Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Nemzeti Együttműködési Cenzúra

Nemzeti Együttműködési Cenzúra Nemzeti Együttműködési Cenzúra
Gábor György

Szeretném mindenki számára világossá tenni, hogy az alábbi jegyzet nem személyekről szól, nem arról, hogy kinek tetszik ez az újságíró, s kinek nem, nem is arról, hogy kinek tetszik ez a lap, s kinek nem, továbbá ki kedvel egy bizonyos szerkesztőséget, s ki nem, hanem elvről, ha maradt még egyáltalán értelme és jelentése a fenti fogalomnak ebben az országban.

Mert – erősen úgy tűnik föl –, ahogy harminc-negyven-ötven-hatvan stb. éve sem volt semmilyen értelme és jelentése, ugyanúgy ma sincs. S ahogy harminc-negyven-ötven-hatvan stb. évvel ezelőtt mindig megvolt az ideológiája annak, hogy miért történik ez így, s miért jó mindez, ahogy van, mert lehetne rosszabb is, de kisebb-nagyobb kompromisszumokkal mennyire „élhetővé” tehető minden, tesszük a dolgunkat, még így is jobb, mintha nem így lenne, egzisztenciális kérdésről van szó, életben kell maradni, s belülről bomlasztani, ráadásul hurrá, hisz' mi vagyunk a legvidámabb barakk (igaz, ma már lassan mi vagyunk az egyik legszomorúbb barakk), ma is ugyanezen ön- és másokat becsapó ideológiák mentén működik minden.

Szóval nem személyes kérdésről van szó.

Csak jelzem, hogy a Századvég folyóirat felállított főszerkesztőjének a nevét (akit amúgy Demeter Tamásnak hívnak, s nem Demeter Ákosnak, amiként egy csomó helyen rosszul írták le, lásd 444.hu, avagy rosszul mondták be, lásd Klubrádió), szóval a folyóirat főszerkesztőjének a nevét, sokak számára ismert, mások számára már rég elfeledett, s megint mások számára sosem tudott okok miatt, sem én, sem sok-sok kiváló filozófus kollégám és barátom nem kimondottan a szerethető nevek között őriztük meg emlékezetünkben, szóval mindezzel együtt hangsúlyozom: elvi kérdésről van szó, nem személyeskedésről. 

Mert, ugye, cenzúra, ha a hatalom – ilyen-olyan sumák módon – eltöröl a föld felszínéről egy számára nem kedves lapot. És az is cenzúra, ha a hatalom kényes ízlésével és közvetlen politikai érdekeivel nem harmonizáló, független felületet megszáll, kihajít főszerkesztőt, szerkesztőt, akit csak ér, hogy helyükbe busásan megfizetett, saját kézből etetett, dróton rángatható, s folytonos túlteljesítéssel bizonyító szellemi hóhérlegényeit ülteti. De én azt is cenzúrának nevezem, ha a hatalom – ilyen-olyan sumák módon, a hatalom kegyéből, a hatalom által jól kiglancolt alakok révén – megszerez magának egy csomó lapot, médiafelületet.

És azt is cenzúrának nevezem, ha a közpénzekből fenntartott közszolgálatot a hatalom a saját kádereivel kolonizálja, kizárólag a neki tetsző embereket szólaltatja meg, s kizárólag az ő kedvére hamisított és átfarigcsált vagy kozmetikázott híranyagokat engedi közzétenni. És azt is cenzúrának nevezem, ha a tulajdonos kizárólag a hatalom érdekeire tekintettel egyeseket elhallgattat, és tiltó listára helyez. És persze azt is cenzúrának nevezem, amikor a tulajdonos, akinek az ég adta világon nincs semmi köze a sajtóhoz, a tájékoztatáshoz, a szerkesztés és az újságírás gyakorlatához, a legdurvább módon rúgja rá a „független szerkesztőségre” az ajtót (amely szerkesztőség eddig abban a hitben ringatta magát, hogy nem szócső, hanem autonóm újságírók gyülekezete), s minden további nélkül, akár személyes bosszú okán, akár a kedves hatalom kedvében járva, kihajítja onnan a neki nem tetsző újságírót, precedenst teremtve imigyen, s féken tartva, önkorlátozásra, önmérsékletre és persze öncenzúrára presszionálva a kollégákat.

Csak zárójelben kérdem: milyen hitele marad annak a lapnak, amelynek a főszerkesztője a történtek után azt nyilatkozza, hogy az érintett újságírónak a rovata „elfáradt”. Elfáradt. Nem vagyok huszonéves, s az emlékezetem még viszonylag jól működik: mennyit, de mennyit hallottam ezt a szót hasonló kontextusokban (miként az eufemisztikus karcsúsítást vagy racionalizálást), voltaképpen azóta, amióta az eszemet tudom. 

Két hete, az Európai Parlament strasbourgi ülésén hazudta ország-világnak Orbán Viktor, hogy „mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk.” És azóta újságírót távolított el a tulajdonos a „független szerkesztőség” üzemeltette laptól, mert megharagudott rá, s mert így ráadásul az őt kézből etető kormány kedvére járhatott, s folyóiratot szüntethettek meg hatalmi pozícióból, szerkesztőséget állíthattak fel, mert az érintett folyóirat egyik száma kormánykritikus cikket tartalmazott, oh! irgalom atyja, ne hagyj el! S közben itt van még az az internetes felület is, amelyet a színfalak mögött levezényelt tulajdonosváltással szintén az elmúlt két hét során sikerült aláaknásítani. 

Nem kellene végre minden szétvert, meggyalázott, tönkrevert, a hatalom vezérelte koszos és büdös biznisz keretében átjátszott és lenyúlt médium, elbocsátott és megfélemlített újságíró, főszerkesztő és szerkesztőség mellett, ugyanakkor a közpénzből egyenesen a hatalom ánuszába beköltöztetett aljas és hazug propagandatröszt ellen fellépni? 
Mindez százszor súlyosabb, mint az internetadó tömegeket megmozgató ügye.

Az a neve ennek, hogy sajtó- és szólásszabadság. Ezt még a Magyarország Alaptörvénye nevű tákolmány is tartalmazza. Idézem a IX. cikket:


(1) Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
(2) Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit.
(3) A demokratikus közvélemény kialakulásához választási kampányidőszakban szükséges megfelelő tájékoztatás érdekében politikai reklám médiaszolgáltatásban kizárólag ellenérték nélkül, az esélyegyenlőséget biztosító, sarkalatos törvényben meghatározott feltételek mellett közölhető. 
(4) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére.
(5) A véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Az ilyen közösséghez tartozó személyek - törvényben meghatározottak szerint - jogosultak a közösséget sértő véleménynyilvánítás ellen, emberi méltóságuk megsértése miatt igényeiket bíróság előtt érvényesíteni.
(6) A sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.

Akkor most kéretik másodszor is elolvasni a IX. cikket, és eltöprengeni egy picinykét!