Image Image Image Image Image Image Image Image Image Image
Ma kedd van, 2018. december 11. Az év 344. napja, az időszámításunk kezdete óta eltelt 737436. nap.
Lapozzon a lap tetejére

Lap tetejére

Amit ész föl nem foghat, abba belehal a lélek – Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban

Amit ész föl nem foghat, abba belehal a lélek – Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban
Kulcsár László

Vannak részek Szita Szabolcs történész professzor, a Holokauszt Emlékközpont igazgatója minap megjelent „Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban” című, 570 oldalas monográfiájában, amelyeket olvasván összeszorul az ember szíve és a szeme könnybe lábad. Ésszel fölfoghatatlan, ám sajnos, bizonyítottan megtörtént esetek sokasága zúdul tudatra s lélekre, amelyeket sosem szabad elfelejteni, elásni akár a közeli múltnak (elvégre háromnegyed százada sincs) mélységesen mélynek vélt vermébe.

Szita Szabolcs (a képen), a holokauszt, a vészkorszak kutatásának nemzetközileg becsült szaktekintélye, mintegy húsz kötet és számtalan tanulmány, folyóirat- és újságcikk szerzője – elmondása szerint – a Noran Libro Kiadónál most megjelent könyvében összefoglalja a 20. századi üldöztetések történetét, különös tekintettel a magyar zsidóságra és cigányságra. És amiről remélhető, hogy legalább egyetemi-főiskolai jegyzetté válik történészhallgatók számára.

Manapság föllelhető – és évtizedek óta gyarapodó saját archívumában összegyűjtött és megőrzött – adatok alapján a szerző tanáros alapossággal igyekszik föltárni annak a hátborzongatóan precíz és sátáni gonoszsággal kigondolt, megvalósított (embernek nevezett lények által működtetett) gépezet valamennyi összetevőjét, amely kellő ideológiai-fajelméleti „indokkal”, mint üzemanyaggal fölöntve szállított milliókat a halálba. Ne feledjük: minden tizedik magyar állampolgár volt! Olyan nő, férfi, aggastyán és csecsemő (sok ezer esetben magzat), akit a saját hazája – törvényhozása, kormánya, kormányzója! – szolgáltatott ki a mindenekelőtt faji gyűlölet alapján működtetett halálgyáraknak. Honfitársaink esetében a legnagyobb éppen a kötet címét is adó, lengyel földön létesített auschwitz-birkenaui volt, amely máig Európa, a világ leginkább szívbe és tudatba markoló mementója az embertelenségnek.

Évtizedek óta tartó kutatásainak, már-már kriminalistákat fölülmúló, jóformán láthatatlan apróságokig hatoló nyomozásainak összegzéseképpen a történész megcáfolhatatlan tények ezreivel (helyszín, időpont, létszám, nevek, parancsok, jelentések…) követi a halálra ítéltek, halálba vonatoztatottak útját. Sok esetben olyanokét, akik még a gázkamra ajtaja előtt is bíztak az életben maradásukban.

David Gur (Grósz Endre) a zsidó önmentő mozgalom legendás alakja, túl a kilencvenedik évén, a szerzőnek elmondta: 1944 kora nyarán a kassai pályaudvaron sikerült a haluc (zsidó ifjúsági önmentő mozgalom) néhány tagjának megközelítenie a Magyarországról Auschwitz felé tartó vonatszerelvényt, és a kettős – magyar csendőr, német SS – őrséget kijátszva kinyitni az emberekkel zsúfolt egyik marhavagon ajtaját. Felszólították a benn lévőket, hogy szökjenek, széledjenek szerte szét, ezzel igen nagy valószínűséggel megmenthetik a saját és szeretteik életét. A vagonból a válasz egyértelmű NEM volt, sőt, a fenyegetés, ha nem tűnnek el, riasztják az őrséget. A halálra ítéltek, akik nem sejtették vagy nem akarták sejteni a gettóba hajtás után, a teljes kifosztottságot, kiszolgáltatottságot, a csendőri-rendőri-közigazgatási megaláztatást még átélvén, mindössze 200 kilométerre a biztos haláltól, halottaikkal a vagon sarkában, étlen-szomjan a többivel együtt még azt hitték: velük nem történhet baj, dolgozni viszik őket… Kassán át 147 vonatszerelvény gördült be a hírhedt auschwitzi rámpák mellé. Mindaddig az utasok, az elhurcoltak is ekként vélekedtek: „…A magyar zsidók tömege az utolsó pillanatig, az indulást jelző mozdonyfütty hallatán sem tudta elképzelni, elhinni, hogy az országból őket kihurcolják, legyilkolják, még a testüket is megsemmisítik. Pedig megtörtént….” Szita professzor különösen részletesen feldolgozta „a halál menetrendjét”, a deportálóvonatok adatait. Ebből tudható: «…A magyar fogolycsoportokat Auschwitz-Birkenauban 1944. május 2-től regisztrálták. A „munkás-áttelepítés” első szerelvényét Budapest környékéről, a kistarcsai internálótáborból április 29-én indították. A rákoscsabai vasútállomásról ezernyolcszáz személyt, RSHA Transport jelzéssel szállítottak el. Hivatalosan 16 és 50 év közötti, munkaképes férfiak és nők voltak.»

