Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Internetet csak biztonságosan

Internetet csak biztonságosan
(Tudósítónktól)

Az Európai Unió Safer Internet Programjának (SIP) hazai konzorciuma összesítette a 2017. II. félévi oktatási tevékenységét. Hasonlóan az előző évekhez, az idén is kötetlen, játékos, interaktív formában hívták fel a szülők, pedagógusok, gyermekek figyelmét az internethasználatból fakadó esetleges veszélyekre és azok kivédésének lehetőségeire. (Kép: Gordon Eszter)


A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat a SIP hazai koordinátora és tudatosságnövelő központja, oktatóinak feladata és célja az internet biztonságos használatának tudatosítása. A tavalyi második félévben 146 alkalommal 489 tanórát tartottak, összesen 9683 használónak. A nagy létszámú gyerekcsoportok – teljes gyereklétszám 8097 – mellett a szakembereknek 1586 szülőt és tanárt is sikerült elérniük, akiknek szintén tudtak hasznos és új információval szolgálni.
A SIP oktatói 85 budapesti és 61 vidéki helyszínre jutottak el. A szakemberek Preszl Éva, a SIP oktatója által kifejlesztett „Lájkvadász” nevű társasjátékkal könnyen és közvetlenül tudták megszólítani a fiatal hallgatóságot. A társasjáték továbbra is nagyon népszerű a pedagógusok körében: játékosan, kötetlen formában sok hasznos információt tudnak vele átadni a gyerekek részére. A múlt év második felében mintegy 100 társasjátékot ajándékozott Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat intézményeknek.