Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2018. december 10. Az év 343. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737435. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából – Balatonfüred: a kultúra és a művészetek városa

Az újságíró archívumából – Balatonfüred: a kultúra és a művészetek városa
Róna Katalin

Az Örökség című folyóiratban, 2011 áprilisában jelent meg a Balatonfüred példaértékű, műemléki megújulásáról Róna Katalin interjúja, amelyhez a képeket Hack Róbert készítette. Nyitó képünkön a Vaszary-villa.

Balatonfüred reformkori városnegyedében járván aligha akad, akinek más jutna eszébe, példaértékű itt az örökség tisztelete, a műemlék-helyreállítás módja és gyakorlata, egykorvolt és ma létrehozott értékek együttélése. A város vezetői megértették, tudják, s elfogadtatták az itt élőkkel is, a hűség a történeti értékekhez nemcsak kulturális kérdés, de közösségépítő, s magában hordoz gazdasági erőforrást is. Erről beszélgetünk a műemléki világnap hónapjában dr. Bóka István polgármesterrel és András István főépítésszel. 

Mit is emeljünk ki, ha Balatonfüredről beszélünk: a különleges sikertörténetet, a XX. század második felének politikai és építészeti akaratával elrejtett Vaszary-villa megújulását, a Jókai-emlékházat, vagy a Horváth-házat, az Anna Grand Hotelt… az új életre kelt fürdővárost. Mindez tökéletes cáfolata annak, az egyes befektetők által szívesen hajtogatott mondásnak, nem érdemes műemléket felújítani, sokba kerül, nehézkes, rengeteg a kötöttség…

Balatonfüred polgármestereként gyorsan megtanultam, az épített örökséget védeni kell minden lehetséges módon. Ez volt az első. Aztán jött a következő: ha műemlék környezetében új épületet emelünk, nem szabad archaizáló módon építenünk. Ebből rengeteg konfliktusunk volt, de úgy érzem, minden alkalommal jól döntöttünk.

Miféle konfliktus?

Ha valahol van egy üres terület, amit hasznosítani kell vagy beépíteni, mindenki Jókai Mór vagy Blaha Lujza nyaralóját szeretné ott viszontlátni, XXI. századi kivitelben. Ez pedig szerintem nem megy, nevetséges. Inkább a mait meg a régit kell ötvözni, úgy, hogy egymás mellett, együtt tudjanak élni. A műemlék, az épített örökség felújítása alapvetően akkor lehet igazán sikeres, ha olyan tartalmat tudunk neki adni, ami fenntarthatóvá teszi a létezését.

A képen: a Jókai-emlékház.

Meghatároztuk Balatonfüred jövőképét, és ez nem más, mint a kultúra és a művészetek városa. Fejlesztéseinket e szerint próbáltuk irányítani. Ez az a vezérfonal, amelynek mentén  rendezvény-struktúránkat is megvalósítjuk. A gazdag és színes hagyományokhoz próbálunk visszanyúlni. Hála istennek, úgy tűnik föl, az országos jövőkép-formálókkal is egyezik a városunk jövőkép-elképzelése. S ezzel a koncepcióval igenis lehetett műemlékeket, helyi védelem alatt lévő épületeket, műemléki jelentőségű területet felújítani, s ezeken a területeken tudtunk csatlakozni az európai uniós források adta lehetőségekhez. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert köztulajdonban, tehát városi tulajdonban tudott megújulni jó néhány műemlék, amelyekben galéria, kiállítóhely, múzeum, helytörténeti gyűjtemény jöhetett létre.

Többségükben európai uniós, Norvég Finanszírozási Mechanizmus pályázat keretében. Ez utóbbi segített az arácsi központ életre keltésében. A két templom közötti területrészen megújult egyik régi épület lett a Népház, s mellette az egykori postaépület teljesen korhű lesz, ha meg tudunk egyezni a postamúzeummal.

S az épületek nem csak önmagukért újultak meg, ahogy mondja, megtalálták a funkciókat, hogy a házak élni tudjanak.

