Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Európa-nap: 13-án 14 éve

Európa-nap: 13-án 14 éve
Infovilág

Szeretettel várják az érdeklődőket, az Európa pártján állókat május 13-án a budapesti Szabadság térre, az európa-napi családi fesztiválra. A rendezvényt az idén is a várhatóan sok ezer résztvevővel elrajtoló futóverseny nyitja meg, amelynek 14 kilométeres távja a Magyar Köztársaság uniós csatlakozásának 14. évfordulóját jelképezi.


Az Európa-napi fesztiválon idén a többi között fellép a Budapest Bár, a Pál Utcai Fiúk együttes, valamint Szalonna és Bandája is. A gyerekes családokat Bíró Eszter „Állati zenés ABC” gyermekkoncertje, Bolba Éva és a JAZZterlánc,valamint az Ákom-Bákom Bábcsoport és a Mintapinty zenekar produkciói várják majd. Az Európa-napon kezdődik az EU&ME kampány, amelynek célja az, hogy felhívja a fiatalok figyelmét az Európai Unió közös vívmányaira és előnyeire.

A futóversenyen hazánk hírességei közül részt vesz: Kovács Katalin többszörös világ-, Európa-, és olimpia bajnok kajakozó, Michl Juli színész, Molnár Andi műsorvezető, Tatár Csilla műsorvezető és Gömöri András Máté színművész. Az eseményre kilátogat Fenyvesi Zoltán, alias wheelchairguy is. A futás rajtja: május 13. vasárnap, délelőtt 10 óra; helyszíne a pesti Szabadság tér.


Az európa-napi rendezvényt megnyitja és köszöntőt mond Járóka Lívia, az Európai Parlament alelnöke. Délután három órától az Európa Pont sátornál Ujhelyi István európai parlamenti képviselő találkozik az érdeklődőkkel. Az ünnepélyes megnyitó után hirdetik ki a futás eredményét. A megnyitó vasárnap délben lesz.

Az európa-napi rendezvényt az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezi együttműködésben a miniszterelnökséggel és a fővárossal. A programok ingyenesek.