Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Álláskereső portál bécsi időseknek

Álláskereső portál bécsi időseknek
EuroCommPR*Bécs

Dolgozni szándékozó nyugdíjasokat közvetít ki fiatal vállalkozásoknak egy bécsi startup, a WisR. Célja, hogy megőrizze a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát, illetve a nyugdíjasok számára megkönnyítse, hogy érdekes és hasznos elfoglaltságot találjanak maguknak. (Kép: megbeszélés a WisR irodájában © WisR)

A tavasszal nyílt meg, júniusban pedig már ötszáz használója volt a nyugdíjasok kiközvetítésére szakosodott WisR álláskereső portálnak. A bécsi kezdő kisvállalkozást Klaudia Bachinger, Carina Roth és Martin Melcher alapította tavaly ősszel a Bécsi Gazdasági Kamara támogatásával. A három fiatal célja, hogy megőrizze és továbbra is hozzáférhetővé tegyék a munkaerőpiac számára az idősek tudását és tapasztalatát. Meg akarták könnyíteni az ezüstkorúaknak, hogy nyugdíjba vonulásuk után is hasznos és értelmes munkával járulhassanak hozzá a társadalom jólétéhez. A cég ötlete annyira megtetszett a személyzeti és munkaügyekkel foglalkozóknak, hogy két hónap alatt négy befektető 250 ezer euróval szállt be az üzletbe.

A WisR-oldalon olyan 55 évesnél idősebbek regisztrálhatnak, akik nyugdíjba vonulásuk után is szívesen dolgoznának részmunkaidőben vagy megbízásos alapon. Megadhatják, hogy eddig milyen munkaköröket töltöttek be, mik az erősségeik, illetve milyen típusú elfoglaltságot keresnek maguknak.

A munkatársakat keresők olyan fiatal vállalkozások, amelyekben nagy a lelkesedés ugyan, de elkel az idősek tapasztalata és segítsége. Így lett például a 68 éves Silvia, aki 33 éven át egy férfiszabóságban dolgozott varrónőként, nyugdíjba vonulása után nélkülözhetetlen támasza Marianak, a fiatal divattervezőnek. Maria ugyanis nagyon jó az új modellek megrajzolásában, az első darabok összeállításakor azonban nagy szüksége van Silvia gyakorlatára és tapasztalatára.