éppen ott tartottam, hogy "Az istenség lehull, pár pillanat még, / de támad már új szenvedély: / örök fényét habzsolni hogy’ rohannék, / előttem a Nap, mögöttem az éj, / felettem a menny, alattam a tenger- / szép álom, s közben minden fény kihal. / Haj! Lelki szárnyakhoz nem egyhamar / szerezhet testi szárnyat is az ember…" 

Ekkor hirtelen egy színes szerencsekereket pillantottam meg, amelyet egy liliputi bohóc forgatott körbe-körbe. A négy részre osztott forgó kerék látványától villant agyamba a gondolat, hogyan is működhetne egy váltóáramú elektromotor…”