Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Lehull a Lepel? – Jézus Krisztus 3D-ben

Lehull a Lepel? – Jézus Krisztus 3D-ben
Matuscsák Tamás

A Padovai Egyetemen mutatta be a minap Giulio Fanti professzor a kereszténység egyik legszentebb relikviája, a Torinói lepel alapján készített élethű, háromdimenziós modellt Jézus Krisztusról, amelyet az egyetem és a városi kórház szaktekintélyeinek közreműködésével két év alatt hoztak létre, és amely újra feltüzelte az évszázadok óta tartó tudományos és teológiai vitát e nevezetes textília körül.

Manapság sokszor hisszük azt, hogy a modern tudomány minden kérdésre választ tud adni, ennek legfeljebb az anyagiak és a rendelkezésre álló idő szabnak gátat. A Torinói lepel esetében azonban sokszor kiderült már, hogy ez korántsem így van. Bár rengeteg mindent kiderítettek már róla, de legalább ennyi kérdés még mindig megválaszolatlan, sőt új és újabb rejtélyek vetődnek fel.

Az eredetileg fehér, mára már megfakult, megsárgult, 436 centiméter hosszú és 110 centiméter széles, halszálkamintás lenvászon szövet egyes kutatások szerint Indiából származik (a rajta talált porszemcsék erre utalnak), mások szerint viszont a Közel-Keleten elterjedt olyan szövőszékfajtán készítették, amelyen gyapotot feldolgoztak, mivel ilyen anyagmaradványok is előkerültek a lenszálak közül. A vásznon pedig egy nagyjából 180 centiméter magas, hosszú hajú, vékony és izmos testű férfi negatív képe sejlik fel, akit minden bizonnyal megkínoztak és keresztre feszítettek. Vérfoltok, víznyomok és égésmaradványok adják ki ezt a furcsa rajzolatot. Utóbbi szennyeződések minden bizonnyal a lepel egyik múltbéli őrzési helyén, a franciaországi Chambéry várkápolnájában 1532-ben pusztított tűzvész nyomai, a víznyomok pedig talán ugyanennek a tűznek az eloltása révén alakultak ki. 

A vöröses foltok viszont egyértelműen vérmaradványok, amit a hemin, protein, bilirubin és albumin jelenléte bizonyít, valamint az a tény, hogy fehérjebontó enzimmel elbonthatóak. Azt is megállapították a régebbi vizsgálatok során, hogy emberi vérről van szó, mégpedig a Közel-Keleten viszonylag gyakrabban előforduló AB vércsoportba tartozik. (Az AB vércsoport mindenhol a legritkább vércsoport, és a Közel-Keleten is csak tíz százalék körüli az előfordulása, de ez jóval magasabb, mint a négy százalék alatti világátlag.) 

Külön érdekesség, hogy az arcnak megfelelő részen szabad szemmel nem látható, hajszálerekből származó vérnyomokat találtak, amely tény önmagában is valószerűtlenné teszi a gyakran elhangzó hamisítási vádakat (bár természetesen nem bizonyítja, hogy valóban Jézus testét borították a szövettel). A vászon másik végén, a talpak környékéről vett szennyeződések anyagaként pedig a mészkő egy olyan fajtáját határozták meg, amely a Jeruzsálem közelében a sziklába vájt sírok anyagával szinte tökéletesen megegyezik. 

Meglepő az is, hogy a vérfoltok elhelyezkedése mennyire pontosan mutatja Krisztusnak az evangéliumokban leírt bántalmazásait:

