Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Olvasók vagyunk? – csütörtöktől ünnepi könyvhét 89-edszer

Olvasók vagyunk? – csütörtöktől ünnepi könyvhét 89-edszer
Toronyi Attila

Egy híján 90 esztendeje, 1929 óta rendeznek a fővárosban – és évek óta számos megyeszékhelyen – júniusban ünnepi könyvhetet. Olvasó nép lennénk? A rendezők az idei, június 7-én kezdődő és 11-ig tartó eseménynek mindenesetre egy akár sulykolásnak is tekinthető mottót választottak: OLVASÓ VAGYOK!

A kortárs magyar irodalom legnagyobb szabadtéri ünnepe 1929 óta a könyvhét. Csak egyetlen évben, 1957-ben maradt el a Supka Géza régész által kezdeményezett rendezvény. Most a budapesti Vörösmarty tér öt napon át tartó, fieszta hangulatú könyvbemutatók, író–olvasó-találkozók, beszélgetések, dedikálások, zenés programok helyszíne lesz. Az idén több mint háromszáz új kötet jelenik meg, s mint a mai beharangozón elhangzott: a 76 hazai és 16 határon túli kiadó zömében szépirodalmat, verses, illetve prózai köteteket kínál. Emellett 25 esszégyűjteményt, 22 irodalomtudományi, 21 történelmi munkát, 11 szociológiai és filozófiai művet, nyolc művészeti albumot, valamint négy antológiát találhatunk a standokon. Meglepő a lírai és gyermekirodalmi kínálat megerősödése, 52 gyerek- és ifjúsági könyv szerepel a kínálatban –­ mondta Gál Katalin, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) elnöke. Összesen mintegy 960 ezer forintot kell betennie a pénztárcájába annak, aki az összes újdonságot meg szeretné vásárolni. A kiadványok átlagára mintegy 3100 forint, a legdrágább könyv 8300, a legolcsóbb 1400 forintba kerül. Ahogyan erről az INFOVILÁG már beszámolt, a piacvezető Kossuth Kiadó mellett a kisebbek is igyekeznek kitenni magukért. A Magvető Kiadó összesen 14 kötettel érkezik, és akad olyan kiállító is, amelyik egyetlen új könyvet kínál.

Érdemes megemlíteni a gazdag választékból a 25 éves Fedél nélkül folyóirat új szerzői antológiáját, Az elmúlásunk hamutartóját, illetve Péntek Orsolya albumát, amely a magyar fotó 150 évét tekinti át. A gyermek- és ifjúsági irodalom kiemelt szerepére jellemző, hogy a könyvünnepet Berg Judit József Attila-díjas meseíró nyitja meg.

A vidéki megnyitó helyszíne az idén Szekszárd városa.

A Vörösmarty téri színpad szombat este Grecsó Krisztián, Dés László és Dés András zenés irodalmi estjével, vasárnap pedig Závada Péter, Kemény Zsófi, Simon Márton, Boros Levente és Ratkóczy Huba műsorával várja a közönséget.

Érdekesség, hogy a tanácstalan, potenciális olvasóknak „könyvsommelierek” (Nyáry Krisztián és Török András) kóstolják meg előre a kiadványokat, azaz személyes könyvválasztási tanácsokkal szolgálnak.

A rendezők gondolnak a térre látogató külföldiekre is, akik nyilván elámulnak a nagy tolongás láttán. Ők a magyar irodalom fordításaival ismerkedhetnek meg. Ugyancsak új kezdeményezés, hogy a 47-es és 49-es vonalán könyves villamos is közlekedik. Szombaton és vasárnap délután írókkal, költőkkel lehet a járatokon találkozni.

A könyvhét kísérő rendezvényeként június 15-én a MKKE és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület közösen emlékezik meg az V. kerületi Kossuth Lajos utca 16. számnál arról, hogy 1944-ben az akkori könyvnapon 120 zsidó származású magyar és 130 külföldi szerző művét zúzták be.

A könyvhét nem hagyja cserben az olvasási nehézségekkel küzdőket sem. A DISZLEXIA KIÁLLÍTÁS azt mutatja be, hogyan fogadják be az írott szöveget az ilyen fogyatékkal küzdők. A tárlat dizájnját Daniel Britton brit művész készítette. A kiállítandó műveket azért hozta létre, mert hisz benne, „hogy ha közelebb jutunk a diszlexia, az olvasási nehézséggel küszködők megértéséhez, jobb eséllyel tudunk megfelelő oktatási feltételeket teremteni a diszlexiás tanulóknak.” Gyarmathy Éva szerint diszlexiával kapcsolatban ma is sok a félreértés, hiszen a diszlexia nem azt jelenti, hogy valaki nem tud olvasni, a diszlexia az olvasás elsajátításának a zavara. „A diszlexiások felnőttként is kicsit máshogy olvasnak, de olvasnak, sőt írnak is, számos kiemelkedő diszlexiás szerzőt ismerünk – fogalmazott a szakpszichológus.