Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Van-e jövője a magyar nyelvnek?

Van-e jövője a magyar nyelvnek?
Toronyi Attila

A Magyar Tudományos Akadémia támogatásával megjelent kötetet kézbe véve óhatatlanul a címben szereplő kérdés fogalmazódik meg a recenzensben. Ám A magyar nyelv jelene és jövője szerzői – a várakozásokkal ellentétben – nem bocsátkoznak jóslásokba. Mindössze arra vállalkoznak, hogy néhány, mögöttünk lévő évtized tényeire és tendenciáira támaszkodva megpróbáljanak tudományos kitekintést nyújtani. (Illusztráció: www.ezs-online.de)

Bár folyamatosan fogy a magyarul beszélő népesség világszerte (az egykori 15 millióval szemben ma mintegy 13 milliónyian beszélünk anyanyelvünkön) nem kell attól tartanunk, hogy nyelvközösségünk belátható időn belül eltűnik a „süllyesztőben”. Nyelvészek szerint a kritikus határt valahol egymilliónál (vagy inkább az alatt) lehet meghúzni. Az élő nyelvből akkor lehet idővel holt nyelv, de az is előfordul, mint a latinnal, hogy mégsem hal ki teljesen, hanem megújul, a latin esetében az újlatin nyelvek formájában.

A Tolcsvai Nagy Gábor által szerkesztett kötet nem erre az esetleges, távoli jövőre, hanem inkább a jelenre összpontosít. Nyelvészeink egészen a mostani tanulmánygyűjteményig inkább a grammatikai rendszert próbálták mind pontosabban föltárni, illetve nyelvművelési, nyelvápolási célzattal a használók elé igyekeztek normákat állítani. A szóban forgó kiadvány azért sem szokványos nyelvészeti munka, mert a szerzők elsősorban a kommunikációs helyzeteket, nyelvi szituációkat vették alapul kutatásaik során. A több mint 500 oldal terjedelmű, közérthető stílusban megírt olvasmány 15–15 oldalas fejezetekből áll, s ezek javarészt a nyelvhasználókat, a beszélő embereket állították érdeklődésük homlokterébe.

Régi fölismerés, hogy az ember megismerő tevékenységének, a társadalmi kooperációnak, a cselekvésnek a nyelv a kovásza. Az egykori homo sapiens is valamiféle metanyelven kommunikált, szervezte meg társaival mindennapjait, adta át észleléseit, „tudását”.

Bár a magyar nyelvről számos kiváló tudományos áttekintést olvashattunk az utóbbi évtizedekben, A magyar nyelv jelene és jövője, amely a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg, joggal nevezhető stratégiai fontosságúnak. A szerzők nem kizárólag nyelvészek, van közöttük irodalmár, jogtudós, demográfus, történész is. A megközelítés módja tehát sokoldalú, hiszen a nyelv nem „magában való”, hanem az adott nyelvközösség tudásának része. Míg a nyelvész inkább csak a jelrendszerre kíváncsi, addig Tolcsvai Nagy Gábor és szerzőtársai a nyelvi jelenségeket összefüggésükben, társadalmi funkciójukban vizsgálják.

Különösképpen izgalmas az utóbbi három évtized több szempontból is. A Közép-Európában, a térség keleti peremvidékén megtelepedett magyaroknak az anyanyelv változatlanul a nemzettudat legmeghatározóbb eleme, az új nyelvtechnológiáknak, a digitális kultúra terjedésének köszönhetően a köznyelv nagy ütemben változik. Másrészt a határok átjárhatósága következtében afféle nyelvi „detrianonizáció” következett be, vagyis a mintegy száz évvel ezelőtt szétvágott nyelvjárási közegek ismét összeérnek, enyhül, vagy megszűnik a nyelvi jogfosztottság, bár nem mindenütt.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is kiemeli a kötet előszavában, hogy „a magyar nyelvközösség…természetes módon kapcsolódik közvetlen és tágabb európai környezetéhez (hosszú évszázadok óta). Ez a viszonyrendszer jelentékeny módon átalakult az Európai Unióhoz való csatlakozással, pontosabban az Európai Unió működésével, valamint általában a globalizációval.”

A folyamatok irányultságát tekintve tehát akár jó kilátásai is lehetnek a magyar nyelvnek – derül ki a tanulmánykötetből.  A biztató jövőkép ellenére sem szabad azonban karba font kézzel ülniük a nyelvstratégáknak, érdemes jobbítani az anyanyelvi oktatást határon innen és túl. Szükség van a nyelvhasználat jogi hátterének további tisztázására, hiszen a kisebbségvédelem megoldatlansága miatt a fragmentálódás, a szórványmagyarság disszimilálódása a jelek szerint folytatódik.

A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának kezdeményezésére létrejött könyv sokoldalúan térképezi föl a magyar nyelvközösség helyzetét. Az árnyalt látlelet elkészítésében egyaránt remek munkát végeztek a nyelvészek, illetve az antropológia, a történettudomány, valamint népesség- és jogtudomány művelői.