Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Nemzet és migráció – Mit mond a tudomány?

Nemzet és migráció – Mit mond a tudomány? Nemzet és migráció – Mit mond a tudomány?
Kocsis Tamás

Nemcsak a szerzők ígérete az aktualitás. Valóban nehezen képzelhető el időszerűbb könyv annál, amelyet az ELTE két jól ismert professzora, Csepeli György és Örkény Antal írt „Nemzet és migráció” címmel (az Eötvös Kiadó gondozásában), sok évtizedes kutatási tapasztalatok és friss eredmények alapján, a világban napjainkban zajló migrációs folyamatok megértetésének nem titkolt szándékával. (Illusztráció: European Movement International és Oxford Today)

Az pedig meglepetés a magyar közgondolkodás ismeretében, hogy tanulmányuk egyik meghatározó eredménye: „A hazai adatok azt mutatják, hogy a magyar társadalom a mindennapi élet színterein korántsem annyira elutasító, zárt és idegenellenes, mint azt a média által szított morális pánik felfokozott izgalmi állapotában gondoljuk.”

Bár az is tény, hogy a tanulmánykötet megjelenésével egy időben Csepeli György a 168 Órának ezt nyilatkozta:

„A kutatások valóban már régen kimutatták, hogy a magyar társadalom rendkívül zárt, mindenféle másságtól idegenkedik… Vagyis a lelkekben és a fejekben tovább élnek az évszázados hagyományok, és ezek közé tartozik, hogy nyugatról kelet felé haladva fokozatosan nő az intolerancia, a másságtól való idegenkedés.” – Mondta ezt úgy, hogy a szerzők a könyv utolsó módosítási dátumaként 2018. február 1-jét adták meg. A választási kampány elején, a parlamenti választások eredményének megismerése  előtt…  

Általános érvényű fontos tanulság viszont, hogy „a válsághelyzetből fakadó menekülés és elvándorlás végig kíséri az emberiség történetét. Alapvető jellemzője ennek a helyzetnek a migrációt okozó külső kényszer, a szabályozatlanság, a krízisfaktor és a helyzet átmenetisége”. Ami pedig – az általános tanulságon túl – a mai migrációs népvándorlás egyik sajátos jellemzője, hogy „ha a globális migráció trendjét vizsgáljuk, egyértelműen látszik a migráció folyamatos, szinte egyenletes növekedése az időben előre haladva a világon. Csak az elmúlt fél évszázad alatt több mint háromszorosára emelkedett azoknak az aránya, akik jelenlegi lakóhelyükhöz képest más országban születtek. A növekedés viszonylag lassúbb volt az 1980-as évekig, azóta viszont meredeken emelkedik. 2015-ben 243 millióra tehető azoknak a száma, akik születési helyükhöz képest más országban élnek. Ebből a 243 millióból kevesebb, mint tíz százalék van olyan, aki nem gazdasági migráns, hanem menekültként tartózkodik a születési országától távol.

Az sem kevésbé fontos azonban, hogy „másképpen néz ki viszont a helyzet akkor, ha nem a migránsok és a kibocsátó országok perspektívájában nézzük a trendeket, hanem abból a szempontból, hogy ez milyen mértékben változtatta meg a befogadó országok népességének az összetételét. Ebből a szempontból a jelenlegi helyzet kevésbé tűnik drámainak. Ha a világ összes országát együttesen nézzük, akkor mindössze az országok népességének 3,3 százaléka tekinthető első generációs bevándorlónak, ami 1960-hoz képest csupán 0,7 százalékos növekedést mutat.”

Első generációs bevándorlókról, azaz friss migrációról beszélnek a számok, amelyek persze nagyon különböznek „akár kontinensenként, akár országonként. Az extrém esetek közé tartozik az Egyesült Arab Emirátus (83,7%), Katar (73,8%) Bahrein (54,7%), Andorra (56,9%), Makaó (58,8%), ahol a népesség több mint fele első generációs bevándorló. Ezt követik azok az országok, ahol 30–50 százalék között van a bevándorlók száma, mint például Szaúd-Arábia, Jordánia, Hongkong, Szingapúr, Omán, Luxemburg, Liechtenstein, Monaco és Gibraltár. Ehhez képest az Egyesült Államokban a népesség 14,3, Kanadában 20,7, Ausztráliában 27,7, Németországban 14,9, Oroszországban 7,7, Franciaországban 11,1, Spanyolországban 14, Svédországban 14,3, Nagy-Britanniában 11,3 százalék az első generációs bevándorlók aránya.”

Ami pedig ezen belül az európai országokat – benne a kontinens keletebbik felét, Magyarországot is közvetlenül érinti – „fontosak olyan történelmi hagyományok, mint a kolonizációs múlt, geopolitikai tényezők vagy éppen nyelvi és kulturális szempontok.”

A tanulmány szerzői felhívják a figyelmet – gyakran és sokak által tudatos célzatossággal hangoztatott – téves nézetekre is. Például arra, hogy «leszűkítő lenne egyszerűen egy „kelet–nyugati” modernizációs lejtőről» beszélni. Európa és Ázsia láthatóan alig különbözik egymástól a bevándorlók száma tekintetében, és az időbeli trendek sem túlságosan különböznek. Észak-Amerika messze alatta marad az európai és ázsiai trendeknek, és időben még csökkenő kapacitást is produkál. Végül Afrika, bár számosságát tekintve mindhárom kontinenshez képest alacsonyabb értékeket mutat, így is igen számottevő az oda irányuló migráció, ami a múlt évtizedekben folyamatosan növekszik is.

Azért, hogy még reálisabb legyen az összkép, megtudhatjuk: az nem számít feltétlen meglepetésnek, „hogy a fejletlenebb régiókból a fejlettebb régiókba nagyon nagy tömegű migráció tapasztalható (81,8 millió fő). Az viszont már igazán figyelemre méltó érdekesség, hogy ettől szinte alig tér el, sőt valamivel meghaladja a fejletlenebb régiókból más fejletlen régiókba történő elvándorlást (82,3 millió fő). Már ez is világosan jelzi, hogy nem igaz a migráció és a fejlett régiók közötti egyértelmű pozitív összefüggés. Még inkább finomodik a kép, ha a kontinensek közötti és a kontinensen belüli mozgásokat nézzük.”

Az elemzésekből kiderül ugyanis, hogy „a teljes, 231,5 milliós migrációnak a fele nem kontinensek között, hanem kontinenseken belül történik. Egyszerűsítve a jelenséget úgy is fogalmazhatunk, hogy a migráció célországa a szomszédság és a környező országok köre, ami Európára is érvényes. „Mindez nagyban cáfolja azt a tévképzetet, hogy 2015-ben mindenki Európába készülne.” A közel 40 milliós európai belső vándorláshoz képest Afrikából közel 9 millió, Ázsiából pedig 19 millió ember érkezett például a kontinensünkre 2013-ban. Ugyanabban az évben az Afrikából elindult migráció 28 százaléka irányult Európába, Ázsiából pedig 20 százalék. Eközben Európa népessége összesen közel félmilliárd, az Európán kívül érkezetteké pedig 34,5 millió.

Ez „mindössze ennyi” vagy nagyon sok, és főként mennyire drámai? Döntse el az olvasó! Tény viszont az is, hogy az „új népvándorlással” annak valós és vélt következményeivel egyaránt csak 2015-től számol, és azóta tart, riadozik egyre inkább a fél világ, Európa, Magyarország…

Akiknek pedig felelősségük, hogy erre megoldást találjanak, mintha ma még inkább főként egymásra mutogatnak, mint ahogyan tegnap tették.