Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Húsvétkor feltámadásról és embertelenségről

Húsvétkor feltámadásról és embertelenségről
Simó Endre

Április 4-én egy éve annak, hogy a budapest-gazdagréti Szent Angyalok templomában végső búcsút vettek a meghurcolásába belehalt Hüvelyes Lajostól, akit Budapest-Terézváros elöljárói lakoltattak ki 2016 nyarán félig bénán, 70 évesen. A Magyar Szociális Fórum a feltámadás napján azzal adózott emlékének, hogy szembeállította keresztény elitünk embertelenségét a krisztusi önfeláldozással az emberért. Az MSZF felidézte Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapító-szervezőjének Hüvelyes Lajos temetésén elhangzott beszédét:

„Bátornak lenni az embertelenségben sohasem volt könnyű, de mindig megérte, mert utat nyitott egy emberségesebb világ felé. Hüvelyes Lajos fél bénán is megmutatta, mit kell tenni, ha az ember nem akarja hagyni, hogy eltiporják.

„Aranykezű kárpitosnak” hívták a József Attila színházban, utolsó munkahelyén, mielőtt agyvérzés bénította volna meg. Ő öltöztette díszbe a színpadot, és varázsolt hangulatot a színdarabnak a bútorok nyelvén. Aztán magára maradt 20 négyzetméteres önkormányzati bérlakásában, egyetlen hűséges társával, Méri kutyával. De tőle is elválasztották. A terézvárosi úriház népét zavarta a szegénység szaga és féltette tőle üzletét.

Mert hiszen az üzlet – ugyebár – előbbre való az embernél!  Ahelyett, hogy segítettek volna neki, kiközösítették a 70 éves mozgáskorlátozott embert. Üldözni kezdték, és kilakoltatását követelték.  Terézváros vezetése pedig az embertelenségnek engedett, és úgy döntött, hogy kilakoltatja őt. Tavaly júliusban tiszti orvost és rendőri osztagot rendeltek ki ellene, mert megtagadta, hogy odébb álljon, és félig bénán is ellenállt a kilakoltatásnak. Bilincsbe verték, és elmegyógyintézetbe hurcolták. – Hiszen csak hibbant lehet, aki kiáll önmagáért és emberi jogaiért! Vagy nem? Szakértői bizottság állapította meg, hogy nem elmebeteg, és hogy sem kezelésre, sem gyógyszerezésre nem szorul, mégis egy hónapon át tartották benn.  Terézvárosi kilakoltatóinak erkölcsi magaslataira mi sem jellemzőbb, hogy elmegyógyintézetbe zárásáért egy olyan személyt rágalmaztak meg, aki Hüvelyes Lajost védte a kilakoltatástól. A pszichiátriáról Tatárszentgyörgyre szállították titokban, nehogy segítőtársai megtudják, hová került. Tíz napig kutattunk utána. Mivel Terézváros nem gondoskodott az állapotának megfelelő ellátásáról, a mozgáskorlátozott ember elesett, és nem tudott többé talpra állni. Másnap ájultan találtak rá, és kaparták össze a földről, hogy aztán mentővel kórházról-kórházra szállítsák, míg végül Csepelen kötött ki egy elfekvőben, majd néhány hónapra rá a Szent István kórház elfekvőjébe került, ahol idén február 4-én, 72 évesen meghalt.

Semmije sem maradt erkölcsi hagyatékán kívül. Gondnok-gyámjától még a nyugdíját sem kapta meg tavaly augusztusa óta. Törődésben csak olyanoktól részesült, akik meghurcolásáig nem is ismerték. Köszönet jár az önzetlen segítségért Oleszjának, Renátának és Endrének!

A Magyar Szociális Fórum képviselőjeként mellette maradtam mindhalálig. Pár nappal az előtt, hogy örökre lehunyta volna szemét, megkérdeztem tőle, fellebbezzünk-e az Alapvető Jogok Biztosánál a lakhatásával kapcsolatos elutasító határozat miatt. Hüvelyes Úr így válaszolt: „Harcoljunk a végsőkig! Hisz’ nem csak rólam van szó!”

Bátorságot akart önteni másokba. Kiállásával ez a rokkant ember példát mutatott az egészségeseknek. Azt üzente nekünk, hogy ne csüggedjünk, hanem vállaljuk önmagukat. Ez az érték az ő hagyatéka!  Lelkemben ezt fogom megőrizni róla, együtt pajkos mosolyával, és huncut tekintetével.

Tisztelettel búcsúzom tőled, embertársam! Örülök, hogy megismerhettelek! Hüvelyes Lajos Úr! Áldásunk Rád, szeretetünk áldása.”