Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: elment az „etalon” reformer

Az újságíró archívumából: elment az „etalon” reformer
Kocsis Tamás

 

Életének 96. évében, pénteken elhunyt Nyers Rezső, közgazdász, politikus, az 1968-i gazdasági reform atyja, az MSZP első elnöke – tette közzé a Népszava. (Nyitó képünkön: az új gazdasági mechanizmus kibontakozásával egyidejűleg megépült győri Rába futómű- és motorgyárat, később a kamiongyártást már Brezsnyevék már nem tudták leállíttatni…)

Az MTI Foto felvételén: Nyers Rezső felszólal az Országházában.

Nyers Rezső (1923–2018) a tavasszal töltötte be 95. életévét. Egy olyan ember halt most meg, aki ritka módon, egyetlen mondatban is jellemezhetően működött egész politikai életében: mindenkor, a legkényesebb helyzetekben is ellenpólusát testesítette a magyar szociáldemokrácia kacskaringós itthoni történetében a harsányságnak. A felkészültsége volt ehhez az alap. Konkrét tudását mindenkori konkrét ügyekben többnyire azok sem merték nyíltan megkérdőjelezni, akik a szándékait, jó és rossz lépéseit és a következményeit igencsak kritizálták, bírálják ma is. Másrészt: nem egyszer azok is politikai ellenfelei voltak, akik a szövetségeseinek kívántak látszani – bár ezt ő mintha a kelleténél gyakrabban nem vette volna észre. Vagy ha mégis észrevette, azt titokként magába rejtette. 

Pályafutását már az minősíti, hogy annak szinte minden időszakáról érdemes, lehet és kell is vitázni; teszik is, politikusok, közgazdászok, történészek, mások, egyaránt az ideológiai paletta minden oldalán. Mert teljes élet élt, azzal a vegyes sikerrel, ami elkerülhetetlenül következett abból a szerepből, amit többnyire maga vállalt fel, máskor meg egyszerűen jutott neki, ingoványos 20. századunk 40-es éveinek elejétől (az élettől kapott ráadásként) mindmáig, az új évezredben. A mindenkor hitelességre törekvés szándékával, ennek jegyében napra készen, csendesen művelte a közgazdaságtudományt (felnőttként, történetesen éppen 1956-ban lett diplomával is igazolt közgazdász), s politikai szereplőként is a mindenkori realitásokkal számoló visszafogottság jellemezte.

Manapság – ki világnézettől vezettetve, ki történelemismerettől függőn teszi – gyakran nem éppen dicsérően emlékeztetnek rá, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt alapító tagjaként az első Kádár-kormány közellátási kormánybiztosa volt, majd 1957-ben a SZÖVOSZ elnöke és az MSZMP Központi Bizottságának tagja lett. Emlegetik vélt vagy valós szerepét a Nagy Imre-per kapcsán is; 2015-ben a többi között ezért is kurtították meg a nyugdíját.

Azt viszont azok sem tagadhatják, akik az új gazdasági mechanizmusnak nevezett kísérletet akkor vagy soha nem szerették, hogy Nyers Rezső a 1960-as, 70-es években a gazdasági reformok egyik jelképévé vált. Nem kis részben éppen azért, mert különleges érzéke volt arra, hogy érezze és kifelé is érzékeltesse: mikor, mit lehet tenni, elérni, és mit még/már nem; mit követel és mit (nem) tűr el a társadalom, s benne a politika itthon és a kis Magyarországot körülvevő nagyvilágban. Ezt tükrözték politikai rangjai is: 1960–62-ben volt pénzügyminiszter, utána 1962–75 között a politikai bizottság póttagja, majd tagja, a kb gazdasági ügyekben illetékes titkára.  Fock Jenő miniszterelnökkel 1968-ban dolgozta ki a korabeli gazdasági reformcsomagot. Amikor pedig sokfajta okból – hazaiakból és nemzetköziekből együtt – „megbicsaklott” a magyar reformpolitika, pillanatok alatt politikai parkolópályára szorult.

Nyers sokáig „csak” tudós volt, bár az MSZMP KB-nak tagja maradt. A háttér „szürke eminenciásaként” művelte a tudományt, tanított a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének igazgatójaként, majd csak tanácsadójaként. Ma már azt is tudjuk, nem volt véletlen, hogy éppen az MSZMP-n belüli reformmozgalmak erősödése idején vált ismét „láthatóvá” a nagypolitikában. Megválasztották 1987-ben a kádári korszak utolsó országgyűlése reformbizottságának elnökévé, majd 1988-ban újra az MSZMP PB tagja és – már Németh Miklós kormányában – államminiszter lett.