Közvetve és közvetlenül teremtenek ezek az örökségi értékek gazdasági aktivitási potenciált. Az elindított önkormányzati fejlesztésekre rengeteg magánberuházás épült. Megmozdult a magántőke, értékében legalább háromszoros. Magántőkéből szépült meg a Horváth-ház, az Anna Grand Hotel és még jó néhány. S ez túl az építkezésen, a működéssel együtt munkahelyteremtést is jelentett. Újabb munkaalkalmat adtak a galériák, a kiállítótermek, a városi múzeum is. Jelentős számú munkahely képződött. A Vaszary Villa, a Jókai Emlékház, a Kisfaludy Galéria kulturális és turisztikai attrakció is. Vannak, akik tényleg azért látogatnak Füredre, hogy ezeket megtekintsék. Rengeteg iskoláscsoport csak azért jön, hogy Jókai Mór villáját lássa. Mert hála Istennek, vannak olyan tanárok, akik fontosnak tartják, hogy megmutassák a gyerekeknek, hol élt, hol alkotott Az aranyember írója.

Ahogy hallgatom, arra gondolok, lehet, hogy ide tényleg csak olyan fejlesztők, befektetők érkeztek, akiknek eszükbe sem jutott a másutt drámaian gyakori ötlet, hogy bontani is lehetne. Vagy itt a hely szelleme, mondjuk inkább úgy, a város gyakorlata, eszménye szabott azonnal gátat?

Persze, hogy egyes esetekben felmerült itt is a bontás kérdése. Csak a válasz volt: nem. Szerintem a közízlést formálni kell. A vállalkozókét is, aztán meg kell velük egyezni. Furcsa világban élünk, az emberek jelentős része - nem mondom azt, hogy többsége - nem örül, hogy az ő épületét valaki helyi védelemre méltónak tartja, mert lát benne valamit, amit meg kell őrizni az utókor számára. A tulajdonos ezt nem így fogja föl. Azt érzi, ez inkább hátrány, valamiféle korlátozás, amely majd akadályozza az üzleti lehetőségeinek a kibontakoztatását.

És akkor mit tettek?

Fölülvizsgáltuk a helyi védelemről szóló rendeletünket, majd még jó néhány épületet vettünk helyi védelem alá. De, hogy mit kaptunk emiatt! Nagyon nehéz megmagyarázni valakinek, akinek az a kis pince, ami a háza alatt van, nem érték, hogy miért is mondja a szakma azt, hogy bizony érték, meg kell őrizni… akár csak egy falrészletet, egy pincerészletet. Mi kitartottunk, több mint háromszáz, helyi védelem alatt álló ingatlanunk van, s bízom abban, hogy ezeket sikerül mind megőrizni.

Ilyenkor elég a meggyőzés ereje, vagy tudnak támogatást is adni?

A meggyőzés ereje sokszor elég, de mindez akkor működne igazán jól, ha az anyagi ösztönzés oldaláról is helyes irányba lehetne terelni. Létezik egy rendeletünk, amivel eddig ugyan még nem nagyon éltünk, amelynek értelmében a műemléki védelem alatt álló épületeknél a befizetett építményadó bizonyos részét homlokzat vagy tetőfelújításra visszaadjuk. Tudom, hogy rossz az ország gazdasági helyzete, de szerintem, ha javulás lesz, az elsők között kell az örökségvédelmet pénzügyi alappal ellátni. Hogy úgymond’ műemléki többletköltségek címén tudjon támogatást nyújtani. Mert igen, én is látom, hogy egy műemlék felújítása jóval többe kerül, mint egy új ház építése. De a hosszú távú érdekünk mégiscsak az, hogy ezek a műemlékek, a helyi védelem alatt lévő épületek megmaradjanak. És nagyon fontos, hogy ne csak megmaradjanak, hanem olyan környezetben éljenek tovább, amelyben nem rendszer-idegenek. Tehát az új épületeknek is idomulniuk kell a műemlékekhez. Nem azt mondom, hogy ugyanazt kell megépíteni, mert ez butaság. Hanem olyan igényes, modern épületeket, amelyekkel együtt tud élni a régi. Ahogy az is lényeges volt, hogy a fürdővárosban a burkolatoknál természetes anyagokat használjunk, bazaltot, süttői vagy füredi követ, s ne a különféle cementalapú mesterséges burkolóanyagokat válasszuk. Ebből következik, hogy kőkeményen meg kellene erősíteni az örökségvédelmet, mint hatóságot. S az építési engedélyezési eljárásban a városi főépítésznek is jogokat kell biztosítani. És nem csak véleményezési jogot. Balatonfüreden, úgy érzem, példás az örökségvédelem, a főépítész, a város és a beruházók együttműködése. Németh Katalin személyében olyan műemlék felügyelő dolgozik, akinek szakértelme, határozottsága megkérdőjelezhetetlen. Közös platformon állunk, még ha néha nem is értünk tökéletesen egyet, de a végeredmény önmagáért beszél.

