Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Új igazgató az EU budapesti rendőr-akadémiája élén

Új igazgató az EU budapesti rendőr-akadémiája élén
(MTI)

Holnaptól Detlef Schröder veszi át a ma leköszönt Bánfi Ferenc helyét az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége (CEPOL) ügyvezető igazgatói tisztében. A tisztségátadó eseményen a többi között elhangzott: az európai polgárok számára a biztonság mindenek felett áll; a közbiztonság szavatolásának legfontosabb letéteményesei a tagállamok, ám az EU-nak is kiemelkedő szerep jut, mivel sokszor csak nemzetközi összefogással kezelhetők a kihívások. (Szigetváry Zsolt [MTI Foto] felvételén Detlef Schröder, az Európai Unió Bűnüldözési Képzési Ügynöksége új ügyvezető igazgatója és leköszönő elődje, Bánfi Ferenc .)

Bánfi Ferenc nyolc éven át volt a 2014 óta budapesti székhelyű CEPOL (francia elnevezéséből alkotott betűszó: Collège européen de police) ügyvezető igazgatója. Ő az első magyar, aki ilyen tisztséget töltött be európai uniós ügynökségnél. Megbízatása ma lejárt, a búcsúztatására szervezett ünnepségen beszédében elmondta: dinamikusan változó biztonsági környezetben élünk, és le kell vonni azt a következtetést, hogy ami ma megfelelő megoldás egy kihívásra, nem biztos, hogy holnap is az lesz, ezért fontos a folyamatos fejlődés. Ebben segít a CEPOL, amely mára tökéletesen beilleszkedett az európai biztonsági szervezetek körébe.

Pályafutásának fontos szakasza volt a ma véget ért nyolcéves szolgálat. Sokszor nehéz körülmények között kellett vezetni az ügynökséget, de nagy megtiszteltetés és kihívás volt számára a megbízatás. Nehéz időszakban vette át a CEPOL vezetését, és magára kellett vállalnia az ügynökség megreformálásának feladatát. Fontos cél volt a szervezet megújítása, és ma elmondható, hogy kimagasló munkát végez a CEPOL, amelynek székhelyét 2014-ben Nagy-Britanniából a magyar fővárosba helyezték át. A közkeletű nevén rendőr-akadémiaként emlegetett intézmény a magyar állam folyamatos támogatását élvezi.

A tisztség-átadó eseményen részt vett Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőr-főkapitány kiemelte: hazánk rendkívüli fontosságot tulajdonít a biztonságnak. A terrorizmus, a szervezett bűnözés, a kiberbiztonsági fenyegetések, az illegális migráció és a radikalizálódás felkészült és modern rendvédelmi szerveket, magas szintű továbbképzéseket követel meg. Az európai polgárok számára a biztonság mindenekfelett álló prioritás. A közbiztonság szavatolásának legfontosabb letéteményesei a tagállamok, és persze az EU-nak is nagy szerep jut, hiszen sokszor csak nemzetközi összefogással kezelhetők a kihívások. A bűncselekmények nem ismernek határokat, ezért a bűnüldözésnek sem lehetnek határai. Elmondta: évente átlagosan 150 magyar szakember vesz részt a CEPOL képzésein, és egyre több a magyar oktató is. Leszögezte: Magyarország hosszú távon elkötelezett a CEPOL mellett.

Detlef Schröder, a CEPOL hivatalba lépő ügyvezető igazgatója (mostanáig Bánfi Ferenc helyettese) elmondta: elődje gondoskodott arról, hogy az ügynökség hatékonyan működjék a nehéz kihívások ellenére is. A múlt nyolc évben a szervezet nagy fejlődésen ment keresztül, és fontos ennek fenntartása a következőkben is a gyorsan változó biztonsági környezet miatt, és azért, mert a biztonság még lényegesebbé vált Európában.

Rob Wainwright, az Europol néhány órás budapesti látogatásra érkezett ügyvezető igazgatója elmondta: szoros szakmai együttműködést alakítottak ki a CEPOL-lal a múlt években. Az ügynökség az oktatás, az innováció révén segíti az alkalmazkodást a folyamatos változásokhoz. Tapasztalta: az utóbbi időben nagymértékben nőtt a CEPOL megbecsültsége, aminek egyik oka, hogy a képzési kínálata megfelel az igényeknek.

Az igazgatóváltási eseményen részt vett Luigi Soreca, az Európai Bizottság migrációs és belügyi főigazgatósága biztonsági igazgatóságának vezetője. Hangoztatta: sok kihívás előtt áll a CEPOL, a képzések egyre fontosabbak. Az ügynökségnek meg kell tanulnia alkalmazkodnia az új kihívásokhoz, változásokhoz. – Kraszimir Georgiev Cipov bolgár belügyminiszter-helyettes arról beszélt, hogy országa az EU soros elnökeként is rendkívüli fontosságot tulajdonít a biztonságnak, különösen a Nyugat-Balkán vonatkozásában.

A CEPOL az Európai Unió szervezeti egységeként jött létre 2001-ben azzal a céllal, hogy képezze és továbbképezze a tagállamok rendfenntartó erőit, segítvén az együttműködésüket. Tavaly a CEPOL képzésein 23 498 rendfenntartó tisztviselő vett részt 39 országból, a képzések középpontjában a terrorizmus elleni küzdelem, a kábítószer-kereskedelem, az illegális migráció, valamint az emberkereskedelem elleni erőfeszítések álltak.