Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Dell: a cégek nyolcada még el sem kezdte a digitális transzformációt

Dell: a cégek nyolcada még el sem kezdte a digitális transzformációt
Rusznák Gábor

Az első számú informatikai vezetők (közkeletű betűszóval: CIO-k) jobban járnak, ha az informatikai veszélyek helyett az üzleti kockázatokkal érvelnek, amikor IT-biztonsági beruházásokról győzködik a tulajdonost vagy a vezérigazgatót – derült ki a Dell EMC fórumon Budapesten. Beszédes adatokkal találkoztunk a munkahelyek digitális átalakítását vizsgáló közös Dell–Intel-felmérésben is: az alkalmazottak 42 százaléka például hajlamos új állás után nézni, ha nem elégedett a munkahelyén használt technológiával. (Kép: SAP Business One Blog)

Margaret Franco,  a Dell európai, közel-keleti és afrikai piacokért felelős marketingvezetője

A cégek közös felmérésében megkérdezett 4000 (!) vállalat mindössze 5 százaléka gondolja úgy, hogy sikeresen lezárta a munkahelyek digitális transzformációját, nyolcaduknál azonban még el sem kezdődött ez a folyamat. Eközben a felsővezetők több, mint háromnegyede tart attól, hogy a modern technológiákkal dolgozó start-upok a közeli jövőben megingathatják a cég jelenlegi piaci pozícióját –mondta a fórum nyitó előadásában Margaret Franco, a Dell európai, közel-keleti és afrikai piacokért felelős marketingvezetője. A szakértő szerint az IT-biztonsági problémák ma már kifejezetten felsővezetői döntéseket követelnek, a CIO (azaz: informatikai vezérigazgató-helyettes, igazgató, ügyvezető igazgató, főosztályvezető, irodavezető) pedig jobban jár, ha az informatikai veszélyek helyett az üzleti kockázatokkal érvel, amikor IT-biztonsági beruházásokról győzködi a felső vezetést.

Frank Hennig, a Microsoft Dell-csoportjának hardver-értékesítési vezetője az EMEA-régióban.

A biztonsági rések 95 százaléka a végpontokon keletkezik. Ha egy cégben elküldünk 100 e-mailt valamilyen káros csatolmánnyal, akkor a címzettek közül 23-an megnyitják a levelet. Ennél ijesztőbb adat, hogy 11 százalékuk gondolkodás nélkül rá is kattint a csatolmányra – mondta előadásában Frank Hennig, aki a Microsoft Dell-csoportjának hardver-értékesítési vezetője az EMEA régióban. A felsővezetők háromnegyede tart az informatikai kockázatoktól, ugyanakkor előfordul, hogy egy cég informatikai rendszereiben a támadás után csak 200 nappal (!) fedezik fel a káros kódot vagy alkalmazást.

Veres Mónika, a Dell értékesítési szakértője.

Mivel a munkavállalók többféle eszközön, gyakorlatilag folyamatos multitasking-módban dolgoznak, 42 százalékuk hajlamos új állás után nézni, ha elégedetlen a munkahelyén használt technológiával – erről Veres Mónika, a Dell értékesítési szakértője beszélt. Úgy véli: a cégeknek 3 év után érdemes megkezdeniük az eszközök cseréjét, mert a gépek birtoklási összköltsége (TCO – Total Cost of Ownership) a harmadik év után meredeken emelkedni kezd. A TCO-nak mindössze ötöde a beszerzési költség, a fennmaradó 80 százalék üzemeltetésre és karbantartása megy el.