Így látja ezt a Balaton Fejlesztési Tanács elnökeként is?

Ugyanazt gondolom, szabad kezet kapva, szigorú szabályokkal, s persze ösztönző-rendszerrel tudna eredményeket elérni a Fejlesztési Tanács. S biztos vagyok benne, hogy a következő ciklusban még markánsabb szerepet kellene adni az örökségvédelemnek, mert ha előre tudunk lépni, akkor már nemcsak kulturális, de üzleti szempontból is fontos lenne, hogy megmutathassuk, milyenek voltunk, mit őriztünk meg múltunkból, milyen kuriózumokkal tudjuk megörvendeztetni az idelátogatókat.

A képen: az árkádsor az anna Grand Hotel felől.

A reformkori város jó része megújult, de biztos van még ott is tennivaló, s itt a felsővárosban, ha kinézünk a polgármesteri hivatalból, hatalmas építkezést látunk. Merre tovább?

A reformkori városban szeretnénk a Jókai utcát felújítani. Folynak a munkák a kiserdőben, ott tízhektáros terület fogadja majd a helyieket és a látogatókat, játszóterek, sétányok készülnek, a csapadékvíz-elvezetés megoldódik, fák ültetése, s kevesebb kivágása van soron. Nagy álmom, hogy a szívkórház városi fenntartásba kerüljön, akkor azzal kiemelt programként tudnánk foglalkozni. A döntést a kormány hozhatja meg.

Itt a felsővárosban, ahogy látja, föl van túrva minden, egy város-rehabilitációs program szemtanúi vagyunk. Elég nagy volumenű Füredhez képest, hiszen 1,2 milliárd forintos beruházásról van szó. Szemben mélygarázs épül és egy kortárs építészeti alkotás magánberuházásban. A templom mellett a helyi védelem alatt álló piros iskolát az egyház közösségi házként újítja meg. Megújul a vásárcsarnok, mint a gazdasági aktivitás tere. S amire nagyon büszke vagyok, új külsőt és belsőt kap Pálóczi Horváth Ádám kastélya, lesz benne zeneterem, s persze ott marad a zeneiskola is. Ebben az évben elkészül mindez, zöld területekkel, kőburkolatokkal.

Ami még hátravan, s nagyon fontos lenne: az ófaluban a Kossuth utca környéki területnek, a régi vásár helyének a teljes rehabilitációja.

Mostanában nem kevés vitát gerjesztett az egykori balatoni fürdőház visszaépítésének ötlete.

Bonyolult történet. Amikor annakidején állt, nem volt móló, ez adta a vízközeli élményt, most viszont már nagyon nehéz lenne úgy elhelyezni, s ebben valószínűleg igazuk van az ellenzőinek, hogy ne takarjon ki a látványból. Márpedig a Tagore sétány vonzereje épp a látvány. Ha úgy tenné föl a kérdést, hogy a régi fürdőházat helyreállítsuk-e, akkor persze igen lenne a válasz. De itt visszaépítésről van szó, hiszen nincs maradványa, csak a régi képek, régi tervek, ráadásul más funkcióval. Egyik oldalon azt mondom, nem szabad archaizálni, ugyanakkor, ha megépülne, biztosan kuriózum lenne… ezt a kérdést még nagyon körbe kell járni, s ebbe beleszólása van a természetvédelemnek, a műemlékvédelemnek, s még megannyi erős pozíciójú szereplőnek…

Hogyan látja Balatonfüred sorsát a főépítész?