Emellett (ki emlékszik ma már erre?) Nyers Rezső az Új Márciusi Front (ÚMF) alapítója is volt. Pedig érdemes visszaidézni: a front felhívása a „társadalmi megújulás szellemi megalapozására” jó időben, 1988. szeptember 15-én jelent meg. Az elnevezés utalás volt a Márciusi Frontra, amelyben 1937–39 között népi írók, baloldali egyetemisták tömörültek az ország demokratikus átalakításáért és a dunai népek összefogásáért.

Számomra sajátosan meghatározó Nyers Rezső-féle magatartási norma volt, amiért – ez a saját megfogalmazása, 2005-ben – nem vett részt 1989. június 16-án a Hősök terén az emlékezetes újra temetésen: „Miután annak idején, a központi bizottság tagjaként én is részt vettem az egyhangú szavazásban 1957 decemberében Nagy Imre és társai bírósági felelősségre vonásáról, nem éreztem illőnek, hogy a delegációban díszelegjek”.

Ma bizonyossággal mondhatjuk: politikai szükségszerűség volt, hogy éppen ez a Nyers Rezső lett l989-ben a hatalomtól búcsúzó MSZMP utolsó, s a rendszerváltást felvállaló új párt, az MSZP első elnöke.  Békesi László, a Németh-kormány pénzügyminisztere friss megfogalmazásában: „Az állampárt megszűnésekor, az MSZP megalakulásakor egy modern szociáldemokrata párt felépítéséért szállt síkra. Ő volt az, aki taktikázás és túlélés helyett a német szociáldemokraták Bad Godesberg-i modernizációs programja nyomán a szociális piacgazdaság és a jóléti állam megteremtését tekintette az új párt stratégiai céljának”.

Az 1990-i és 1994-i országgyűlési választásokon az MSZP budapesti területi listájáról szerzett mandátumot.  Járai Zsigmond elnöksége idején – 1993–95 között – tagja volt a Magyar Nemzeti Bank felügyelő bizottságának is. A Budapesti Corvinus Egyetem címzetes egyetemi tanáraként tanított, s tette ezt tanítványai akkori megfogalmazásában „József Attila-i értelemben, nem középiskolás, még csak nem is felső iskolás fokon”.

Aztán gyorsan visszabújt – legyünk pontosak, jórészt éppen saját csapatának „törekvői” szorították rá, hogy visszabújjon – a maga csigaházába; 1998-ban hivatalosan végleg visszavonult a politikától.

Ezek után is „közélt” a maga módján, itt, Budán, a szomszédságomban?

A földrajzi közelség teremtett véletlen alkalmakat arra, hogy autóbuszon, sétáink közben vagy a szupermarketben ne csak köszönjünk egymásnak, de beszélgessünk is. Tény: gyakrabban, mint egykoron, amikor „hivatalból díjátalányozva” tettük. S az ilyen alkalmakkor megfogalmazott félmondataiból ki-kibukott a máig érvényes valóság: bátortalanok voltak az 1990-t követő reformelképzelések a politikai paletta  mind a két felén; hogy elszomorodott, amikor látta, az elkerülhetetlenül szükséges döntések pillanataiban a baloldalon a legbátrabbak is visszakoztak; hogy politikusaink  gyakran kapkodnak, amikor még két napig gondolkozniuk kellene, viszont megtorpannak, amikor már a döntés lehetne az egyetlen célra vezető lépés; hogy rögös volt út az EU-ig, s még rögösebb lett azon belül, de a jövőt tekintve ez az egyetlen lehetséges kapaszkodónk...

Egy alkalommal, a 11-es buszon ülvén, elkeseregte: az MSZP „díszelgésekre” elhívja ugyan, de olyan műhelymunkákra, ahol fontos dolgokról vitáznak és döntenek, már szinte soha. És később már a „szinte” is elmaradt...

Moldova György, az író azt mondta egyszer Nyers Rezsőről a televízióban, hogy számára ma ő az etalonja a mérvadó és tisztességes embernek a politika környékén. Két órával később a Rózsadomb Center mozgólépcsőjén találkoztam a már picinnyé töpörödött (sose volt óriás), akkor – a 2006-i, emlékezetesen viharos évet írtuk – 83 éves „etalonnal”. Mintha mentegette volna magát, hogy a helyzet kényszeréből ezt most csak egyetlen fültanúnak próbálja elmagyarázni és nem ország-világnak mondja.

„Moldovával baráti kapcsolatban vagyok, így nem fogok vele ezen vitatkozni. De ha bajunk sok van is, abban szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy vannak mérvadó emberek a politikában és a gazdaságban egyaránt. De egy részük egyszerűen bizonytalan, másokat pedig tudatosan elbizonytalanítanak, amikor hasznosat akarnak tenni.

Azóta egyre inkább úgy kezelem az utóbbi mondatát, hogy azzal egyik legkártékonyabb hazai betegségünket, legújabb korunkat jellemezte, hosszú távra érvényesen…