Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Mesélünk szépet

Mesélünk szépet
Horváth Kálmán

A csillagfényben lágy felhő fújdogált, a tücskök ciripeltek, és a fiú azt mondta, hogy szeretlek. A lány szeme megtelt könnyel, a lába elzsibbadt, de annyi tartása még volt, hogy válaszként adjon egy csókot.

A Nagy-Magyarországot ábrázoló falvédőt megáldották, és a jó ebédhez nótaként eljátszották a Székely himnuszt. A csecsemőként elrabolt vagy eltévedő gyermekek immár felnőttként hazatértek, megölelték vér szerinti szüleiket, és mondták, hogy mindenütt rossz, de itthon még a grízes tészta is finom. A szegények várták az aranyesőt, a szüzek a másállapotot. Mesélt a rádió, utcán a plakát, a szomszéd dohányboltos, mert ő mindent tudott, mesélt a kórházból gyógyultan hazatérő, mesélt a szóvivő, mesélt az ügyészek ügyésze, és a kocsmában a soha sem hazudó vezér egészségére koccantak a poharak. A nyugdíjasok Erzsébet-utalványt kaptak, a szakápolók béremelést, a tüntető diákok intőt, mindenki azt, amit megérdemelt.

Az országban minden történet csak boldogan érhetett véget, és ez még hosszú évekig így marad. A minőség mértéke a mese, mondója lehet tolvaj, pedofil, akkor is ő a hiteles, története olyan, mint a gyógyszer, használható fejfájásra, fájdalomcsillapítóként, olykor altatóként is.

Választás közeleg, nagy füsttel, kis lánggal, nincs jelentősége, tudják az emberek, a lényeg, hogy semmi se változzék, mert csak így maradhat a boldogság, a tücsökcirpelés, a falvédőt sem dobják ki a kukába, legfeljebb a mesét nevezik el kordokumentumnak…