Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma csütörtök van, 2019. június 27. Az év 178. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737634. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából – Visszaszámlálás: 3000 milliárd jen sorsa – Nakaszone és a jövő század

Az újságíró archívumából – Visszaszámlálás: 3000 milliárd jen sorsa – Nakaszone és a jövő század
Trom András

Az újságíró munkássága egyértelműen hat a közvélekedésre. Így van ez akkor is, ha "csak" tájékoztat. És természetesen akkor is ez a helyzet, ha a tollforgató ennek tudatában van, vagy nincs. (Bár aki ez utóbbit állítja, aligha őszinte.) Trom András, aki az MTI tokiói tudósítója volt 1986 és 1990 között, tehát a rendszerváltoztató években, állomáshelyéről – amely
földrajzi értelemben talán a legtávolabbi MTI poszt volt – különös érzékenységgel követte a hazai eseményeket. Tudósításai, lapszemléi, cikkei sok esetben közvetlenül rezonáltak belpolitikai folyamatainkra. Nem tisztünk annak eldöntése, hogy ez helyes magatartás volt-e annak idején, vagy sem. Ezt az olvasóra bízzuk. Az alábbi írás Trom András első cikke volt, amit a Magyarország című hetilapnak küldött, három héttel munkája megkezdése után. Elmondása szerint a sorok között olvasni tudók közül sokan ráéreztek, hogy az írás több, mint egyszerű cikk - üzenet volt a javából. Hiszen Kádár lemondását már egyre többen szerették volna. A cikk természetesen megjelenhetett. Vajon a mai közszolgálati média leközölne egy olyan írást, amely Orbán Viktor távozását sürgetné direkt vagy indirekt módon?" Az alábbi tudósítást tehát, amely a sajnálatos módon rég megszűnt „Magyarország” (alapító főszerkesztő: dr. Pálfy József) című hetilap1986. évi 38. számában jelent meg, az írt előzmények tükrében célszerű olvasni.
 

Jocumoto Jositaka sok helyre bejáratos. Az idős japán férfi augusztusban felkereste nyári rezidenciáján Nakaszone Jaszuhiro miniszterelnököt, hogy tanáccsal lássa el. Jocumoto sok politikusnak tett már javaslatot: mi legyen a következő lépése. Már a második világháború előtt kiszolgált két miniszterelnököt — Konoe Fumimaro és Szuzuki Kantaro titkára volt. A háború után közeli ismeretségbe került Josida Sigeru, Ikeda Hajato és Szato Eiszaku miniszterelnökökkel is. De egyik államférfinak se tanácsolta azt, amit Nakaszonénak. A népszerűsége csúcsán levő politikust a bölcs férfi figyelmeztette: idejében mondjon le. Majd hozzátette: „Az ön számára most a legfontosabb annak a pillanatnak a megválasztása, amikor visszavonul. Bármely percben készen kell erre lennie, de nemcsak az a fontos, mikor, hanemaz is, hogyan”.

Nakaszone számára valóban megkezdődött a visszaszámlálás. A júliusi győzelem, amelynek Japánban állandó jelzője lett az „elsöprő” ugyanazt mutatja — vagy legalábbis Nakaszone így értelmezi —, hogy a liberális demokrata párt politikája soha olyan széles körű támogatásban nem részesült, mint most. A pártelnök, aki tisztével automatikusan a miniszterelnöki posztot is megkapja, szeptember ötödikén újabb győzelmet aratott.

Elérte azt, amire az LDP 1955-i alapítása óta nem volt példa: módosították a párt alapszabályzatát, csakhogy Nakaszone tovább maradhasson pozíciójában. (A párt parlamenti képviselőinek rendkívüli ülésén azonban csak ahhoz járultak hozzá, hogy októberben lejáró mandátuma után maximum egy évig maradhat hivatalában. A döntés után Nakaszone csak annyit tudott mondani az újságíróknak csendesen, hogy a következő parlamenti időszak végeztével neki is mennie kell.)

Addig azonban még sok minden történhet. Az események sorozata szeptember 11-én, a nyolcvannapos rendkívüli parlamenti ülésszakkal megkezdődött. Ezen — szándékosan vagy a sors iróniájaként — Nakaszonénak egy olyan belpolitikai programot kellett előterjesztenie, amelynek megvalósítására aligha lesz, lehet ideje. Az aktuális, mi több akut kérdéseken túl a XXI. századba érkező Japán „zökkenőmentes földet érését” készíti elő az a program, amelyet a miniszterelnök szeptember 12-én ismertetett.

Habár a legnagyobb vita a japán államvasutak eladása, helyi, tanácsi és magántulajdonná szétforgácsolása körül várható, szinte biztosra vehető, hogy a reprivatizálást még keresztül tudja vinni Nakaszone, mint ahogyan azt már megtette a posta (NTT) és a dohányipar esetében. (A tét azonban most nagyobb mindkettőnél. Hatvanezer vasutast érint, és a fő anyagi mozgatója a szabadulás kényszere a húsz év alatt felhalmozódott 200 milliárd jenes deficittől, ami a költségvetést terheli. Nakaszone legfőbb belpolitikai programja ugyanis a költségvetés szabaddá tétele a veszteséges ágazatok támogatásától, annak érdekében, hogy a gazdaság struktúrájának átalakítását, a belföldi igényekhez való szorosabb igazodását és ily módon a belső fogyasztás felfuttatását meg lehessen valósítani.)