A második transzportot a délvidéki Bácstopolyáról indították Auschwitzba. A két szerelvény 3800 „utasából” a megérkezésük utáni órákban összesen 2698 magyar foglyot, nőt és férfit, gázkamrában megöltek. És megkezdődött a hihetetlen: menetrend szerint gördültek ki Magyarországról magyar állampolgárok – zsidók és cigányok – százezreivel a halálvonatok. Néhány hét alatt – az ide vezényelt Eichmann-kommandó tagjainak a legnagyobb ámulatára – a Horthy-adminisztráció halálba küldte a magyar vidék – a magyar törvények szerint – árjának nem minősíthető lakosságát nemre, korra, képzettségre, pártállásra, egészségi állapotra, katonai érdemekre stb. való tekintet nélkül.

„…A Sonderkommando (—> a halál gyártásában munkaerőt a (különleges munkaosztag) adta; az ide soroltak halálra ítélt rabszolgaként végezték rettenetes munkájukat. Nem túlzás, hogy ők a nyomorultak soraiban is a legnyomorultabbak voltak. A holokauszt történetének legtragikusabb alakjai, s mint egyének, a legszerencsétlenebbek. Ember alatti létbe szorultak, az SS parancsait óramű pontossággal teljesítették. A folyamatos és megalázó fenyegetések, ütlegek özönében mérlegelés nélkül, automatikusan engedelmeskedtek)  – még az SS-ek szemében is szadista – Otto Moll SS Oberscharführer (főtörzsőrmester) parancsnoksága alatt állt. Saját ötleteit kivitelezve fanatikus, bestiális gyilkos volt…számára a tömeges gázhalál megvalósítása nem volt elegendő. A kezére adott foglyokat tűzhalállal, csonttörő szerszámmal vagy vízbe fojtással gyilkolta le. A robotként dolgozó „sonderes” foglyokat sem kímélte, naponta megverte.

Kedvenc kedvtelései közé tartozott, hogy a magyar zsidó csecsemőket elvette az anyáktól. Ezután elevenen a túlterhelt krematóriumok mellett ásott égetőgödrökben fortyogó emberi zsírba dobta őket. Máskor (Moll) meztelen nőkre uszított kutyát, majd a rémülettől megdermedt áldozatokat tarkón lőtte vagy tűzbe taszította…Magyar foglyok százait lőtte főbe, vagy lökte őket élve a hullaégető gödörbe.”

Különösen érdekes, és ebben a formában, tételesen összegyűjtve alighanem sok történésznek is új információkat tartalmazó része „A nyugati világ hallgatott. Miről lehetett tudni?” című fejezet:

Égbekiáltó hitetlenség fogadta a ma már az egész világ által ismert „Auschwitzi jegyzőkönyv” két szerzőjének, az auschwitzi haláltáborból 1944. április elején megszökött két, magyarul is jól beszélő szlovák fogoly, Walter Rosenberg és Alfred Wetzler beszámolóját azok által, akik bármit is tehettek volna legalább a magyar állampolgárok deportálásának a leállításáért. Hetek teltek el fordításokkal és hitelesítésekkel, a dokumentumok külföldre juttatásával. Bár a jegyzőkönyvben leírtak gyakorlatilag egybevágtak mindenekelőtt a brit légi felderítés által készített felvételekkel, a harci cselekmények (az auschwitz-birkenaui halálgyár egységeinek a megsemmisítése) elmaradtak azzal a „humánus” indokkal, hogy sokan meghalhattak volna a bombáktól…

Szita Szabolcs úgy gondolta, hogy a „Magyar sorsok Auschwitz-Birkenauban” című, most megjelent monográfiájával – talán életkorára való tekintettel és egyéb teendőre, köztük arra, hogy jövőre emlékezünk a magyarországi vészkorszak 75. évfordulójára – befejezi a nagy lélegzetű munkák írását és publikálását. De mint mondja, elhatározását képtelen megvalósítani, már legalább 100 oldal kész abból az ugyancsak egyedinek számító tanulmányából, amelynek témája a védlevelek története, különös tekintettel a magyar, a svéd, a svájci, a vatikáni, a spanyol, a portugál diplomáciai missziók embermentő tevékenységére. A (gyakorta megbocsátható módon hamisított) dokumentumok kiállítói nem egyszer legalább annyira életveszélyben voltak, mint az útlevelek, csoportos útlevelek, védlevelek felmutatói…   

További idézetek, amelyek kommentárt aligha kívánnak:

„1939 őszén a magyar kormányzati cenzúra a Magyar Királyság belső nyugalma és egyben külpolitikai érdekei szolgálatában figyelmesen, megbízhatóan működött. Közzététel elől a magyar híranyagból minden „zavaró hírt” azonnal letiltott, törölt. Ezt tette a németek által megszállt területekről, köztük immár a Cseh-Morva Protektorátusban ez időben történt zavargásokról érkezett zürichi és római jelentésekkel is.

