Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Büdös történet, intellektuálisan

Büdös történet, intellektuálisan
Horváth Kálmán

Eddig azt hittem, hogy csak úgy, mint mások, én is világra jöttem, de ma már tudom, hogy érkezésem intellektuális kihívás volt. Május elsején reggel, születésem után, valamelyik mókás kedvű nővér, akkor még voltak ilyenek, szóval közülük az egyik, nemzetiszínű szalagot kötött a fütyimre, és így mutatott meg a fáradtságtól meggyötört anyámnak. (Kép: 123RF.com)

Nem azért, hogy dicsekedjem, de férfiembert így, azóta sem ünnepeltek a szerszámáért. Vadidegen betegek gratuláltak, pedig még nem méret volt a lényeg, de a jókívánság elhangzott: kisöreg, használd egészséggel!

Ebbe a feneketlen jókedvbe rondított bele az osztályvezető orvos, „a kórház, nem kocsma” dörmögte, aztán a nővérkével levettette ékemről a díszemet. A történet, azaz a történelem ezzel nem ért véget, a főorvosnak is volt főnöke, az igazgató, ő pedig azt mondta, hogy május elseje a munkásosztály ünnepe, az elvtársnők nem korlátozhatók a döntéseikben. Ezért a személyzet a szalagot a pólyámra kötötte, és mint ünnepeltet, délben az ablakból mutattak meg a kórház előtt felvonulóknak.

Szüleimben mély nyomot hagyott a kezdet, mert első születésnapomon ugyanígy, ugyanott felpántlikáztak. Nekem már akkor sem tetszettek az ünneplések, ma is irtózom mindenfajta felhajtástól, ezért intellektuális fejlődésemet bizonyítva, saját kezűleg téptem le a szalagot a fütykösömről. A bírósági tárgyalást megelőzvén, nem azért, mert nemzeti volt, hanem azért, mert szorított. Nagyon nem részletezném, de a következő kihívást a bili, irodalmi nyelven, az éjjeliedény jelentette, vélhetően első használatakor rájöhettem, hogy amire nappal kényszerítenek, az nem lehet éjjeli, ezért, ha csak tehettem csapkodtam vele, a fülénél meg lehetett fogni, és olyan aprósággal nem törődtem, hogy mindezt üres vagy teli edénnyel teszem. Az én első emlékezetes intellektuális kihívásomat a leszokás hozta el, de mint annyi más az életemben, ez sem ment könnyen, hogy ne kelljen a bilivel életvitelszerűen harmonizálnom, maradtam a hagyományos, gatyába, nadrágba pottyantó módszernél, ami arra jó volt, hogy szabadságra neveljen: az ember inkább fintorog a saját sz…tól, mintsem engedjen az erőszaknak.

Régi emlékek ezek, hálás lehetek mindazoknak, akik eszembe juttatják. Nemrég, a Fidesz hagyományos kötcsei piknikjén, a testőrök élő falként védték a vendégeket, a sajtótól, de nem mindenki futhatott el a kérdések elől. Néhány politikust elcsíptek a riporterek, de a legtöbbtől visszaköszönésre sem tellett, csak arra, hogy érdeklődjenek az újságírók édesanyja után. Nemzetünk széplelke, a művészet oltalmazója magyarázta el, hogy az újságírók intellektuálisan fejletlenebbek a kérdezetteknél, tehát felesleges nekik válaszolni, úgy sem értenék meg. Igaza van, manapság minden hatalmon lévő politikus tévedhetetlen, ők még azt is tudják, hogyan lesz fából lesz vaskarika, civilből ellenség, közérdekű adatból államtitok, az intellektuálisan fejletlen újságíróból ellenség, a fejlettből pedig pártkatona.

Ebben a világban veszélyes emlékezni, jobb nem tudni, hogy ki honnan jött, miért lelkesedett, a múltat intellektuálisan le kell zárni, és a kulcsot eldobni. Én is igyekszem mindent elfelejteni, főként az sz-betűs szavakat, a születésemet, lehet, hogy vörös volt a nemzetiszínűként emlegetett szalag, az édesanyámat, pedig ósdi módon készített fel az életre, amikor hazudtam megpofozott, ha a gyengébbet bántottam, a vesztest védte, a lopásról pedig csak azért nem szoktatott le, mert nem kaptam rá.

A hatalomba bekapaszkodóknak is lehettek szüleik, talán már ők készítettek fel gyermekeiket az intellektuális kihívásokra, arra, hogy az igazságot és a gerincet hogyan kell ferdíteni, a közpénzt megszerezni. A lelkem mélyén tisztelem is ezeket az apákat, anyákat, mert nekünk, alattvalóknak, az intellektuálisan lemaradóknak már a végtermék jutott, kész nők és férfiak, de az ősök ott voltak a bűnök eredőjénél, az evolúciós lánc kezdetén, ők korai szakaszában láthatták a fejlődést, a becstelenség és a tisztesség összemosódását. Ott voltak, ott lehettek, de a kezük nem lendült, nekem pedig még mindig fáj az arcom a pofontól, magyarázhattam, hogy intellektuálisan maszatolom a bili tartalmát, anyám és apám egységesen mondta: egy nagy szart!