Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Orbán politikája ellentmond minden demokratikus és európai elvnek

Orbán politikája ellentmond minden demokratikus és európai elvnek Orbán politikája ellentmond minden demokratikus és európai elvnek

Lerombolják a véleménynyilvánítás szabadságát, és aláássák azt az eszmét, hogy a nem kormányzati szervezetek hálózata, a civil társadalom lehet a demokrácia alapja – egyebek közt ezzel a megállapítással reagált a Magyar Helsinki Bizottság vezetője arra, hogy a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Intézete Budapestről átköltözik Berlinbe.

Pardavi Márta a bécsi Kuriernak elmondta: naiv hitnek bizonyult, amit az Európai Néppárton belül sokan osztottak, hogy Orbán Viktor a választási győzelem után enyhíti a nyomást. Pardavi szerint a magyar miniszterelnök tökélyre fejlesztette a taktikai manőverezést: mindig elmegy a vörös vonalig, és ha a nemzetközi tiltakozás túl hangosnak bizonyul, akkor egy lépést hátrál.

Orbán Viktor a tekintélyelvű állam irányába halad, és pontosan tudja, hogy ehhez mire van szüksége: mindenekelőtt a média feletti ellenőrzésre. Ez teszi lehetővé például azt, hogy az emberi jogi szervezetek valódi tevékenységéről nem is szerez tudomást a közvélemény. A Helsinki Bizottság például nemrégiben szenzációszámba menő módon pert nyert a magyar legfelső bírói fórumon a kormánnyal szemben. A kormányt kötelezték arra, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot a szervezettől a sérelmére elkövetett rágalmazás miatt, és ezen felül pénzbüntetést is kiszabtak. A magyar médiában erről egy szó sem esett – állítja Pardavi Márta a Kurier szerint. A Soros-támogatásban részesülő Magyar Helsinki Bizottságról a választási kampány során egyebek közt olyasmiket terjesztettek a kormányhű médiában, hogy a menekültek elszállásolása végett lakásokat akarnak lefoglalni Budapesten.

Orbán – ismerteti a Kurier Pardavi Márta véleményét – távol akarja tartani a polgárokat a politikától, propagandája piszkos üzletnek állítja be a politizálást. És ez működik is, a legtöbb magyar kétszer is megfontolja, mielőtt politikai véleményt nyilvánít, hiszen azzal árthat a saját karrierjének, és akár az állását is elveszítheti. A Magyar Helsinki Bizottság vezetője emellett úgy véli, hogy minden egyes ember, aki hátat fordít az országnak, és távozik, Orbánt juttatja egy lépéssel közelebb a céljához.

Egy másik bécsi lap, a liberális szemléletű Der Standard az osztrák közmédia orbanizálásáról ír, annak nyomán, hogy a kormánykoalíció szélsőjobboldali tagjának, a Szabadságpártnak a politikusa, Norbert Steger lett az ORF állami rádió és televízió felügyelő tanácsának az elnöke.

A lap megírja, hogy Steger egy riportert kioktatott arról, nem szabad pimasz kérdéseket feltennie a politika titánjainak. Az ORF külföldi tudósítói hálózatáról úgy vélekedett, hogy annak egyharmadát le kellene nyesni. Szerinte a budapesti ORF-tudósító kiegyensúlyozatlan beszámolókat küld haza – arról az Orbán Viktorról, jegyzi meg a Der Standard, aki éppen most jelentette be, hogy Magyarországon véget ért a liberális demokrácia korszaka, és akinek a politikája ellentmond minden demokratikus és európai elvnek. A lap ugyanakkor megjegyzi: miközben Steger szerencsétlen megjegyzéseket tesz a nyilvánosság előtt, elképzelhető, hogy ennél is veszélyesebb a háttérben működő Gernot Blümel néppárti médiaügyi miniszter, aki az ORF-et részlegesen ki akarja árusítan a magántőkének.

A Steger kinevezéséről szóló beszámolójában a Heute című osztrák hírportál is kitér arra, hogy a szabadságpárti politikus nemrégiben követelte Ernst Geleg budapesti ORF-tudósító elbocsátását, mert szerinte egyoldalúan számolt be a magyar parlamenti választásról.

A Reuters hírügynökség ismerteti Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök azon kijelentését, hogy számos európai országban figyelmen kívül hagyják azokat a veszélyeket, amelyeket az orosz politikai beavatkozási kísérletek jelentenek annak érdekében, hogy Európát az eddiginél is erősebben függővé tegyék az orosz energiáról. A Globsec pozsonyi biztonsági konferencián elhangzott beszédében a pártonkívüli szlovák államfő, akinek a tényleges kormányzati tevékenységre nincs igazán érdemi befolyása, szóvá tette, hogy sok politikus nem akarja meghallani az orosz kémekről szóló megállapításokat, és senki nem keresi, kik állnak a társadalmat támadó propagandatevékenység mögött. A Reuters megjegyzi, hogy Szlovákia volt az egyetlen olyan közép-európai ország, amelyik nem utasított ki orosz diplomatákat Szergej Szkripal megmérgezésének az ügye nyomán. A konferencián, amelyet az orosz ENSZ-nagykövet jelenlétében nyitottak meg, Andrej Kiska az európai stabilitásra nézve ártalmasnak nevezte az Északi Áramlat-2 projektet, amelynek értelmében a Balti-tenger mélyén akarják lefektetni a Németországba orosz gázt szállító újabb vezetéket.

Végül nagyon röviden megemlítem, hogy a Russia Today orosz állami hírportál terjedelmes cikket közöl arról: a Brexit után itt a Brexodus, vagyis hogy az elmúlt években az Egyesült Királyságban megélhetést talált kelet-európaiak egyre nagyobb számban távoznak az unióból kilépni készülő Nagy-Britanniából – bár még így is nagyon sokan vannak. Londoni hivatalos statisztikai adatok szerint ez év első három hónapjában 2 millió 292 ezer nem brit uniós polgár élt az Egyesült Királyságban, ami 28 ezer fővel – 1,2 százalékkal – kevesebb, mint az előző év azonos időszakéban mért adat.