Nakaszone — akit ellenfelei Japánban „szélkakasnak” csúfolnak — ugyanis határozottan meg akarja oldani az ország export- és fizetésimérleg-többletének a világgazdaságot egyre inkább sújtó hatását. Nemcsak látszatmegoldásokra törekszik. Ennek érdekében alapvető adóreformot is el akar fogadtatni a parlamenttel. Ennek lényege az alacsonyabb jövedelmek jelentős adókedvezménye, ugyanakkor a szolgáltatások bizonyos körének (oktatás, egészségügyi ellátás) szigorúbb megadóztatása. Az új adótörvény elfogadása esetén 3000 milliárd jen szabadulna fel, és lenne átáramoltatható a fogyasztás szférájába, ami már akkora összeg, hogy azért az eddig kizárólag exportlehetőségekben és világpiacban gondolkodó japán vállalatoknak érdemes a távol-keleti szigetország piacán is szétnézni.

A 3000 milliárd még egyszer szerepelt a miniszterelnöki expozéban. Ennyivel kívánják ugyanis támogatni a gazdaság strukturális átalakítását, aminek a feladata a fizetőképes kereslet lekötése, a háztartási megtakarítások aktivizálása, gyorsabb ütemű visszaáramoltatása a nemzetgazdaságba.

A „XXI. század” az európai fül számára talán szokatlanul sokszor — összesen tízszer — szerepelt Nakaszone beszédében. A Távol-Keleten azonban a messzire tekintés hétköznapibb értelmezésű, mi több, a ma teendőinek szerves részét képező, azt meghatározó gondolkodásmód. Japán perspektívában gondolkodásának bizonyítéka a jelene: amit ma a világ csodál vagy igyekszik megmagyarázni, az több évtizeddel ezelőtt kezdődött, csak nem kísérte akkora nemzetközi érdeklődés, mint ma. Nakaszone XXI. századi víziója nagyon is valószínűnek tűnik. Kiindulópontja a lakosság gyors korosodása. A demográfiai becslések alapján Japánban nemcsak a várható átlagéletkor nagyon magas (nőknél 80, férfiaknál 75 év), hanem az életkor-összetétel is kitolódik. 2020-ra minden negyedik nyugdíjba menő japánnak még élni fognak a szülei. Ezt teljesen új értelmezést ad például az oktatás szerepének. Jelenleg az egész életen át tanulás programján dolgozik az oktatási tárca. A koncepció rövidesen a parlament elé kerül.

Az életkörülmények megváltozásával az iparfejlesztés is lépést kell tartson. Az idős korosztály kiszolgálása lesz az elektronika, a távközlés, az információtechnika és a számítógép-technika következő fejlesztési szakaszának fő programja.

Nakaszone azonban nemcsak időben, térben is egyre szélesebbre kívánja nyitni Japán előtt a kaput. A távol-keleti szigetország nemzetközi szerepvállalása a világgazdaság problémáinak megoldásában, valamint felelőssége a világbéke megőrzésében Nakaszone politikái programjának a fő pillérévé vált. Eszerint Japán nemzetközi súlya ma már nemcsak a gazdaságban egyre meghatározóbb, de politikai téren is azzá kell, hogy váljon. A miniszterelnök megfogalmazása szerint: „Ha Japán valóban befolyásos tagja a nemzetközi közösségnek, akkor elengedhetetlen, hogy ne csak egyszerűen élvezze a nemzetközi béke és fejlődés előnyeit, ahhoz érdemben hozzá is kell járulnia.”

Nakaszone programja tehát egy gazdaságilag, szociálisan konszolidálódott, technikailag meghatározó szerepű, demográfiailag korosodó, XXI. századi Japán víziója. E programjával a második világháború utáni Japán politikai életének legerősebb és egyben legmarkánsabb személyisége a kormányzó Liberális Demokrata Párt harmincéves stratégiájának mondott búcsút.

Vannak olyan nézetek, hogy Nakaszone saját emlékművét kívánja felállítani az új program elfogadtatásával, és azért tekint ennyire előre, mert nem akar a közvetlen jövővel foglalkozni. Pedig szembe kell néznie a ténnyel: akik idáig támogatták, most az utódlásért indulnak harcba.

Politikai megfigyelők szerint Kanemaru Sin miniszterelnök-helyettes nélkül semmi sem történik. Az ő szerepe most a kormány és az LDP közötti közvetítés minden nyitott kérdésben. A három „új politikai vezető” — Abe Sintaro, az LDP ügyvezető tanácsának elnöke, Takesita Noboru pártfőtitkár és Mijazava Kiicsi pénzügyminiszter — egyaránt várományosnak számít, de erejük még csak kibontakozófélben van.

Jocumoto szerint most Nakaszonénák meg kell tanulnia bízni abban, hogy valaki utána is jó munkát tud végezni. Az idős ember utolsó tanácsa az volt, hogy legyen alázatos a szó igaz értelmében, tudjon felülkerekedni önzésén és merje átadni helyét a „fiataloknak” — ez lenne szerinte Nakaszone leghasznosabb politikai cselekedete.