Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma hétfő van, 2018. december 10. Az év 343. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737435. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Hivatalos alkalmazások sokasága valutabányászatra használja a telefonokat

Hivatalos alkalmazások sokasága valutabányászatra használja a telefonokat
(Tudósítónktól)

Kicsit lassan reagált a két nagy óriás, az Apple és Google. Már tavaly novemberben, a kriptovaluta-láz csúcsa előtt írhattunk arról, hogy tulajdonosának tudta nélkül becslések szerint ötszázmillió személyi számítógép bányászik kriptovalutát – másnak. Ilyenkor a processzor kihasználtsága megnő, hamar melegszik a számítógép, gyakran bekapcsol a ventillátor, miáltal a szükségesnél több áramot is fogyaszt.

A lehetőséget azóta a mobilalkalmazások fejlesztői is kihasználták, sorra jelentek meg azok az alkalmazások (ahogy vírusok is), melyek mobileszközökön bányászták ezeket a valutákat – ugyancsak saját célra és ugyancsak a felhasználók tudta nélkül. A kutatók olyan esetet is feljegyeztek, amikor a túlzott processzorhasználat következtében a fertőzött mobiltelefon túlmelegedett, az akkumulátor kipúposodott, vagyis fizikailag is károsodott a mobil a bányászalkalmazások miatt.

A nagy szolgáltatók lépni kényszerültek: a Google áprilisban betiltotta a Chrome webüzletében a bányászatot végző összes kiegészítőt. Ezután az Apple június közepén száműzte mobilosalkalmazás-üzletéből a játéknak vagy más hasznos kiegészítőnek álcázott azokat az appokat, melyek egyébként bányászattal foglalkoztak. És ebben a történetben az utolsó lépés a Google-é: a minap a keresőóriás változtatott a Play Store szabályzatán, aminek következtében a nem hivatalosan bányászó alkalmazásokat kitiltják a webáruházból.

Az alkalmazásüzletben a hivatalos appok megmaradhatnak, hiszen segítségükkel a használók saját maguk hasznára bányászhatják a különböző valutákat. Ugyanígy maradnak a kriptovaluta-tőzsdei alkalmazások is.

A törvényesség peremén egyensúlyozó kriptovaluták ellen a többi technológiai óriás is a maga módján harcol. A Facebook január elején tiltotta be a kriptovalutákat reklámozó hirdetéseket, a Twitter március végén szánta el magát hasonló lépésre.

A weboldalakba beszúrt bitcoin-bányász szkripteket a G Data kártevőként értelmezi és letiltja. Ugyanezt teszi a mobilalkalmazásokban elrejtett szkriptekkel. A védelmi rendszereket gyártó német cég értelmezése szerint kártékony viselkedés, ha a használói számítógépeinek vagy mobiltelefonjainak erőforrásait valaki titokban kívánja a saját céljaira alkalmazni.