Ez a város hagyományaiból, hagyományain keresztül él. Több mint tizenöt éve próbálom irányítani az épített környezetet alakító munkát. Hosszú évek előkészítő, tervezési munkálatainak eredményeként tudtuk kijelölni azt a városfejlődési irányt, amelyben az örökségvédelem is kiemelkedő szerepet tölt be. Korábban volt időszak, amikor jutott pénz tervpályázatokra és ezt ki is használtuk, megváltoztatva a tervezés korábbi alacsony színvonalát, de nem volt fejlesztő erő, hogy elkezdődjék a munka. Kínunkban a veszélyeztetett örökség listán szerepeltettük a fürdőváros védett épületeit, de akkor sem történt semmi. Nagyon fontos előrelépést jelentett, hogy a város vezetése elfogadta, a városrész műemléki jelentőségű területté nyilvánítását, ami azt jelentette, hogy attól a pillanattól kezdve a terület kettős felügyelet alá került. Már nem csak a főépítész „akadékoskodott” egy-egy épület tervezése során, hanem minden terv elbírálásánál komoly szakmai támogatást kaptunk Németh Katalin műemléki felügyelőtől is. Munkájának jelentőségét a városrész felújításában nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Mind a mai napig minden tervezésnél komoly csatákat kell megvívni. Az átlagos fejlesztő szemében az értékvédelem még mindig csak nyűgöt jelent, mert többlet igényességet követel, valamelyest lassítja a megvalósítás menetét, többletköltségekkel és kevés gyors előnnyel jár. Ezzel szemben ugyan az önkormányzat– egyébként az országban az elsők közt – bevezette a védett épületek támogatásának rendszerét, de ma még csak szimbolikus összegekkel tudja ösztönözni a felújítási munkálatokat.

A fejlesztések irányításával párhuzamosan állandó feladatot jelent a közízlés alakítása is. Meg kellene győzni az embereket, hogy a kortárs építészeti alkotások is tudnak harmóniában együtt élni a régivel. Ez persze kényes és nagyon összetett szakmai kérdés, amelyre minden tervező válasza is egyedi és eltérő. Mindenesetre a hatáskörünkbe tartozó fejlesztések példaértékű kialakításával próbáljuk bizonyítani, hogy nem a soktornyos és giccses házak építésével lehet a helyi karaktert képviselni.

A környezet minőségének javítását segítette, hogy elfogadtattuk a természetes anyagok szinte kizárólagos kötelező használatát közterületeken. Ma már a legtöbb helyen csak természetes-kő burkolatot engedélyezünk. Ennek egyik pozitív hozadéka, hogy a füredi követ újra bányásszák és hasznosítják a városban.

Nagyon megtisztelő, ugyanakkor hasznos külső szakmai erősítést is kaptunk, amikor erőfeszítéseink és eredményeink elismeréseként a Magyar Urbanisztikai Társaság 2008-ban a várost Hild-díjjal tüntette ki, a múlt évben pedig Vér Péter építész Arács városrészközpontban álló új épülete ICOMOS-díjat kapott.

A lehetőségek az EU-s pályázatokkal nyíltak meg.

A sikertörténetnek fontos része az önkormányzat példás gazdálkodása is. A rendszerváltás után a város megvásárolt számos romos és rossz állapotú, stratégiai fontosságú ingatlant, majd amikor megnyíltak az európai uniós pályázati lehetőségek, az ingatlanvagyonának eladásából fedezte a pályázati önrészeket. Az így megszerzett összegeket elsősorban a közterületek, utcák, parkok és az infrastruktúra megújítására fordította, azaz visszaforgatta a fejlesztésekbe. E gazdálkodási mód további nagy előnye, hogy a város az ingatlanok eladása során feltételeket tudott szabni a vásárló fejlesztőknek, megállapodást tudott kötni, hogy mi és hogyan épüljön az értékesített területen. Ily módon kis léptékben a barcelonai modellt követtük: a közterületek és az infrastruktúra fejlesztése révén a környezet minősége javult, ezzel párhuzamosan a határoló ingatlanok is felértékelődtek, így a magántőke is kedvezőbb helyzetbe került, a fejlesztések megsokasodtak. A mai napig a közpénzekből létrejött fejlesztéseknél mintegy háromszor több magánfejlesztés valósult meg.

