Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

A leárazás és a háttere – Ne mi készletezzünk a kereskedő helyett!

A leárazás és a háttere – Ne mi készletezzünk a kereskedő helyett!
Elek Lenke

A minap böngészgettem ötvenes évekbeli Fortepan képeket és az egyiken látszik, hogy leárazva kaphatók egyes termékek a földművesszövetkezet kirakatában… Akkor, amikor égető áruhiány volt!  Ez persze nem volt más, mint politikai akció, a forint szilárdságának megerősítése, a nép becsábítása – amely nép egyébként boldogan csábult volna még vagy ezer árucikkre, illetve azokra is, amelyekről fogalma sem volt, hogy léteznek… (Kép: barfi.ch)

A leárazás, vagy ahogyan manapság nálunk dívik: sale, sőt szkidka – egyes belvárosi butikokban megint keresettek az oroszul beszélő eladók! – manapság szinte kötelező része a kereskedelemnek. Szezontól teljesen függetlenül, mindig van egy-egy állvány, sarok, kupac, ahol valami olcsóbban kapható. Ez azoknak szól, akik csak úgy betévedtek, mert volt 10 percük a randiig, és most éppen az „impulz-vásárlás” csapdájába kívánnak belelépni. De ha nem akarnak, akkor is belelépnek majd, mert a reklám a tudatalattinkra is hat, és a sale (kiárusítás) bizony fontos reklámeszköz.

Kupon, katalógus, akció

Hol van az már, amikor szezonon kívül, mondjuk, karácsony után, tartottak leértékelést, vagy éppen húsvét után árusítottak ki a csokitojásokat. De még csak „black friday”, ez az új, külföldről importált őrület sem kell, a vevő már egészen meg van lepve, ha az áru annyiba kerül, amennyi rá van írva. Egyes drogériák vastag prospektust nyomtatnak kéthetente az éppen akciós termékeknek, és házhoz is szállítják a katalógusokat (mennyibe kerül a papír és a kihordás!), amelyekbe persze belecsempésznek egy csomó, nem akciósat is. Ha van 10 százalékos kuponod, akkor még a pénztárnál ebből is lejön egy jókora summa. Minél többet vásárolsz, annál többet nyersz – ez a beugratás, hiszen akkor nyernél még többet, ha be sem tennéd a lábad az üzletbe, legalábbis egy jó ideig.

Egyszer ugyanis fel kellene használni végre, ami otthon aszalódik, felmászni a felső polcra, leszedni a tartalék konzerveket és megenni, a fölös ruhákat elajándékozni, a lejárt gyógyszereket visszavinni, kidobni a csúnya reklámbögréket, átnézni az összes, ajándékba kapott sampont, tusfürdőt meg szappant.

A leárazás a túlfogyasztás motorja. Csak a kereskedő érdekét szolgálja, ne legyenek illúzióink. Nem jótétemény. A csökkentett ár a valódi, a szezon elején eleve úgy kalkulálják a forintokat, hogy még így is megérje, jócskán. Ha nem így lenne, miből fizetnék a dolgozókat, a bérleti díjat meg a rezsit? És még haszonnak is kell maradni.

Észérvek, praktikák, trükkök

Nem árt azért némi észérvet és praktikát bevetni a vásárlónak sem, elsősorban a saját érdekében. Induljunk el vásárolni mindig egy listával. Soha ne éhesen! Akkor többet rakunk a kosárba – állítják a vásárláspszichológusok. Csak akkor vegyünk meg valamit leárazva – ez szupermarketekben is gyakori –, ha tényleg nincs belőle otthon, és ha befér – mondjuk az akciós hús – a mélyhűtőbe. Ne vegyünk 5 joghurtot, mielőtt elutazik a család, mert nem fog elfogyni, és lejár, mire hazaérünk. Gyümölcsből, zöldségből annyit tegyünk a kosárba, amennyi belátható időn belül nem romlik el.

Ne mi készletezzünk a kereskedő helyett! Ha van otthon három bontatlan kukoricakonzerv, ne vegyünk egy negyediket, akkor se, ha 10 forintért adják, mert sosem fog elfogyni.

A hipermarketek abból élnek, hogy nálunk, otthon, tároltatják az árut, és nem nekik kell érte fizetni, hiszen számos termék afféle bizományban van náluk.

Nézzük át gyakrabban a kamrát, a hűtőt, a polcokat! Vegyük elő, amit már egyszer megvásároltunk és fogyasszuk el, ahelyett hogy ismét bemennénk a boltba. Ahhoz hogy elfogyjon a készlet, ötleteljünk új recepteken, hogy a gyerek ne tolja félre. Ha tényleg nem kell valami, ajándékozzuk el, vagy rakjuk a kuka mellé.

Csak ezután vegyünk pótlást. Ha olcsón akarunk vásárolni, annak ezer trükkje van, az akciókon kívül is, legalább annyi, amennyi a kereskedőknek. Járjunk piacra, nem mindegy persze, melyikre, a budapestiek e tekintetben előnyben vannak, mert választhatnak, ugyanakkor néhány vidéki várossal szemben hátrányban is, mert sok minden drágább a fővárosban.

Cél a tudatos vásárlás

Próbáljuk ki a saját márkás termékeket, amelyeknek kedvező az ára, de sokszor ugyanolyan jó a minősége, mint a világmárkáknak. Ha bizonyos alkalmakkor az olcsóbb is megtenné, hajoljunk le, szemmagasságban mindig a drágább áru van, lent, alul, ugyanabból a filléres, ami mindig filléres, nemcsak akkor, ha akciót hirdetnek!

