Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: A bővérű Móricz Zsigmond

Az újságíró archívumából: A bővérű Móricz Zsigmond
Kocsis Tamás

Olvasom, már sokadszor, hogy Móricz viszonya akkor romlott meg véglegesen feleségével, Holics Jankával, akivel három gyermekük született, amikor Zsiga bácsink – házasságkötésük után sok-sok évvel – beleszeretett egy színésznőbe, Simonyi Máriába. Buja és durva leveleket írogattak egymásnak Máriával, és Móricz többször próbált kitörni a viszonyból. Olyannyira, hogy alkalmanként Debrecenben még egy szolgálólányt is ágyba hívott. (A nyitó képen: Móricz Zsigmond az első feleséggel, Holics Jankával.)

Lényeg a lényeg: Máriával sokszor szakított, de sosem egészen, miközben Janka, a feleség, öngyilkossággal fenyegetőzött. Néhányszor meg is kísérelte, végül pedig sikerrel járt. Móricz eltemette, majd később feleségül vette Máriát.

Csakhogy ez a házasság sem sikerült úgy, ahogyan az író várta: Zsiga bácsi azt panaszolta, hogy a nő nem tudta megadni neki azt az inspirációt, amit remélt tőle, a második nej pedig nyilvánosan siránkozott, hogy nem tudta fenntartani azt az életszínvonalat, amit elvárt volna. Elváltak, és élete végén Móricz egy parasztlány mellett találta meg a boldogságot. Ha igaz…

Persze, mindez igaz, de – természetesen – amolyan lexikonos tömörség. A helyzet - mint minden szerelemben –, de ebben különösen – sokkal-sokkal bonyolultabb. Móricz Zsigmondtól magától is olvasható 1924-25-ben írt, 2010-ben megjelent naplójában. (a „majdnem mindent tudó” egykori egyetemi társam, Cserhalmi Imre író-újságíró erről ezt írta a nemrég megjelent „Törlesztés” című könyvében: „…egy teljes szemesztert lehetne tölteni a zseniális írói szövegváltozatok elemzésével”.)

Mind ehhez a kispesti „ráadás” (Gróz Elikénk, Kispestről származó feleségem testvérének a fia kutatásai alapján), hogy „Zsiga bácsinak erős kispesti kötődése volt, szülei a Petőfi utcában építettek házat, Holics Jankát a Petőfi utcai iskola tanévzáróján ismerte meg, «Tasziló, az aranyos» című operettjét a kispesti, Üllői úti kőszínházban mutatták, és fiatalon a kispesti özvegy postamesternénál lakott albérletben a mai József Attila utcában. A postamesterék fia Móricz kollégiumi társa volt Debrecenben, a lányának meg udvarolt egy ideig. A hölgy idős korában is érzelmektől telten mesélte el azt az éjszakát, amikor fogfájása miatt Zsiga elkísérte a pesti, Szentkirályi utcai fogászatra".

A képen: Ilyen volt a kor elismert színésznője, Simonyi Mária (a jobb oldalon), balra pedig Holics Janka Móriczcal.

Bán Béla kollégám pedig, aki évtizedekig a Magyar Rádió Falurádió című műsorának volt legendás szerkesztője, még egy meglepetéssel szolgált, annak bizonyságaként, hogy mennyire kis ország is vagyunk:

„Az a kis parasztlány pedig Csibe (Litkei Erzsébet) volt Móricz utolsó múzsája. Csibe fia (Litkei Imre) pedig az osztálytársam a debreceni kollégium gimnáziumában. Akkor már (ma is él) Móricz Imreként, mivel az író Csibét és fiát a nevére vette. Mai kutatók szerint nagy valószínűséggel Imre az író fia volt.”

Maradjunk annyiban: Móricz Zsigmondot nem a bő vére miatt szerettük. Ahogyan Mátyás királyt sem azért tiszteljük mindmáig. Az viszont tény, hogy életem egyik első „hőstetteként”, lepisiltem Zsiga bácsit...