Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Tévedés volt meghívni Magyarországot a vallásszabadságnak szentelt washingtoni konferenciára

Tévedés volt meghívni Magyarországot a vallásszabadságnak szentelt washingtoni konferenciára Tévedés volt meghívni Magyarországot a vallásszabadságnak szentelt washingtoni konferenciára Tévedés volt meghívni Magyarországot a vallásszabadságnak szentelt washingtoni konferenciára

Mi keresnivalója van a mostani Magyarországnak az emberi jogokról, vallásszabadságról szóló értekezleten? – kérdezi a The New York Times vezércikke. A populisták csupán új arcokat adnak az elkoptatott, Európa-ellenes ideológiához, de a mérhetetlen kockázaton kívül semmi érdemit nem látni részükről. Sziget: a csodák napjai.

Különösnek tartja a The New York Times vezércikk, hogy Magyarországot is meghívták nemrégiben az amerikai külügyminisztérium által rendezett háromnapos, washingtoni konferenciára, amely azzal foglalkozott, hogy miként lehetne terjeszteni a vallási türelmet a világban. Az elemzés szerint a magyar részvétel ellentétben állt a tanácskozás meghirdetett elvével, mármint a jogra épülő egyenlőséggel. A tekintélyelvű Orbán Viktor ugyanis a demokráciából a nacionalizmusba és az iszlámellenességbe fordította át a keresztény többségű országot. Az egyik tengerentúli vallási vezető mégis dicsérte a magyar kormányszerepvállalását az üldözött keresztények védelmében.

De a fő baj az az értekezlettel, annak minden jó szándéka ellenére, hogy a Trump-adminisztráció odahaza az evangélikus kereszténység amerikai változatát nyomatja, ráadásul az, amit a bevándorlást és a külpolitikát illetően  csinál, azzal meghazudtolja, hogy fontosnak tekinti a vallási jogok szavatolását.

További gond, hogy a Fehér Ház csak akkor kéri számon az emberi jogok megtartását, amikor annak megsértői az USA ellenfelei, lásd Iránt, Észak-Koreát és Kubát. Szaúd-Arábia, Egyiptom és a Fülöp-szigetek esetében viszont elnézi a visszaéléseket. Arról a gyalázatos gyakorlatról nem is beszélve, hogy elválasztják szüleiktől a bevándorlók gyerekeit, továbbá, hogy az Egyesült Államok támogatja a szaúdiak háborúját Jemenben, noha az humanitárius katasztrófához vezetett.

Ezek a példák nem éppen azt támasztják alá, hogy az elnök a tolerancia és az emberi jogok mellett van. Utóbbiakat sokkal szélesebben kell értelmeznie, ha tényleg elő akarja mozdítani a vallásszabadságot.

A legújabb Európa-ellenes trükknek nevezi a The Guardian kommentárja, hogy az olasz kormány szélsőséges tagjai politikát kevernek a genovai tragédiába, de úgy gondolja, hogy az Európai Unió most is lenyomja majd azokat, akik elutasítják. Mindenesetre sokatmondónak tartja, hogy a szélsőjobbos olasz belügyminiszter már akkor az EU-t tette felelőssé a hídomlásért, amikor még javában emelték ki a holttesteket a romok alól. Ám ő is csak a régi iskolát testesíti meg: megoldást nem ajánl, ehhez képest égbekiáltóan cinikus. Viszont azt is jól mutatja a megnyilvánulás, hogy milyen könnyű Brüsszelt vádolni, ha bármi rossz történik, ráadásul ilyen szörnyűség, viszont nem kapja meg a kellő dicséretet, ha jól végződnek a dolgok.

Az eurofóbiában nincs semmi új, már Leninnél felbukkant. Fontos jellemzője a németellenesség. De nem igaz, hogy Kelet-Európában a menekültválság adta volna meg hozzá az indító lökést. Minderről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, miközben az újságok szalagcímei azzal vannak tele, hogy mit művelnek a populisták, Salvinitól Orbánig. Nem beszélve Bannonról, aki éppen azon ügyködik, hogy összeurópai Soros-ellenes mozgalmat segítsen életre. Az EU elutasítása azonban jóval megelőzte a mostani populista hullámot. Csak az arcok újak, de az ideológia régi. A derűlátóak hivatkozhatnak arra, hogy az unió csak felállt, ennyi belső ellenerő dacára, tehát a mostani bajokon is túl fog jutni. Továbbá: az eurofóbok érdemi alternatívát nem kínálnak, csupán annyit, hogy ugrani kell a semmibe.

Teljesen elragadottan tért haza a Szigetről a The Independent munkatársa, pedig nem is töltött ott egy egész hetet, csupán négy napot. De hát így is minden napra jutott egy-egy nagy név, köztük a jelen két nagy világsztárja: Kendrick Lamar és az Arctic Monkeys; elszalasztotta viszont pl. Lana Del Reyt. Ám ezzel együtt csodásan különleges időt töltött a fesztiválon, amelynek a légköre még a fellépők névsoránál is különb, noha az idén szerepelt a Gorillaz is.

Nagyon sokat számítottak a különleges színházi csemegék, köztük a Famefatal, az LGBTQI-csoport, amelynek tagjai a világ minden tájáról verődtek össze. Az ilyen produkciók teszik teljesen egyedivé a rendezvénysorozatot, és a Sziget tele volt velük. A lényeg persze a zenei kínálat, főleg a húzónevek, azok közé csak DJ Kygo nem illett bele. De a fináléban az Arctic Monkeys kárpótolt az esetleges csalódásért.

A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.