Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2018. december 10. Az év 343. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737435. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából: Mindenki a fedélzetre! – Mentőmellényben sorakozó!

Az újságíró archívumából: Mindenki a fedélzetre! – Mentőmellényben sorakozó!
Jásdi Beáta

A hajnali kékes derengésben felcsillannak a szárazföld apró  fényei. A Concordia lassan beúszik a mallorcai kikötőbe. Felejthetetlen látvány... De ne szaladjunk az események elébe, hiszen a nagy kaland nem Mallorcán, hanem a Genova melletti Savonában kezdődik, ide érkeztünk a Costa hajótársaság különbuszával, a milánói repülőtérről. Novemberi szakadó esőben, öt fok hidegben. A bőröndjeinknek még Milánóban búcsút inthettünk, legközelebb a kabinunkban fogunk velük találkozni – ígérték a hostessek a reptéren. És valóban, alig félórás várakozás után már a kilencedik emeleti 9225-ös kabin balkonjáról csodáltuk a hegyek övezte tengeröblöt, és kukucskáltunk be az éppen alattunk-előttünk elhelyezkedő parancsnoki híd ablakain. (A képeket Kotsis László készítette.)

Tisztában voltam vele, hogy az alig egy éve épült Costa Concordia óriási hajó, a társaság legnagyobbika. De hogy ilyen hatalmas és fenséges, azt mégsem tudtam elképzelni. Mivel hajnal óta nem ettünk, és a Malév–Alitalia közös járatán egy szelet nápolyival kényeztettek, alig vártuk, hogy a hajó egyik éttermét közelebbről is szemrevételezhessük. Térképpel a kezünkben indultunk a felfedező útra, s néhány perc után rá is leltünk az egyik, hozzánk legközelebb eső étteremre, ahol még nyitva találtuk a Welcome-büfét. Megjegyzem, fogyókúrázóknak észnél kell lenni egy ilyen hajóúton, mivel a Concordián található hat étterem közül valamelyik szinte biztosan nyitva van.

Reggel gyümölccsel, müzlivel, friss süteményekkel, omlettel, felvágottakkal, sajtokkal, délben grillezett húsokkal, tengeri halakkal, több tucat körettel, édességgel, fagylalttal, este pizzával, salátával megrakott pultokkal. Csupán éjjel kettő és reggel hét óra közt szünetel az etetés – de ezekben az órákban az utasok az igazak álmát alusszák, amennyiben nem gyötri őket a tengeri betegség, vagy nem ittak túl sokat valamelyik bárban előző éjszaka.

A KOPORSÓVÁ VÁLT ÁLOMHAJÓ

A Costa Concordia 2012. január 13-án az esti órákban Francesco Schettino kapitány parancsnoksága alatt hajózott a Tirrén-tengeren, nyugodt időben, tiszta látási viszonyok között. A fedélzeten 4229 személy tartózkodott. A hajó erősen megközelítette Giglio szigetét és zátonyra futott. Eközben egy szikla hetvenméteres rést vágott a hajótestbe. A hajó, amelynek nagy részét elárasztotta a víz, jobb oldalára dőlt. Annak ellenére, hogy a part kevesebb, mint száz méterre volt, harminckét ember – közöttük a hajón dolgozó magyar Fehér Sándor – az életét vesztette. Egy olasz bíróság 2015. február 11-én 16 évnyi börtönbüntetésre ítélte Francesco Schettinót, a hajó kapitányát. Nemcsak a baleset okozásáért felelt, hanem azért is, hogy nem szervezte meg és nem irányította a baleset idején a mentést, hanem az elsők között hagyta el hajóját. (Wikipedia)

Be kell valljam, aggódtam kissé a tengeri betegség miatt, mivel hajóztam már úgy az Adrián, hogy a hajó fenekén feküdtem hányingertől gyötörve. Ugyanakkor meg voltam győződve róla, hogy egy ekkora monstrum, mint a Concordia, úgy siklik az óceánon, mint egy vitorlás. Nos, ebben tévedtem: ez a hatalmas hajó is képes „spiccesen” himbálózni, különösen, ha oldalszelet kap. És kapott – tengeri beteg mégsem lettem.

