Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2018. december 11. Az év 344. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737436. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Az újságíró archívumából – Az ember és a Balti-tenger (3.)

Az újságíró archívumából – Az ember és a Balti-tenger (3.) Az újságíró archívumából – Az ember és a Balti-tenger (3.) Az újságíró archívumából – Az ember és a Balti-tenger (3.)
Kulcsár László

Éppen negyven esztendővel ezelőtt, az akkor külföldön is mértékadónak számított Magyar Hírlap külpolitikai rovatának munkatársaként kaptam a feladatot, hogy tanulmányozzam a balti-tengeri térség néhány országának a környezetvédelmi igyekezetét és miképpen kooperál – különös tekintettel az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmánya szellemében – három évvel a dokumentum aláírása után. Lengyelországban, az NDK-ban (a mai Németország keleti felében) és Dániában jártam, felderítendő az ember és a Balti-tenger kapcsolatát. A négy évtizeddel ezelőtti négyrészes beszámoló – meggyőződésem – akár politikai helyzetjelentésként is szolgálhat az akkori Európa egy részéről. Különösen kicseng ez az NDK-beli kollégák megnyilvánulásaiból, amelyekkel csaknem azonos hangnemű a Dán Kommunista Párt lapja szerkesztőjének a véleménye.

Üzenetek nem csak palackban Aggodalom és cselekvőkészség csendült ki eddig is a Balti-tengerről és a térségéről nyilatkozók hangjából. Tisztában vannak ugyanis azzal, hogy veszélybe került a Balti-tenger; ökológiai egyensúlya bizony ingataggá vált; némely helyeken már elszakadtak a táplálékláncok. Mindez annak a következménye, hogy (a legderűlátóbb becslés szerint is) annyi hulladék jut a Balti-tengerbe, mint amennyi halat kifognak belőle.

Azaz: évente legalább 830 ezer tonna! A legnagyobb forgalmú tengeren, a Baltin évente 70 ezer hajó fordul meg, minden harmadik utasszállító...

... és évente csupán csak a Német Demokratikus Köztársasághoz tartozó partszakaszon hárommillióan üdülnek, és legkevesebb tízmillióan kirándulnak néhány napra a tengerhez. Nyaranta – éppen az idegenforgalomból adódóan –, krónikus elszennyeződés lép föl a Balti-tenger meglehetősen hosszú, 22 ezer kilométeres partvonalán.

Ezeket a gondolatokat hangsúlyozta elöljáróban dr. Andreas Peck, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma nemzetközi szerződésekkel foglalkozó osztályvezetője. Kérdésemre, hogy miként értékeli a gdański és a helsinki konvenciót, ezt válaszolta:

– Mindkét megegyezés legfőbb eredménye, hogy különböző társadalmi-politikai rendszerű országok diplomatáinak tanácskozássorozata után írták alá az érdekelt államok meghatalmazottai, kinyilvánítván készségüket az együttműködésre. Az NDK kezdettől cselekvőén részt vett a tárgyalásokon, illetve a konvenció megszövegezésében. A külügy-, a közlekedési, a környezetvédelmi és vízgazdálkodási minisztérium szakemberei nem sajnálták a fáradságot, hogy mielőbb hozzáláthassanak a Balti-tenger (mi Keleti-tengernek nevezzük – jegyzi meg a diplomata) és közvetlen környezete élővilágának összehangolt, nemzetközi védelméhez.

Népgazdasági érdekünk is, hogy mielőbb visszanyerje egészségét a Balti-tenger – folytatta dr. Peck. – Halászflottánk zsákmányának harmada onnan származik. Nem mindegy, hogy milyen ízű halat küldenek halászaink a piacokra. A szakemberek megállapítása szerint a keleti­tengeri halak testében tízszer több idegen anyag mutatható ki, mint más tengerek, óceánok halaiban...

– Az idén új helyzet állt elő a Balti-tengeren: miután Svédország – hivatkozással az ENSZ tengerjogi konferenciájának állásfoglalására – 200 tengeri mérföldre (kb. 370 km-re) terjesztette ki halászati zónáját, majd Lengyelország ugyanígy cselekedett, az NDK kormánya sem tehetett másként.

Márciusban Dánia, áprilisban a Szovjetunió, júniusban az NSZK, júliusban Finnország cselekedett ugyanígy. Azóta a hét ország tengerén a nemzeti halászati övezetek az érvényesek.