Mégis érdemes a cenzúrázott hírek között kutatni, hiszen vizsgált témánk szempontjából figyelemre méltó adatokat, árulkodó közléseket találhatunk... Hamar kitűnik, hogy sokan sok mindent tudtak az európai zsidóság üldöztetéséről, a német nemzetiszocialista terrorról és a koncentrációs táborokról. Többen voltak, mint ahogy gondoltuk, vagy ahogyan azt a közvélemény véli…”

Az olvasó szíves figyelmébe ajánljuk alapos elolvasását, már csak azért is, mert kiderül: a zsidó önmentő akció gyakorlatilag már akkoriban megkezdődött – az érintettek többségének a hitetlenkedése ellenére.   

 

„…Az Auschwitz-Birkenauban meghalt vagy megölt cigány nők névsorában magyarként bejegyzettek között az elsők Petermann Hildegard (fogolyszáma 4091) és Petermann Klára (4092) voltak. 6324 naplószámmal a Budapesten született, 37 évesen meghalt – a halál oka ismeretlen – Faragó Erzsébet került a halottak hosszú névsorába, majd három – Z. Ung.– megjegyzéssel ismét három Faragó lány. Ők Bécsben születtek, Helene tizenöt, Elfriede hét, Márta mindössze négyéves volt….”
 

M. Kir. Csendőrség Összekötő Tisztje a Német Biztonsági Rendőrségnél (Budapest, XII., Evetke út 2. II. em.) eseményjelentései a m. kir. belügyminiszternek. A jelentéstevő: vitéz Ferenczy alezredes. Alább néhány jellemző részlet a jelentésekből:

Kolozsvár, 1944. május 7. Az egyes gyűjtőtáborok létszáma 6-án estig: Kolozsvár?, (sic!) Nagyvárad:  35 000, Szatmárnémeti: 2852, Beszterce: 4252, Szamosújvár: 1426, Dés: 5502, Nagybánya: 5000, Marosvásárhely: 8000, Szászrégen 1500, Sepsiszentgyörgy: 850, összesen 72 382.

Nagykárolyban a zsidók értékeinek őrizetbe vételére kijelöl egyik bizottságnak az elnöke Pakolár Károly városi jövedelmi tisztviselő Róosenberg nevű zsidótól 12 személyes ezüst evőkészletet kapott. Nyomozás során lakásán az evőkészlet előkerült. Nevezettet a rendőrség őrizetbe vette. Pakolár aznap este a fogdában harisnyájával felakasztotta magát és meghalt.

Felsőbudakon (Beszterce-Naszód vm.:) Hadzsi Muszics Haszán bég folyó hó 2-án megjelent  Grünfeld Rudolf zsidó lakásán, s  attól 1 drb kerékpárt vett el azzal, hogy neki erre már úgy sem lesz szüksége, mert a zsidókat összeszedik, a kerékpár az államé lesz. Hadzsi Muszics ellen az eljárás megindult.

Kolozsvár, 1944. május 10.: A IX. és X-ik csendőrkerület területén végrehajtott zsidóakció 7. napjának eseményeit az alábbiakban jelentem:

A gyűjtőtáborok ma reggeli létszáma: Kolozsvár: 12 000, Nagyvárad: 35 000, Szatmárnémeti: 12 000, Beszterce: 6000, Szamosújvár: 1600, Dés: 7800, Nagybánya: 5500, Marosvásárhely: 6050, Szászrégen: 4000, Sepsiszentgyörgy: 850, Szilágysomlyó: 7200, összesen 98 000.”

Hiányos volt a személymotozás megszervezése is, mert azt nőkön városi tisztviselők végezték minden szakértelem nélkül. Intézkedésemre most már szülésznők és ápolónők végzik a nők személymotozását.

Kalotaszentkirály községben Lakatos András segédjegyző folyó hó 3-án éjjel Reich Izráelné ottani lakos zsidó lakására bement és erőszakos nemi közösülést kísérelt meg. Ezután ékszereket akart a zsidó nőtől elvenni, s miután ez nem sikerült neki, 6 drb párnahuzatot, 2 drb abroszt és 2 drb törülközőt magához véve a lakásból eltávozott. A segédjegyző elfogása iránt intézkedtem.

Munkács, 1944. május 21.: A VIII., IX. és X. csendőrkerületek területén összegyűjtött zsidók elszállításával kapcsolatban az alábbiakat jelentem:

A fenti csendőrkerületek területén 21 berakó állomásról történik a zsidók elszállítása. Folyó évi május 21-én 24 h-ig 29 szerelvénnyel 94 667 zsidó szállíttatott el. A német birodalomból érkező üres szerelvények egy nappal indulás előtt már a berakó állomásokra befutnak. Ennek következtében a szállítmányok berakása menetrendszerű indulásuk és a határállomásig való futásuk mindeddig is kifogástalan rendben, teljesen zavartalanul bonyolódott le. Nyíregyházán és Munkácson szökés miatt 1-1 eredményes fegyverhasználat is volt.

2./ A szállítmánykísérő karhatalom elhelyezése és élelmezése kifogástalan.”