Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Delicatessen, avagy Bolgár-primőrök a pesti Kertész utcában – a Premier Ensemble hangversenye

Delicatessen, avagy Bolgár-primőrök a pesti Kertész utcában – a Premier Ensemble hangversenye
Matuscsák Tamás

Egészen kivételes zenei élményben volt része az este a pesti Fészek Klub színháztermét zsúfolásig megtöltő közönségnek: a Premier Ensemble, Bolgár Dániel vezette négytagú együttes ugyanis a vájt fülű publikum számára is újszerű és eredeti, meglepő és lenyűgöző előadást produkált. Az együttes vezetője a marimba avatott hazai művelője, felesége, Markovich Mónika meg hárfaművész. A két hangszer viszont a zeneszerszámok képzeletbeli skáláján az egymástól akár a legtávolabbi végpontnak számíthatnak. (A képen: Clara Bystrand svéd szopránénekesnő.)

A hárfát nem szükséges bemutatni, de a marimba szó talán keveseknek cseng ismerősen. Lényegében gyermekkorunk kihagyhatatlan játékának, a xilofonnak hatalmasra nőtt rokonáról van szó. Azaz: egy keretre erősített falapokból álló instrumentumról, amelynek minden hanglapja alatt rezonátorcső található, és gumifejű, nyalókaformájú verőkkel szólaltatják meg, és bár eredetileg afrikai eredetű, mégis általában latin könnyűzenéhez társítva szoktuk hallani, könnyed, játékos formában.

A könnyedség és a játékosság a hárfának is sajátja ugyan, ám azt sokkal inkább a lírai komolyzene kifejezőjének tartjuk, így a koncert előtt kissé nehezen lehetett elképzelni, mi köze lehet majd e két, ellenkező karakterű eszköznek egymáshoz.

Bolgár Dániel, aki rendkívül felkészült zenész és első osztályú zeneszerző, úgy hidalta át ezt a problémát, hogy egy Magyarországon már korábban is szerepelt, csodás hangú svéd szoprán, Clara Bystrand segítségével egybekötötte ezt a két élesen eltérő zenei világot oly módon, hogy a remekül felépített műsorban először a két hölgy nálunk keveset játszott francia romantikus dalokat adott Gabriel Fauré és Claude Debussy szerzeményeiből, majd Bolgár és a fiatal tehetség, Somodi Dániel szólóban és duóban is megcsillogtatta briliáns technikáját a marimbán, és csak ezeket követően kapcsolódott egybe a házaspár játéka, amely Bystrand elképesztően széles terjedelmű énekhangját kísérte. 

Mivel a zeneirodalom nem lehet túl gazdag ilyen felállások számára írt darabokban, így több számot világpremierként köszönthettünk, Bolgár saját szerzeményei mellett az itthon ismeretlen kanadai Thrower, valamint a szintén ritkán játszott Fuchs műveit fedezhettük fel magunknak. Ezek a dalok szerfölött dallamos, élvezetes műveknek bizonyultak, amelyek mentesek egyes kortárs szerzők nehezen emészthető, disszonáns hangzásától, így időnként a hollywoodi filmzenék legjobb pillanatait idézően fülbemászónak hallatszottak. Utóbbi megállapítás különösen igaz John Thrower: Love Songs című művének első tételére, amely bizonyára a slágerlistákat is meghódítaná, ha a nagyközönség is megismerhetné. 

Bolgár szerzeményei, főként a Somodi Dániel által előadott Alone is megállná a helyét bármilyen nemzetközi megmérettetésen, amihez hozzájárul, hogy nagyban építkeznek a marimbának arra a különleges tulajdonságára, amely szerint hangjával önmagában is tökéletesen kitölti a teret, ugyanakkor bebújik belső szerveinkbe, így a szívünkbe is. Az instrumentum különleges hangzása egyebek mellett abból adódik, hogy a marimbán tulajdonképpen egy zenész magában is „négykezest“ játszik, mivel mindkét kezében két-két verőt használ, így az egymással szembefordított két ilyen hangszeren játszó virtuóz Dánielek duója már-már egy egész zenekar hangzását idézték meg.

A koncert művésznőiről is csak felsőfokban lehet nyilatkozni. Markovich Mónika lírai hárfafutamai remekül ellenpontozták a marimbák erőteljességét, Clara Bystrand pedig igazán sokoldalú énekesként mutatkozott be, aki franciául és angolul is kifogástalanul énekel, és a csaknem operai romantikus művek után rappelni, skattelni is hallhattuk, és még a slágergyanús szerzemények sem fogtak ki rajta. 

Talán csak annyi kritikai megjegyzés érheti az előadást, hogy nagyon nehéz, ritkán játszó művekről és mindenkit lenyűgözni kívánó művészekről lévén szó egy kissé kevésbé oldott hangulatú volt, mint azt látni szerettük volna, bár a ma estinél nagyobb sikert valószínűleg kirobbanó jókedv mellett sem aratna a formáció.