Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Coelho, Puzsér és a hippik

Coelho, Puzsér és a hippik
Rusznák Gábor

Azt mondják, egy könyvet mindenki meg tud írni: a saját történetét. Az író sorsa ott dől el, hogy képes-e megírni a másodikat is. Paulo Coelhonál ez épp fordítva történt. (A szerző felvételeivel.)

A brazil újságírót második könyvének megjelenése után kereste meg a fiatal és agilis spanyol menedzser, Mónica Auntes, és azt mondta neki: add át a műveid összes jogát és én cserébe világsztárt csinálok belőled. Az azóta világhírt szerzett regényíró mára elmúlt hetven éves, ezért felhagyott a termelésszerű regényírással és visszafordult a saját emlékei felé, így született meg legújabb, Hippi című regénye – meséli Szabó Tibor Benjámin, az Athenaeum Kiadó ügyvezetője.

Maga könyv egy 70-es években játszódó road movie. A szerző tíz évet élt egy tudatmódosító szerekkel és promiszkuitással átitatott kommunában. Az amszterdami Dam téren akkoriban gyakran vertek tanyát a helyi hippik, itt találkozott a huszonéves holland lánnyal, Karlával. A kommuna aztán az emblematikus Volkswagen kisbusszal kelt útra Katmanduba, a regény ennek az utazásnak a történetét eleveníti fel.

A hippik a mainstreammel, az establishmenttel szemben foglaltak állást. Meggyőződésük volt, hogy a fősodratú média manipulálja a közvéleményt, ennek tetejében ott voltak még az emberi jogi küzdelmek, a vietnami háború elleni tiltakozás és természetesen az LSD, amely egy komplett generáció számára kínált gyorsított belépést az egyébként csak meditációval és hasonló módszerekkel megközelíthető metafizikai világba. 

Az establishment persze hidegrázást kapott arra gondolva, hogy ezek itt elégetik a behívóikat, nem fognak adót fizetni, és ha költözik a kommuna, nem jelentik be a hivatalban a lakcímváltozást. A Woodstockban felszabadult gondolatot és energiát ezért at 1970-es években szabályozott, üzleti keretek közé terelték és megszületett a diszkókultúra – véli Puzsér Róbert, aki a könyvbemutató alkalmából tartott előadást a 60-as és 70-es évek mozgalmairól.

Hová tűntek a hippik?

A „mind egyek vagyunk” gondolata megbicsaklott az örök emberi tulajdonságokon, az önzőségen és a birtoklási vágyon, így végül a szexuális szabadság is túl magas lécnek bizonyult a nemzedék számára. A hippik azóta beálltak a sorba, irodai munkát vállaltak, családot alapítottak és lakáshitelt vettek fel. Egy részük viszont ott ül legnagyobb multik igazgatói foteljeiben, gondoljunk csak Steve Jobsra, az Apple alapítójára.

A hippi-mozgalomnak nem lesz többé világméretű reneszánsza, a követőket ma Ozorán vagy a környezet- és jogvédő mozgalmakban találjuk meg. Modern, városi megfelelőik már csak hipsterek, akiknek az ipar legyártja a lázadás kellékeit, bizonyos márkákat vagy sporteszközöket, a lázadás így kimerül a külsőségekben.

A 68-as gondolat azonban mélyen bevéste magát a társadalomba és annak a lázadásnak a jelképe lett, amelyet minden generációnak meg kell vívnia saját szüleinek kispolgári vagy épp törtető, üzleties életmódja ellen. Bizonyos elveik, például a feltétel nélküli pacifizmus felett régen eljárt az idő, az utókorra hagyták azonban legfontosabb tudásukat. Azt, hogy az isteni, az egyetemes, a metafizikai valóság sokkal igazibb és örökérvényűbb, mint a minket körülvevő, múlandó fizikai környezet.

Paulo Coelho: Hippi
Athenaeum Kiadó, 2018.
A cikkhez szállított építőkövekért köszönet Szabó Tibor Benjáminnak és Puzsér Róbertnek.