Van, amikor nemet kell mondani, bár nehéz. A pénztárnál mindig olyan „nassokat” kínálnak, amelyek fölösleges kalóriabombák, amelyért nyúz a gyerek és bőg, te meg szégyelled, és inkább beteszed a kosárba.

Az igazán tudatos vásárlók ma már nem vesznek műanyagokkal, aromákkal, állományjavítókkal, cukorral, színezékekkel, zselésítőkkel tömött késztermékeket, akár leértékelt, akár nem. Az epres joghurtok többsége sosem látott epret. A csokoládés puding apró betűit elolvasva, rájöhetsz, hogy 1, azaz egy százalék kakaó található benne. (Hogy ki és miért engedélyezi ezt a pofátlan csalást és egészséget rontó gyakorlatot? Nos, a világ legnagyobb hatalma, a vegyipar, amely vagy 30 éve házasodott össze az élelmiszeriparral…)

Inkább vegyünk tehát egy zacskó mirelit gyümölcsöt – szezonban persze frisset – és keverjük bele mi otthon a natúr joghurtba. Árban ugyanott vagyunk!

Aki egyszer is látta, hogyan készül a levesízesítő, meg némely levespor és vagy leveskocka, sosem vesz belőle. De fűszerkeveréket sem, inkább maga állítja össze, így kifizetődőbb és egészségesebb, a fűszerkeverékek többsége tele van nyomva sóval, elvégre az a legolcsóbb alkotórész.

Az ügyes háziasszony jó előre tervez, ha teheti, spórol és tisztában van azzal, milyen készételhez milyen alapanyag kell. A kissé fonnyadt, olcsó paprikát is megveszi olykor, mert tudja, hogy ha lefagyasztja, az pörköltbe, raguba még tökéletes lesz, és öt alkalomra is elég. Turmixhoz a kissé foltos banán is megteszi, hiszen belül ugyanolyan hófehér. Amikor szezonja van a medvehagymának, vesz belőle öt csokorral, darál hozzá diót és csinál belőle pestót, leönti olívaolajjal és több alkalommal is felhasználhatja különféle tésztákhoz.

Ehhez jól főző, gyakorlott gazdasszonynak és tapasztalt vásárlónak kell lenni.

Hangulatjavítónak, szenvedélyből

A leértékelések egészen más szegmensét képezik a ruházati termékek. Esetükben még gyakoribb a fölösleges vásárlás. Régen akkor vettek az emberek pulóvert, ha szükségük volt rá, mert a régi pecsétes lett, elszakadt, kifakult, megkopott. Ma akkor, ha meglátják, hogy le van értékelve és hátha jó lesz valakinek a családban, vagy el lehet tenni karácsonyra. De sokszor semmilyen észérv nem befolyásolja például azt a fiatal hölgyet, aki beleszeret a századik akciós pólóba.

Sokszor egy szerelmi csalódás után, máskor szenvedélyből, hangulatjavítási céllal vásárolnak az emberek. Mindent. Ki – mit. Van, aki süteményt, más porcelánbögrét, a harmadik bizsut. Csak mert van pénzük rá, és mert óriási a kínálat. Amerikában külön erre szakosodott pszichológusok foglalkoznak a kényszerbetegségnek tekintett értelmetlen vásárlással.

A férfiakra ez sokkal kevésbé jellemző. Még ma is léteznek olyan – elsősorban 50 pluszos – férjek, akiket úgy kell elvonszolni, hogy ruházzanak már be egy öltönybe vagy egy új pulóverbe. Nagyon tudnak ragaszkodni a régihez és sokan még ma is azt gondolják, hogy az öltöny ünnepi viselet, nem szabad koptatni, nyúzni – pedig megengedhetnék maguknak, hogy mindig abban járjanak. Az más kérdés, hogy a hobbijukra – legyen az modellvasút, horgászfelszerelés vagy veterán autó – mennyit áldoznak.

Legyél tájékozott!

(Kép: blick.ch)

Tévedés azt hinni, hogy azért, mert a leértékeléseket meg a reklámfogásokat külföldön találták ki, Nyugaton ne lenne fogyasztóvédelem.  Sőt, sokkal erősebb, mint nálunk, és a vásárlók tudatosabbak, mint itthon. Igaz, nagyobb is a tekintélyük! Egy drága holmikat árusító butikban például köszönnek, ha távozik, elbúcsúznak, és az ajtóig kísérik akkor is, ha nem vett semmit. Ha nem így viselkedik az eladó, a többiek szólnak a főnöknek és másnap kirúgják.

Svédországban például az emberek minden blokkot eltesznek, és nem sajnálják az időt, fáradságot a reklamációra. Kevésbé dőlnek be a trükköknek, mert már több száz éve ismerik a kapitalizmus praktikáit. No, meg minél iskolázottabb, tájékozottabb valaki, annál kevésbé lehet átvágni.

Ma semmiért nem kell sorban állni hál’ istennek, és minden kapható. Elképesztő változást élt át az utóbbi 30 évben a hazai kereskedelem. Az Y- vagy Z-generációnak ez persze nem mond semmit. Ők – mint ahogyan tettük mi is, anno, – a mában élnek, csak a jelen érdekli őket. Ahhoz még fiatalok, hogy a múltba révedjenek. A vásárlás furcsaságain csak akkor fognak elgondolkodni, ha majd dolgoznak és családot alapítanak. A fogyasztóvédelem is akkor lesz fontos a számukra.

De az is elképzelhető, hogy olyan lesz az életük, amikor nem kell gondolkozni árakon, akciókon, praktikumon – akkor majd talán az ördögi mértékben felgyorsult fölös fogyasztás másik aspektusa, a környezetrombolás lesz a főbb dilemma.