Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Vatikáni falatok – a Szentatya szereti a hasát

Vatikáni falatok – a Szentatya szereti a hasát
Toronyi Attila

Életrajz és receptgyűjtemény: kettő az egyben – talán így határozható meg a legpontosabban (és frappánsan) a Kossuth Kiadó remek kiadványának „műfaja”. Ferenc pápa asztalánál – olvasható a címlapon, s ha végigpörgetjük a több mint kétszáz oldalas kötetet, nemcsak a katolikus egyházfő életébe kapunk bepillantást, hanem kedvet kapunk a főzéshez-sütéshez is.

A húsvét előtti böjti időszakban a hívő ember igencsak megéhezik; nem csoda, ha összefut a nyála, amikor a mennyei ételekről készült fotókat látja a lapokon. A szerző, Roberto Alborghetti nem először ült oda számítógépe billentyűzetéhez, hogy népszerűsítse a vatikáni városállam első számú lakóját. Ezúttal azonban „a világ végéről hozott” pápa, Jorge Mario Bergoglio olyan jellemvonását állította az érdeklődés homlokterébe, amiről eddig csak kevesen tudtak. A Szentatya nemcsak az operát, az irodalmat és a focit kedveli (elvégre Argentínából jött), hanem a kulináris élvezeteket is. És mert eredeti végzettségét tekintve élelmiszervegyész, jól tudja, mitől ínycsiklandó az étel.

Amikor öt évvel ezelőtt a zsúfolásig megtelt vatikáni Szent Péter téren elmondta első vasárnapi üdvözletét, ezekkel a szavakkal bocsátotta útjukra az embereket: „Jó étvágyat az ebédhez!” Vagyis nemcsak igével él az ember! Pláne vasárnap délben, amikor terített asztal vár a családokra, s rajta minden jó, mi szem-szájnak ingere.

Az öt évvel ezelőtti pápaválasztás előtt rengeteg találgatás látott napvilágot a világsajtóban. A kiszivárgott hírek szerint a konklávé azt latolgatta, hogy ideje volna a sok európai jelölt után más földrészt (Afrikát, vagy Dél-Amerikát) is számba venni. A testület végül az ötödik fordulóban választotta meg Buenos Aires bíborosát, aki az első nem európai pápa III. Gergely óta. Nyilván olasz származása jó ajánlólevél volt a számára, hiszen apja a nagyszülőkkel vándorolt ki Itáliából Argentínába.

Alborghetti könyve fejezetenként térképezi föl Jorge Mario Bergoglio életútját, sőt olasz dédapjáról is megkapjuk a legszükségesebb információkat. Jorge Mario dédapját ugyanis Francescónak hívták, tehát a Ferenc név felvételét a felmenő előtti tisztelgésnek is tekinthetjük.

Argentínában népes bevándorolt közösségek élnek, közöttük több tízmillió olasz, akik őrzik anyanyelvüket, kultúrájukat – és konyhájukat. Bár a Szentatya Argentínát tekinti hazájának (és állítólag olykor depresszió gyötri a távolság miatt), mégis „otthoni” neki a pálya, ha az evésről van szó. A Ferenc pápa asztalánál című kötet negyven receptje közül is a legtöbb az olasz tájakat idézi: rizottó piemonti módra, csőben sült maccheroncini nápolyi raguval, costoletta alla milanese, genovai töltött dagadó stb. Akad közöttük egy „kakukktojás” is: „articsóka zsidó módra”. S hogy miért tette be ezt a szerző a kötetbe? A „zsidózás” oka prózai: a Szentatya olykor olyan küldöttséget fogad, amelynek tagjai között sok a zsidó vallású. Ilyenkor kóser menüt kínálnak, a vatikáni séfnek semmi dolga, lógathatja a lábát, mert az ételt az egykori római gettóban található Ba’Ghetto nevű étteremből hozatják.