  • A bal járomcsont erősebben rajzolódik ki, mint a jobb. (Jézust egy szolgáló pofon ütötte.)
  • A háton a római flagrum (háromágú korbács) több mint száz nyoma látható. (Pilátus megkorbácsoltatta Jézust.)
  • Az egész fejbőrön jól láthatóak azok a sebek, amelyeket valamilyen tövises növény okozott, a homlokon pedig jellegzetes formájú, fordított 3-as alakú vérfolyást figyelhetünk meg. (Egy korábbi hologramkészítő, a holland orvos, Petrus Soons feltételezése szerint nem töviskoszorút, hanem az egész fejet beborító tövises sisakot borítottak Jézus fejére.)
  • A jobb váll nem szimmetrikus a ballal. (Jézus a hagyományok szerint elesett a kezeihez kötözött kereszt vízszintes részével, a patibulumnal, így kificamíthatta a jobb vállát.)
  • A csuklósebek a mai anatómiai tudásunk szerint egyedül lehetséges (a középkori ábrázolásokkal ellentétben álló) helyen jelennek meg: nem a kisujj felőli nyíláson ütötték át a szeget, hanem a tenyér hüvelykujjhoz közel eső részén. Ráadásul a sebektől két vérnyom indul ki, egymással kb. 20 fokos szöget zárva be. (A keresztre feszítettek fulladásos halált haltak, és agóniájuk közben kétféle testhelyzetet vettek fel, aminek következménye lehet a kétirányú vérfolyás. A keresztről történő levétel után egy kör alakú vérfolt is keletkezett, a szög eltávolítását követően, ami szintén látszik a leplen). 
  • A sarkoknál és talpaknál jól látható vérfoltok megerősítik a kivégzés ezen módját.
  • Az oldalsebnek megfelelő folt is megtalálható a vásznon. (Az egyik római katona lándzsával átszúrta Jézus oldalát.

Hétköznapi logikával nehezen magyarázható módon a Torinói lepel anyagában azonban nem mutathatók ki sem bomlási folyadékok vagy gázok maradványai (melyek a halál beállta után két nappal kezdenek megjelenni), se nem láthatóak olyan elmaszatolódások, amelyek azt mutatnák, hogy a holttestet kiemelték volna a lepelből, avagy a halottnak hitt személy felkelt volna onnan. 

Fanti professzor szerint „a test megsemmisült a lepelben, dematerializálódott…”. A mai fizika azonban csak egyetlen jelenséget ismer, ami valamely tömeg eltűnését úgy eredményezi, hogy az teljes egészében energiává alakul, az ún. „anyag-antianyag annihilációt“. Ez a folyamat azonban, amelyet szubatomi szinten, elemirészecske-kutatók már képesek voltak ugyan előállítani, nehezen alkalmazható erre az esetre.

Felvetődik ugyanakkor, hogy mi rajzolhatta ki a test körvonalát, hiszen semmilyen festéket vagy egyéb anyagot nem találtak, mintázat csak a vászon rostjainak külső felületén található. Egyes tudósok szerint a holttestet néhány másodpercig ismeretlen sugárfajta érhette, proton- vagy neutronkisülés, lézer- vagy UV-sugárzás formájában. A számítások szerint azonban ehhez megközelítőleg 34 millió kilowattos energiájú nyalábra lett volna szükség, amilyet ma sem tudunk előállítani, és semmi sem utal arra, hogy a természet hasonlót produkált volna bármikor, nemhogy ott és akkor.

Az is kérdéseket vet fel, hogy a zsidók nem így temetkeztek, hanem ruhába öltöztették a holttestet, ugyanakkor megmosva és megkenve tették sírba a halottaikat. Felvetődhet persze, hogy a péntek este beálló ünnep miatt nem volt idő minderre, és Mária Magdolna azért tért vissza a sírhoz, hogy pótolja mindezt.

Az 1988-ban elvégzett C14-es radiokarbon-vizsgálat után sem lettünk okosabbak. Ezt három egyetemen (Oxford, Zürich, Arizona) végezték, és megállapításuk szerint a lepel keletkezése 1260 és 1300 közé tehető, de ezt sokféleképp kérdőjelezik meg éppúgy, mint az 1973-i anyagminták alapján kilenc éven át tartó pollenelemzés eredményeit. 

Utóbbiak a talált negyvenkilenc pollenfajta között hatról bebizonyították ugyan, hogy csak Jeruzsálem környékén található fajtól származnak (köztük a töviskoszorút legvalószínűbben alkotó Gundelia tournefortii-ról, és segítségükkel jól rekonstruálható a lepel útja a Szentföldről Európába, ugyanakkor nem adtak magyarázatot arra, hogy miként lehet közöttük olyan virágok pora, amelyek egy nap csak egy órán át nyílnak, délután 3 és 4 között, illetve egy részük csak decembertől áprilisig, mások viszont márciustól júniusig virágoznak. Talán mégis sor került a holttest kenésére, és a pollen az olajokból, kenőcsökből került a szövetre. A virágporokon kívül arany, ezüst, bronz és más elemek is kimutathatóak a lepelből, amire megint csak nem egyszerű magyarázatot találni, de talán a korábbi tárolóhelyek nyomai.

