Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az erő bennünk van – túl a teljesítőképesség határain

Az erő bennünk van – túl a teljesítőképesség határain
Tóth Tibor

Tizenhat magyar érem, ebből tíz arany – a magyar kajak-kenu válogatott szenzációs teljesítményt nyújtott az ifjúsági és U23-as világbajnokságon. De belegondolt-e már, kedves Olvasó, mi rejlik pontosan a kivételes sportteljesítmények mögött?

A sportban elért eredmények vitán felül tiszteletet, elismerést ébresztenek mindenkiben, hiszen nemcsak mások, de önmagunk legyőzéséről, a saját testi és mentális fejlődésünkről is szólnak. A napokban örülhettünk együtt ifjú sportolóink világraszóló sikereinek. Az ő sikereik egy kicsit a SmileyMed sikere is, amelynek csapata támogatta a bajnokokat a felkészülésben.

Ahhoz, hogy választott sportágunkban jó vagy jobb teljesítménnyel elérjük kitűzött céljainkat, mindenekelőtt érteni kell a testünk, mozgatórendszerünk működésének alapjait. A testünket segítve, és vele egységben élvezetessé válik a percekkel, kilométerekkel vívott harc. Ám testi adottságaink, izmaink mellett legalább ugyanannyira fontos, hogy fejben is ott legyünk, azaz agyunk segítségével javítsunk az adottságainkon – az izmok optimális működése végett.

Budapest első magán fürdőgyógyászati centrumában biomechanikai elveket használva javítják a profi és amatőr sportolók izmainak erejét, robbanékonyságát, állóképességét. „Az átlagosnál jobb eredmény, a gyorsabban teljesített távok alapja az izmok említett három tulajdonsága, amelynek létrehozásában az idegrendszernek, az izomszövetnek és az izmokat kívülről és belülről burkoló kötőszövetnek van nagy szerepük – magyarázza Deákné Molnár Ágnes vezető gyógytornász. – Tapasztalt szakembereink a szervezet és a benne zajló biokémiai folyamatok, biomechanikai válaszreakciók alapos ismeretének birtokában kétféle úton növelik a sportolók teljesítményét. A dolgozó izomzat teljesítményét javítják, és újabb izmokat kapcsolnak be a mozgásba.”

Egyrészt a meglévő erő optimális kihasználását segítik a kötőszövet-nyújtások masszázs, illetve hengerelés általi fellazításával, az idegekben lévő acetilkolin felszaporodását segítő ismételt mozgásokkal, ami által az addiginál gyorsabb izommozgás, a robbanékonyság fejleszthető. Ezek mellett a kívánt izomrosttípusnak (vörös, fehér vagy kevert izmok) megfelelő gyakorlatok, és az izmokat tápanyagokkal ellátó kapillárisok képződését segítő, izomlázat okozó nagy terhelésű órák is ezt a célt szolgálják.

Többlet erő gerjesztését segíthetik azzal, ha a sportolók mozgását edzőjük videóra rögzíti, és ezt elemzik, miközben megvizsgálják, hogy van-e valamilyen eltérés a mozgássorban a táv eleje és vége között, van-e oldalkülönbség a kivitelezéskor, minden mozgást végigvisz-e a sportoló, vagy megtörik egy mozdulat valahol. Ezt követően elvégeztetik a 13 egyszerű mozdulatból álló funkcionális tesztet (a videón látott eltérések kiderítésére összpontosítva), majd a két eredményt összevetve meghatározzák, hogy milyen izomláncba tartozó, de távolabbi további izomcsoport bekapcsolása ad olyan többlet erőt, mellyel a teljesítmény növelhető. Ilyenkor az elsődlegesen dolgozó izmok lassabban fáradnak ki, (nő az állóképesség), illetve ugyanannyi munkával többleterő gerjeszthető, miáltal látványosan megnő a sebesség, a gyorsaság.