Egyrészt, mert főként éjszaka hajóztunk, és a ringatózás a kényelmes, king-size méretű franciaágyban még jól is esett, amikor pedig bevadult kicsit, csak rákattintottam a hajó tévéadására, ami a szelet „moderatednek", azaz mérsékeltnek nevezte. Ettől azon nyomban megnyugodtam… A balkonról néha kinéztem, hogy meghallgassam az óceán félelmetes hullámverését és a szél haragos zúgását, aztán a másik oldalamra fordulva aludtam tovább.

Azért a hajó, még ha ilyen hatalmas, csillogó luxusjármű is, mégiscsak dióhéj a végtelen óceánon. Nagyban falatoztunk még, amikor a hangosbeszélőn hallottuk, azonnal gyülekezzen mindenki a megadott helyen, meleg ruhában, mentőmellényben.

Megszólalt a vészjelzés: hét rövid síp után egy hosszú, majd a hajó szirénája – irány a negyedik külső fedélzet, ahol megkezdődött a mentőhajó-gyakorlat. Ahogy rendezett sorokban, állig mentőmellényben várakoztunk, biztos mindenkinek eszébe jutott a Titanic – az azonban semmiképpen, hogy ez velünk is megtörténhet…

És nem is. De ezt már másnap délelőtt magától a kapitánytól, Giuseppe  Russótól (a képen: szerzőnk a kapitánnyal) tudom meg, aki interjút adott a Gyöngy magazin számára. A 47 éves tengerésztiszt a Nápoly melletti Sorrentóban született, ott él feleségével és három gyermekével. Már amikor nem hajózik, az év két hónapjában – a többiben a tengereket járja. Vízre tétele óta első embere ennek a gyönyörű hajónak. Nagyon büszke rá – méltán –, és határozottan állítja, ez a hajó nem tud elsüllyedni. Azért lekopogja – ugyanúgy, mint mi szoktuk, alulról fölfelé, fán… Russo kapitány szabadságát legszívesebben otthon tölti, de bevallja, néhány hét után már hiányzik neki a tenger. Ezt az olthatatlan szenvedélyt legnagyobb fia is örökölte, aki 23 éves, és végzős a kadétiskolában. A kapitány körülvezet bennünket a parancsnoki hídon. – Itt szoktunk focizni – mutatja viccelődve a tágas és hosszú, földig érő ablakokkal határolt teret, ahol mindössze három tengerész van most szolgálatban. Menet közben robotpilóta kezeli ugyanis a kormányt, ami nem afféle óriási fakerék, mint ahogy én képzeltem, inkább egy Forma-1-es autóéhoz hasonlít. A szolgálatban lévő egyik matróz hagyományos fehér matrózingben kémleli a tengert, annak dacára, hogy a high-tech radarberendezés a legapróbb járművet is jelzi a képernyőn.

Rövidesen kikötünk Barcelonában. Fölrohanunk a fedélzetre, hogy onnan csodálhassuk, ahogy beúszunk a kikötőbe. Kellemesen fúj a szél, 19 fok meleg van, ami a tegnapi zord idő után csuda jólesik. Majd’ 70 méterrel és 17 fedélzettel alattunk a csöppet sem kis teherhajók apró játékszernek tűnnek. Körben Európa legnagyobb kikötője elképesztő mennyiségű színes konténerrel, óriási darukkal, autók ezreivel – lenyűgöző látvány.

Azt sem tudtam elképzelni, hogyan kezelik majd 3700 ember ki- és beszállását anélkül, hogy órákat kelljen sorban állni. Kellemesen csalódtam ebben is  –  olajozottan működött minden. Kiszálláskor a Costa-kártyánkat regisztrálták – ez az utasok azonosítására és a hajón való fizetésre szolgáló elektronikus kártya. Beszálláskor ugyanúgy, de emellett az utasok holmiját is átvilágították, mint a repülőtereken. „Szeptember 11.” óta ez sajnos elengedhetetlen óvintézkedés.