A Torinói lepel hosszú története is bővelkedik megkérdőjelezhető epizódokban. I.sz. 340 körül Szent Cirill említi, hogy Jeruzsálemben látta a leplet, amelyet azután Edessza városába vittek át, majd onnan 574-ben a bizánci birodalom fővárosába, Konstantinápolyba, amelyet azután 1204. áprilisában a keresztesek kifosztottak, és felgyújtottak. A lepelnek akkor hosszú időre nyoma vész. (I. Theodórosz császár így írt erről III. Ince pápának: „A velenceiek szétosztották egymás közt a kincseket, ugyanezt tették a franciák az ereklyékkel és a szent lepellel, amelyben Urunk a feltámadása előtt feküdt.”) 

A lepel szinte bizonyosan a Templomos lovagrendhez került, amelynek tagjai valószínűleg bálványként imádták, és talán Bafonettel azonosítottak. Annyi bizonyos, hogy 1353-ban I. Geoffroi de Charny szerezte meg a tárgyat, és négy évvel később kiállította a Champagne grófságban található Lireyben (Pierre d’Arcis, Troyes püspöke szerint elődjének, Henri de Poitiers püspöknek egy festő bevallotta, ő hamisította a leplet). 1453-ban az ereklye már a savoyai hercegi család tulajdona, amely hosszú ideig Chambéry-ben őrzi, ahonnan 1578-ban vitetik mai otthonába, a torinói Szent János-katedrálisba. A savoyai nemzetséghez tartozó utolsó olasz király, II. Umberto végül a Szentszékre hagyta a leplet,  azzal a megkötéssel, hogy nem mozdítják el Torinóból. 

Számos alkalommal készítettek fotográfiákat a lepelről, amelyek elképesztő eredményekkel jártak. Példának okáért a most 3D-s modellel előálló kutatócsoport 2004-ben bejelentette, hogy Fourier-transzformációs képelemző eljárással vizsgálva találtak egy másik arcot is a szövet hátoldalán (!). 

Végezetül nem feledkezhetünk meg a lepel magyar vonatkozásairól sem. Nemzetközileg is a magyar Pray-kódex az egyik legfényesebb bizonyítéka a Torinói lepel korai létezésének. A (latin és magyar) kétnyelvű kódex, amelyet első tudományos leírójáról, Pray Györgyről (1723–1801) neveztek el, valamikor 1192–95 között keletkezett a boldvai vagy a jánosi bencés apátság számára, III. Béla magyar király idején. 

Béla gyermekkorában Konstantinápolyban nevelkedett, ahol akkoriban péntekenként kiállították a nagyra tartott ereklyét, így ő is minden bizonnyal gyakran látta. (Lánya, Mária, aki ugyancsak Konstantinápolyban nevelkedett, még bizánci császárné is lett.) A kódex illusztrációján látható alakok valamennyien jellegzetes bizánci köpenyt viselnek. A Krisztus temetését bemutató illusztráción a test körvonala nem jelenik meg ugyan, annyi jól kivehető, hogy egy hosszú szövetdarabbal burkolják be a testet, a halotti leplen pedig egyértelműen felismerhető a később torinóinak elnevezett lepel két fő tulajdonsága, a halszálkás mintázat, és a négy, L-hez hasonló alakot formáló rés.

Kevesen tudják, de a lajosmizsei katolikus templomban a torinói lepelnek a torinói püspökség speciális műhelyében készült hiteles és hivatalos másolatát tekinthető meg, amely az eredeti lepel szövésével teljesen megegyező szövésű vászonra, különleges fotoelektromos eljárással készült. Torinóban is csak egyetlen, ezzel tökéletesen megegyező másolatot láthatunk, mivel az eredetit természetesen hét lakat alatt tartják, így megspórolhatunk magunknak egy piémonti utat, ha csak ezért látogatnánk meg az észak-olasz várost. Magyarországon még több helyen is találunk hasonló másolatokat a lepelről, így a győri Szent Kamillius-templom plébániáján, avagy Tiszaföldvárott, a Döbrei János úti római katolikus templomban, ahová a hívek számára Dinyés László festőművész alkotta újra ezt a titokzatos kelmét.