Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Viorica Dăncilă – és aki személyesen ismeri…

Viorica Dăncilă – és aki személyesen ismeri…
Farkas József György

Alig több mint fél éven belül a harmadik román politikust bízta meg kormányalakítással Klaus Iohannis államfő. Az ország történetében első ízben nő áll majd a bukaresti kabinet élén, Viorica Dăncilă személyében. A politikus asszonyt az Európai Parlamentből (EP) jól ismeri Gurmai Zita, aki egykor ugyancsak e testületnek volt tagja, s mindketten az Európai Szocialisták Pártjának képviselőcsoportjában tevékenykedtek. (A képen: Gurmai Zita és Viorica Dăncilă az Európai Parlamentben.)

 

„Megvan a kellő tapasztalatom az ország vezetéséhez, optimista vagyok!” – nyilatkozta Dăncilă asszony a kormányfői megbízás átvétele után. Egyetért ön ezzel?

  • Bízom benne, hogy sikeres miniszterelnök lesz! Már csak azért is, mert a magyar kormányban – mint emlékezetes – egyetlen női miniszter sincs. Ugyancsak ellentétben a budapesti széljárással, ő Brüsszellel is szoros kapcsolatokat ápol mindmáig. Csendes, halk szavú, ám nagyon erős személyiségű politikust ismertem meg benne, van vezetői tapasztalata, emellett – mint pártelnöke mondta róla: „civilizált, konfliktuskerülő, rendkívül kommunikatív…" Én már gratuláltam is Vioricának, aki az EP-ben a román szocialista frakciót elnökölte. 

Ismerkedjünk meg közelebbről Viorica Dăncilă-vel. 1963-ban született, huszonöt évesen szerzett olajmérnöki diplomát. Eleinte egy ipari szakközépiskolában tanított, később pedig szakmájában helyezkedett el, mielőtt politikai pályára lépett a 90-es években. 1996-tól tagja a román szociáldemokrata pártnak (PSD). 2015-től a PSD női tagozatának elnöke, 2009 után pedig aktív tagja az Európai Parlamentnek, aktívan foglalkozott nőjogi, esélyegyenlőségi kérdésekkel, illetve alelnöke volt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési bizottságnak…

  • …és az elmúlt esztendőben őt választották Az év képviselőjének a női jogok és esélyegyenlőség bizottságában. Viorica kellemes és szellemes hölgy, aki ezt Brüsszelben és Strasbourgban számos alkalommal bizonyította a vitákban. Én általában franciául kommunikálok vele, de az angollal is megbirkózik. Jól ötvözte az EU elvárásait saját hazájának speciális tapasztalataival. Kiemelném továbbá, hogy az ifjúsággal is sokat foglalkozik, különös tekintettel a fiatalok közötti munkanélküliségre. Nemcsak a brüsszeli szocialista képviselők között tett szert népszerűségre, de Romániában, a saját pártjában is tekintélyt élvez – hiszen erről tanúskodik, hogy Liviu Dragnea pártelnök őt javasolta kormányfőnek. Valószínűleg közrejátszott ebben, hogy EP-s pályafutása alatt megtanult jól együttműködni az EU vezetőivel és képviselőcsoportunk tagjaival egyaránt. Amit megígért, azt mindig nagyon tisztességesen megtartotta.

Emlékezetes, hogy a hölgy hivatalbeli elődje, Mihai Tudose a székely zászló kifüggesztőit ahhoz hasonló „fellógatással” fenyegette, ez is hozzájárulhatott eléggé dicstelen távozásához. Megítélése szerint remélhető-e, hogy Viorica Dăncilă kedvezőbben viszonyul majd a romániai magyarokhoz?

  • Talán kevesen tudják, hogy Tudose kijelentését román részről az elsők között éppen ő bírálta, szélsőségesnek nevezve az elődje által mondottakat. Bukaresti kormánypárti politikusok köréből most már olyan célzások is elhangzottak, hogy a magyar etnikumúak is az ország részét képezik, tehát osztozniuk kellene a kormányzás felelősségében…

Ezt Kelemen Hunor pártelnök az RMDSZ részéről most elutasította, s döntésüket a kormány parlamenti támogatásáról a szavazás napjára halasztotta…

  • Vagyis a gondok nem múlnak el egy csapásra, az Erdély odacsatolását előrevetítő 1918-i román országegyesítési nyilatkozat centenáriumára a felkészülés rejthet buktatókat minden érintett fél számára. Szükség lesz tehát a miniszterelnök asszony diplomáciai képességeire az idén is – és jövőre is, amikor Románia tölti be fél évig az EU elnöki tisztét

Gurmai Zitát, aki az MSZP országos elnökségének tagja, pártja Debrecenben indította képviselőjelöltként, az ott egykor polgármesterkedő Kósa Lajos tárca nélküli miniszterrel szemben. A politikus asszony az Infovilág főmunkatársának kérdésére elmondta, hogy édesapja a református kollégium diákja volt, s ő mindig is nagy figyelemmel és rokonszenvvel követte a Hajdúságban élők sorsának alakulását. Most azonban a Kósa-család józan ésszel fel nem fogható gyarapodásának (például a nagymama sertéstelep-vásárlásának) a témájában vizsgálódik, s arra törekszik, hogy a család, amely eddig több százmillió forintot „pályázott össze”, valóban megkapja, amit megérdemel… (Kép: kapcsolat.hu)