A Concordia számokban

# 112 ezer tonna, 290 méter hosszú, 36 méter széles, maximális sebessége 20 tengeri csomó (kb. 37 km/óra)

# 1500 kabin (580 belső, 505 balkonos, 345 ablakos, 70 balkonos lakosztály)

# 3000 utas, 1110 fő személyzet

# 5 étterem, 13 bár, 5 jaccuzzi, 1 diszkó, 1 kaszinó, 1 internet kávézó, 1 mozi, 1 színház

# fitneszterem futópadokkal, gépekkel

# fedélzeti futópálya, mini teniszpálya

# 86 mentőhajója 6000 ember szállítására alkalmas

A Concordia mindennap más városban köt ki, mindenhová szerveznek autóbuszos kirándulásokat – sajnos, kissé borsos áron. Akik úgy döntenek, inkább maguk fedezik föl a látványosságokat, azokat a kikötőből városi vagy különbuszok szállítják a centrumba. Barcelonát, Palma de Mallorcát és La Vallettát mi is így, önállóan „kóstoltuk meg”. Mallorcán kicsit be is pánikoltunk, nem találtuk ugyanis a kikötőbe vissza közlekedő városi buszt. Ha pedig az utas nincs idejében a fedélzeten, már csak a partról integethet a Concordiának. Mallorcáról Tuniszba eljutni viszont meglehetősen költséges vállalkozás lett volna… Végül taxit fogtunk, így idejében visszaértünk a hajóra. Már a balkonról figyeltem, ahogy családok gyerekekkel szaladnak a hajóhíd felé, míg mások tíz perccel indulás előtt, kényelmesen sétáltak vissza.

A kulisszák mögött

#  Az ivóvizet saját tengervíz-sótalanító berendezés készíti.

#  Saját orvosa, kórháza van.

# Minden alkalmazott kiképzett tűzoltó és elsősegélynyújtó.

#Nyomdájában minden nap friss hajóújság készül.

# 14 000 kg szennyest, 40 ezer törülközőt mosnak naponta.

# 42 ezer tányért mosnak el naponta.

# Egy út során 2500 kg hús, 1800 kg hal, 7000 kg vécépapír fogy.

# Egy 60 ezer lakosú város energiáját fogyasztja a hajó.

Egy ilyen hajón voltaképpen kár aludni, annyi a lehetőség a szórakozásra. Úszhatunk a három medence valamelyikében, jó időben a szabad ég, rossz időben az üvegtető alatt. Ejtőzhetünk a jacuzziban, miközben a 18 méter széles kivetítőn videoklipet vagy filmet bámulunk. Shoppingolhatunk a vámmentes bevásárló utcában – persze én sem tudtam ellenállni a csábításnak. Táska, pulcsi, estélyi ruha, bizsuk, órák, valódi és hamis gyöngyök, parfümök és más gyönyörűségek kellették magukat, nem is rossz áron.

Vacsora után színházba mehetünk, az Athén-színház mindennap más musicallel, show-val, táncműsorral várta a közönséget. Ami a vacsorát illeti, önmagában is esemény; ha nem a büfét, hanem az elegáns éttermek valamelyikét választjuk. Igaz, akkor „fel kell öltözni” – elvárják ugyanis, hogy itt a férfiak ha nem is szmokingban, de sötét öltönyben, a nők elegáns ruhában jelenjenek meg. De a menünek is megadják a módját! A gálavacsorán a következőket kellett végigennünk: pármai sonka galambbegy-salátával, erőleves, fokhagymás-olívaolajos spagetti, narancsos kacsa vegyes salátával, sült krumplival és csokoládéhab áfonyával. És ez mind a jegyben foglaltatik, csak az italért kell fizetni – igaz, azért nem keveset.

A vacsora után kis tánc, mondjuk a Budapest bárban – ahol honfitársunk, Gergely Péter zongorázik, majd kipróbálhatjuk a szerencsénket a kaszinóban egy játékgépen vagy a rulettasztalon. S bár azt mondják, szűz kéz biztos nyer, mi ezt mégis kihagytuk. Talán majd legközelebb...

(Az írás elsőként a Gyöngy magazin 2008. márciusi számában jelent meg.)