– Ismervén a Balti-tenger méreteit – legnagyobb hosszúsága 1300, legnagyobb szélessége 700 kilométer, átlagos szélessége legföljebb 300 kilométerre becsülhető –, gyakorlatilag csak átfedéssel jelölhetők ki a 200 mérföldes zónák – jegyeztem meg.

– Az NDK nemegyszer állást foglalt a tenger fölosztásának e módszere ellen, hangoztatván: a Keleti-tenger egységes és zárt ökológiai rendszer, amelyben a halpopulációk egymástól függően alakulnak ki és fejlődnek. Ebből következően szigorúan össze kell hangolni a különféle fajták halászatát az egyensúly megtartása céljából. A többi között ezt a feladatot látná el a Varsóban székelő Balti-tengeri Halászati Bizottság, amely a gdański konvenció előírásai szerint alakult. Nagyon ésszerű lenne továbbá, ha minden tengermelléki állam pontosan vezetné a halfogási naplót – mondta dr. Andreas Peck.

Ostsee-Zeitung – Keleti­-tengeri Újság a címe az NSZEP Rostock megyei napilapjának. Rudi Massow főszerkesztő-helyettes és Kurt Relle rovatvezető készséggel fogadtak egy kis balti­tengeri eszmecserére. A lap dokumentációjának vezetője, Brigitte Staszak igyekezetében egész halom újságkivágatot terített asztalunkra. Legfölülre az a nyilatkozat került, amelyet a Balti-tenger melléki országok, valamint Norvégia, Izland 21. munkás­konferenciájának küldöttei fogadtak el leningrádi tanácskozásukon. – Gondolom, tényekkel, adatokkal, statisztikákkal és egyéb lexikális segédeszközzel fölszerelték eddigi vendéglátói, riportalanyai – kezdte a beszélgetést Rudi Massow. – Ezért nem is terhelem adatokkal. Elmondanám viszont, hogy mi, tehát a Német Demokratikus Köztársaság, már jó két évtizede fáradozunk a tenger körül élő népek közti barátság elmélyítésén. Ezt a célt szolgálták kezdetben a „keleti-tengeri hét” rendezvényei, majd pedig a keleti-tengeri országok munkásainak értekezletei. Szomszédaink, tehát a Baltikum hat országa, valamint Norvégia és Izland lakossága tisztában vannak a térség politikai, gazdasági, stratégiai jelentőségével, azzal, hogy a helsinki Európa-konferencia záródokumentuma ajánlásainak megvalósítása rajtuk, rajtunk is múlik.

– Nem titkoljuk szándékunkat – vette át a szót Kurt Relle – alkotó eszmecserére, politizálásra kívánjuk sarkallni a nem szocialista országokban élő munkástömegeket, hogy segítségükkel mind szélesebb körben tudatosít­suk: ha azt akarják, hogy a Balti-tenger a béke tengere legyen, ha erősíteni szeretnék az enyhülést, és újabb vívmányokkal kiegészíteni, akkor állásfoglalásaikkal ezt következetesen kifejezésre is kell juttatniuk. Meggyőződésem, meggyőződésünk: mindazokat a nem kis feladatokat, amelyek a Balti-tenger és környéke tisztaságunk védelmében ránk várnak, csak közös akarattal, barátságban lehet megoldani. 

Rostock, Riga, Szczecin testvérvárosi kapcsolatra lépett egymással – fordult hozzám a főszerkesztő-helyettes. – Stralsund a lettországi Ventspilsszel ápol társvárosi kapcsolatokat; a wismari hajógyárat a rigai hajójavító üzem közösségével fonják össze baráti szálak. A magunk részéről rendszeres információcserét folytatunk a szczecini és a rigai testvérlapjainkkal, úságoldal­-összeállításokat küldünk egymásnak.

A Balti-tenger partján élő népek örömei, gondjai évszázadok óta majdnem azonosak. Halászok, ha találkoznak, a haljárásról, fogásokról, izgalmas zsákmányszerzésről beszélgetnek. A hajóskapitányok, tengerészek a kijárók zátonyairól váltanak szót egymással. A feleségek német, lengyel, finn és szovjet földön egyaránt aggódnak tengerre szállt férjükért... Az ember és a tenger kapcsolata századok folyamán alig változott. Talán csak az utóbbi évtizedekben, amikor a Balti-tenger, mely hosszú időn át minden jóval ellátta az embert, most a partjain élők gondoskodására, ápolására szorul. Palackpostával küldött üzenetét, SOS-jeleit talán jókor vették a címzettek.

(Következik: Politikai környezetvédelem.)