Balatonfüredre, legalábbis kívülről nézve, szívesen jönnek a befektetők, s nem is feltétlenül azzal a másutt nem ritka szándékkal, hogy építési teleknek nézik az ingatlant, amin esetleg még védett épület áll.

A képen: Arács, a posta és a népház.

Füred szerencsés város, különleges, értékes hely, ide valóban szívesen jönnek a fejlesztők is. Feltételezhetően ezért zökkenőmentesebb volt az együttműködésünk is. Az előbbiekben vázolt mechanizmusok révén el tudtuk érni, hogy nem jelent meg a fürdővárosban idegen, oda nem illő funkció. A városrész védelme érdekében fel sem merülhetett az eredeti használattól eltérő, jelentősebb funkcióváltás lehetősége. Valójában arról van szó, hogy pontosan kidolgozott jövőképe és programja volt a városnak, amelyet a szabályozási tervben is rögzített, s azt valósította meg következetesen. A meghirdetett és követett „Balaton-part ékköve” program lényege: felidézni a fürdőváros eredeti XIX. századi hangulatát, megmenteni a még megmaradt emlékeket. E mellett a történeti városrész közvetlen szomszédságában új fejlesztéseknek is teret kellett engednünk. A Zákonyi sétány menti fejlesztés már jelentősebb városszerkezeti beavatkozás volt. A Tagore sétány folytatásaként új karakterű sétány-szakasz és új beépítés valósulhatott meg. Ez esetben is tervpályázatokon nyertes építészek készítették a terveket, s ez magasabb építészeti színvonalat eredményezett.

Biztosan meg kellett vívni ehhez csatáikat a fejlesztőkkel, esetleg a város lakóival is.

Igazi sikertörténet a Vaszary Villa sorsának alakulása, amely már majdnem teljesen magánkézbe került, amikor a város élve törvényes jogával, vállalta, hogy visszaigényli és kulturális célra hasznosítja. Sikerült úgy megosztani a telket, hogy a volt szovjet tiszti szálloda városi tulajdonba került. Akkor végre lebontottuk a környezetét szétfeszítő beton monstrumot, s így egyszerre szabadult ki a Vaszary Villa és a Jókai-ház látványa is. A társtulajdonos viszont mind a mai napig méltatlan állapotokat tart fent a telekrészén. Ezt a lakosok is jól látják. A megoldás még hátravan, s ebben az örökségvédelmi hivatalnak is lehet majd feladata.

Gyakran jut eszembe az a rémtörténet, amelynek nem is olyan régen, talán hét-nyolc éve kollégáimmal szemtanúi voltunk. Egy kora tavaszi napon spanyol turisták választották látogatásuk céljául Balatonfüredet, nyilván az útikönyvek leírása alapján. Szutykos, fűtetlen vonaton, végtelen hosszan döcögtünk, majd érkeztünk az éppen ködös, fagyos Balaton-partra. A szürke kisvárosban minden kihalt volt, egy éttermet, borospincét látnivalót sem találtak a vendégek. Délután a resti füstös, játék-automatákkal zsúfolt termében találkoztunk újra, ott vártak újabb két órát a vissza-vonatra. Elképzelem, milyen emléket őriznek magukban a városról. Ezzel szemben idén januárban, amikor ismét vonattal utaztam, már fűtött és tiszta szerelvényre szálltam, ahol ír, német és kínai fiatalokkal találkoztam, akik kezükben a Vaszary Villa kiadványaival, jókedvűen tértek vissza Budapestre balatonfüredi kirándulásukról. Apró jelét láttam, hogy a város lassan ébred, fokozatosan visszanyeri egyéniségét.