Ne gondoljuk azonban, hogy a pápa afféle gourmet. Bár gasztronómiai ízlése kiváló, mégis az egyszerű ételek kedvelője. Valaha Latin-Amerika legnagyobb jezsuita oktatási intézményében volt rektor, s bizony előfordult, hogy kimenőt kapott a szakácsnő. Bergoglio ilyenkor kötényt kötött, kezébe vette a fakanalat, és elkészítette diákjainak az ebédet. Nem bonyolította agyon a feladatot, sokszor választott marhahúsból hátszínt vagy szegyet. Még Rosa nagymamától leste el, hogyan kell pácolni, fűszerezni. Jorge Mario atya tehát igencsak szeretett főzni, egyik unokaöccse szerint „szeretett olasz módra főzni”.

A pápa jól tudja, hogy a Földön rengetegen éheznek: az ENSZ adatai szerint több mint 815 milliónyian, és több mint 200 millió gyerek marad el a fejlődésben az elégtelen tápláltság miatt. Közben a fejlett világban egyre nagyobb a pazarlás, rengeteg ételt dobnak ki fölöslegesen. Laudato si’ kezdetű enciklikájában sürgeti egy olyan átfogó stratégia kidolgozását, amely előtérbe helyezi az étel „helyes és igazságos” elosztását, miközben az élelmiszerágazatnak kötelessége (lenne) figyelembe venni a környezetvédelem szempontjait is.

Az emberiség fejlődésének egyik fokmérője, hogy terítve van-e az asztal, s ha igen: mivel? Az „asztali örömök” egyszersmind hozzásegíthetik az embereket egymás jobb megértéséhez, hiszen – ahogyan a vatikáni szólásmondás tartja – „az utolsó vacsora óta az Egyházban mindig az asztalnál dőlnek el a fontos dolgok”. S persze nemcsak annál az asztalnál, amelynél egyházi személyek ülnek.

Bergoglio szerint Jézus távol állt attól, hogy megvesse a testet és a világ anyagi mivoltát. Például az ételt. A Szentatya ebben is az Emberfia követője, de Jézus nem is álmodhatott pizzáról (a pápa egyik kedvence), vagy az argentin konyha remekeiről.

Húsvét közeledtével nem árt tanulmányozni a pápai receptkönyvben található desszerteket is. A diós vagy mákos bejglit hiába keressük közöttük, de süthetünk például savarint. Ez a rumos piskótaféle Jean Anthelme Brillat-Savarin gasztronómusról kapta a nevét. A neves francia jogász és gyomorbarát Az ízlés fiziológiája című művében ezt írja: „Valakit étellel kínálni annyit jelent, mint boldoggá tenni, amíg a házunkban tartózkodik”.

Alighanem nagy lesz a jövés-menés a magyar családoknál is húsvétkor.

Békés ünnepet és jó étvágyat! (És kellemes olvasgatást…)

Ki ölte meg Jézust?

Az ítélet addigra már elkészült, mire a vádlott először állt a bíróság előtt, tehát Jézus pere – mai kifejezéssel élve – kirakatper, koncepciós per volt. (Talán a legelső.) A főpapok szilárdan eltökélték, hogy Jézust megölik.

A katolikus egyház évszázadokon át azt tanította, hogy „Jézust a zsidók ölték meg”, ami nagymértékben hozzájárult az antijudaizmus, az antiszemitizmus kialakulásához. 1965-ben a második vatikáni zsinat visszavonta az egyház „istengyilkossági” vádját a zsidó nép egészével szemben. Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek pedig egy 2011-ben megjelent könyvében arról írt, hogy Jézus haláláért a zsidó vallási vezetők felelősek. A volt pápa ebben az összefüggésben János evangéliumára utalt, de zsidókon szerinte János a hatalmukat féltő vallási arisztokratákat érti. „János a zsidó kifejezést nem a modern ember által belehallható rasszista értelemben használta, és nem is Izrael népére értette. János maga is zsidó volt, akárcsak Jézus, és Jézus összes követője. A kezdetekben a keresztény közösséget kizárólag zsidók alkották. János evangéliumában, amikor arról van szó, hogy a zsidók felelnek Jézus haláláért a zsidó szón egyértelműen nem a népcsoportot, hanem a vallás vezetőit kell érteni” – írta Ferenc pápa elődje.