Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Radosza kisasszonyai

Radosza kisasszonyai
Horváth Kálmán

Amikor az embert elkapja a gerjedelem, akkor elkapja. Titkolja egy darabig, aztán érzi a kényszert, kiadja a titkot, még akkor is, ha egyébként ez nem szokása, Veress Jenő a tanúm, hogyan őriztem az információt egy miniszterelnöki csemete házkutatásáról, seggbe is rúgtak érte, de akkoriban sokan jártak így közülünk, nem csináltunk ügyet belőle. De ez a mostani dolog, ez más.

Ez a titok nem hagy nyugodni, meg kell osztanom veletek, mert a cinkosaimmá akarlak tenni benneteket. A lényeg az, hogy szerelmes lettem Radosza Sanyiba. Villámcsapásként jött az érzés, a gerjedelem, tegnap még nyugodtan néztem a tévét, fociztam, és ha a Mai Nap-os kollégáimra gondoltam, akkor a szép lányok, beírók, ügyintézők, a deszkből Andreák, Annák, Olgák és persze mások arca villant fel, irigyeltem a párjaikat, de az, hogy én Radoszával valaha is összejöhetek: na, ne tessék már viccelni! Pedig megtörtént (beíró lányokkal, ügyintézőkkel, Andreákkal, Annákkal, Olgákkal soha, legalább is így emlékszem), de Sanyival igen.

A villámcsapást egy kézirat idézte elő, Sanyi küldte emailben, előtte telefonált, hogy egy kisregény, érdekelné a véleményem, nem mintha sokat adna rá, de eddig mindenki leszólta: könyvtáros, pénztáros, szertáros, pedig tíz év munkája, ha szőlőt termeszt, ennyi idő alatt már bora lenne, szóval ha nekem sem tetszik, akkor helyreáll a világ rendje, ő beletörődik, én meg mehetek oda ahova tartozom, a könyvtárosok, a pénztárosok, a szertárosok közé, manapság ez a társadalmi mobilitás. 

Nyugdíjastól ritkán kérnek szívességet, ráadásul nekem egy Radosza-kézirat maga az időutazás, lapzárta után negyedórával, az a kurva vonat Maglódról mindig késett, Magyarország rendszert váltott, de a kifogás maradt a régi, a távolság azért van, hogy a szerkesztő tudja, miért kapja a fizetését. Igaz, ennél több macera nem volt a műveivel, amikor megérkeztek, ha megérkeztek, nemcsak a betűk, hanem a gondolatok is a helyükön voltak, Sanyi nem a körömkefével kapargatta a dolgokat, ásót használt, a mélységeket kereste, és találta meg, magam sem tudom, hol, erről csak Varga Zsolt vagy Muzslai Zoli rendelkezhetett ismerettel, általában ők hármasban oldották meg a világ gondjait, de igazából soha nem tudták a munkát befejezni, a pénzük ehhez kevés volt, csak a tanulságig jutottak el: a Jóisten a tehetséghez adta a szomjúságot is. 

Ilyesmi járt az eszemben, amikor a kézirat megérkezett. Kisregény, óriás terjedelemmel, Kisasszonyok völgye címmel. Csináltattam róla egy papírváltozatot, azt a feleségemnek adtam. Olgi a világ legpedánsabb asszonyai közül az egyik, élete egyik részében az otthonunkat tartja rendben, a másik felében engem, szeret olvasni, de a képernyőt nem kedveli, gondoltam amig a betűk között molyol, addig nem szól a szétdobált zoknik vagy a kutyakolbászos tálcák miatt. Ő tehát papírról olvasta a regényt, én a monitorról, és egyszer csak Olgi felsikított. Nem mondom eseménytelennek a házasságunkat, de már több benne a lecsó, főként nyáron, mint a sikongatás, ezért felkaptam a fejem.

Ez nagyon jó – mondta Olgi, és teli szájjal nevetett. Családunkba így tört be a Kisasszonyok völgye. Feleségem hajnalig olvasott, én hamarabb abbahagytam, amerikai foci ment a tévében, de később mindent bepótoltam. Eddig nem nagyon hittem a csodában, abban meg pláne nem, hogy a csoda a keresztségben a Radosza nevet kapja, de be kellett látnom, hogy egy megátalkodott ateistából is lehet hívő, ha megtalálja a maga Messiását. És én megtaláltam, meghajoltam előtte. Elolvastam másodszor a Kisasszonyok völgyét, aztán harmadszor, és mindig újabb élménnyel ajándékozott meg. Beleszerettem. Olykor próbáltam megtalálni magamat benne, mintha nélkülem nem jöhetett volna létre, hát persze, én küldtem Sanyit kocsmatúrára, kupi tesztre, innen az ismeretek, talán a pontosságról is beszélhettem neki, nehogy már kimaradjak a halhatatlanságból. 

A regény most jelent meg, szerintem a könyvhét egyik szenzációja. Ha kérdezitek, hogy miről szól, széttárom a kezem. Amikor olvassátok, akkor rájöttök, hogy egyszerűbb szeretni, tisztelni, mint mesélni. Most túlzok, van miért, a regény, amolyan Magyarországon átívelő, korokat, sorsokat, nemzeti tragédiákat keretbe foglaló eposz, egy kicsit, az, ami az oroszoknak a Csendes Don vagy az amerikaiaknak az Édentől keletre, talán Sanyi nem haragszik meg, hogy Solohovot vagy Steinbecket hozzá mérem. Szóval ajánlom mindenkinek a Kisasszonyok völgyét, és vele a büszkeséget, a mi kutyánk kölyközte, a maglódi személy, pedig ezentúl legyen Aranyvonat.